2023. július asztrofotója: Egy marsi éjszaka csillagai

A kép olyan hatást kelt, mintha a Tejút boltívét a vörös bolygóról fényképezték volna le.

Tóth Gergely Jordániába utazott a fotó készítéséhez. Beszámolóját az alábbiakban olvashatjuk: „A kép a Rum vádi sivatagi völgyben készült városi fényszennyezéstől távoli helyen, Bortle 2-es minősítésű égbolt alatt. Az elképesztő méretű sziklákkal és dűnékkel tarkított völgyben valóban úgy érezhetjük magunkat, mintha a Marson járnánk. A helyszín megközelítése azonban rendkívül kalandos. Az ide látogatók általában a nemzeti park bejáratánál leparkolják bérelt autójukat, és egy vezetett túra keretében csodálják meg a helyi látványosságokat. Nekünk viszont a teljes szabadság érdekében saját terepjárónkkal kellett elnavigálnunk a sivatagban. Igyekeztünk még nappal bejárni a fotózási helyszíneket, hiszen éjszaka a látási viszonyok miatt csak a nappal megszerzett tapasztalatokra és a navigációra tudtunk hagyatkozni. Összességében sikeresnek mondhatjuk az utat, hiszen egy-két elakadás ellenére időben eljutottunk a kívánt helyszínekre.
A panorámakép egy asztrofotózásra átalakított Sony A7III-mal és 14mm f/1,8-as objektívvel készült. Technikai kiegészítésként egy Benro Polaris követő mechanikát is használtam, így az égboltra és az előtérre külön-külön, összesen 5-5 képre volt szükség. A képen Bella László barátom látható, aki a nappali terepszemlét követően éjszaka is sikeresen feljutott a sziklahíd tetejére, amit ezúton is köszönök neki.”