A pusztai ölyvet ötödik alkalommal látták Veszprém vármegyében

2023. július 31-én Ukk és Csabrendek határában egy pusztai ölyv (Buteo rufinus) mozgott a légtérben. Nagy öröm ért, hiszen az elmúlt tizenhét esztendő távlatában ez volt a faj ötödik előfordulása Veszprém vármegyében.

A kilencvenes években a jászkarajenői füves puszták védett területén sokszor sikerült megfigyelni, e hazákban ritkán előforduló ragadozó madarat. Sőt akkoriban költését is bizonyítottuk, azonban ebben a térségében több parlagi sas (Aquila heliaca) pár fészkel napjainkban, kiszorítva onnan a pusztai ölyvet. Eurázsiai elterjedésű faj, élőhelye a kisebb facsoportokkal tarkított füves puszták, síkvidéki táj, ezen élőhelyen, földön, sziklán és alacsonyabb fákon is fészkel. Törzsalakja Oroszországban és Kazahsztánban költ.
Hazákban a fent említett fészkelése történt kerecsensólyomnak kihelyezett költőtálcán valamint magasles tetején is. Érdekességként megemlítendő, hogy több esetben párba álltak egerészölyvvel, és hibrid fiókákat repítve.
A pusztai ölyv fő tápláléka az ürge és hörcsög, de fogyaszt más kisemlősöket is, gyíkokat, békákat. 3-4 tojást rak, harminc nap kotlás után kelnek ki fiókái, akiket úgy ötven napig a fészekben nevelnek. A fiatal madarak két-három esztendő után vállnak ivaréretté. Ősszel és nyáron lehet megfigyelni a kóborló egyedeket, így sikerült látni már korábban Vas vármegyében, de a Dunántúlon ritkán fordul elő, inkább a Tiszántúlon jelenik meg. Apajpuszta területén egy esetben vezetéknek repült. Sajnos a szigeteletlen vezetékek sok madáráldozatot követelnek. Hazánkban fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 100 000 forint.