10 évre betiltják a halászatot számos pingvinkolónia környezetében

A dél-afrikai pápaszemes pingvinek létszáma drámaian csökkent az elmúlt évszázadban, főleg az emberi tevékenység miatt, ám talán még lehet tenni értük.

A pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) létszáma a 20. század elején még milliós volt, mára azonban csak mintegy 10 ezer (2021-es adat) szaporodóképes párra csökkent a faj populációja. Bár a létszáma már a jégkor vége felé hanyatlásnak indult a földrajzi átalakulások miatt, a modern kori egyedszám-csökkenésben igen nagy szerepe van a kevés tápláléknak. A pingvinek számára létfontosságú halfajok a szardínia és a szardella, amelyek száma a madarak élőhelyéül szolgáló szigetek környékén a halászat miatt szintén jelentősen csökkent.
Ezt szakértői vizsgálatok is megerősítették, s emiatt is döntött úgy a Dél-Afrikai Köztársaság kormánya, hogy a pingvin hét élőhelyéből hat körül betiltják a kereskedelmi célú halászatot – számolt be a Science.
Korábban már próbálkoztak – tesztjelleggel – korlátozni a halászatot, ám ez csak mérsékelt létszámnövekedést eredményezett. Ezért 2021-ben a hat fő kolónia körüli vizeken teljes halászati tilalmat rendeltek el az év bizonyos időszakaiban. Most ezt a korlátozást terjesztik ki a következő 10 évre, a tiltás 2024 januárjától kezdődik.
A hosszabb tiltási időszakban lesz arra lehetőségük a szakembereknek, hogy a pingvinekre kifejtett középtávú hatást értékelhessék (a korábbi, rövidebb időszak kevés volt ahhoz, hogy értékelhető változás szülessen). A pingvineken túl két másik, szintén veszélyeztetett madárfajt is segít majd az intézkedés: a fokföldi szula (Morus capensis) és a fokföldi kárókatona (Phalacrocorax capensis) szintén csökkenő állományát ugyancsak a halak mennyiségének csökkenéséhez kötik.
A halászati cégek tiltakoztak, arra hivatkozva, hogy ezzel a kisebb zsákmány miatt munkahelyek vesznek majd el, ám ez nem egészen így van. Míg a madarak a fészkelőhelyeik közelében tudnak csak halat fogni a fiókáiknak, addig a halászhajók távolabbról is képesek begyűjteni a kívánt zsákmányt. A természetvédelmi kutató szervezetek úgy vélik, csak egészen minimális hatású lehet a tiltás a halászattal foglalkozó cégekre. Nemrégiben Mexikó közelében végeztek konkrét kutatást hasonló helyzet kapcsán, és ott arra jutottak, hogy semmivel sem került rosszabb helyzetbe a halászflotta, sőt, bizonyos előnyei is származtak a tengeri természetvédelemből.