Szuperpapává válnak a városi verébsármányok

Odaadóbban és szorgosabban segítik utódaik nevelését a városokban élő hím verébsármányok.

Az énekes verébsármány (Melospiza melodia) észak-amerikai madárfaj, amelynek állománya részben városiasodott már. Egy nemrégiben a Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban közzé tett kutatásban a városi és a vidéki verébsármányok utódnevelése közti különbségeket vizsgálták meg amerikai kutatók. Arra jutottak, hogy a vidéki fajtársaknál egyébként agresszívebben viselkedő városi verébsármányok gyakrabban látogattak el a fészekhez, számolt be a Frontiers in kiadóvállalat.
A városi verébsármányok ugyan kevesebb fajtárssal találkoznak, mint a vidékiek, ennek ellenére is agresszívebben viselkednek egymással, ez egyébként rengeteg más, szintén városiasodó madárra is jellemző. Az oka pedig az, hogy nagyobb késztetést éreznek a területük védelmezésére.
„A mérsékelt övben élő hím énekesmadarakról úgy tudjuk, hogy kevésbé gondos szülők, ha agresszívebbek. A kutatásukban azonban ennek ellenére úgy találtuk, hogy a városi verébsármány hímek mégis jobb apák voltak” – magyarázta Dr. Samuel Lane, a kutatás vezetője. Hozzátette, a várakozásokkal ellentétben gyakrabban jártak a fészkükre, és sikeresebb szülők is voltak a vidéki rokonaiknál.
Az új környezetet meghódító madaraknak egyensúlyt kell találniuk a tevékenységeik és szükségleteik közt. Egy városi környezetben élő madár más kihívásokkal szembesül, mint korábban vidéken élt elődei, s ezekhez alkalmazkodnia kell. Ilyen alkalmazkodás az is, hogy jobban védelmezi a területét a madár, s ennek okán kevesebb ideje marad arra, hogy élelmet gyűjtsön fiókáinak. Ez alapján azt várták volna a szakemberek, hogy kevesebb kirepülő fiókája lesz egy városi verébsármánynak, mint a vidékinek.
A felmérés során négy éven át követték Nyugat-Virginia állam déli részén, hat helyszínen a verébsármányok életét. Kiderült, hogy nemcsak többször jártak (eleséggel) a fészküknél a városi hímek, hanem a nap során hamarabb is kezdtek neki az etetésnek. „Úgy tűnik, a városi hímek szuperhímek: egyaránt képesek a területük védelmezésére és az utódok ellátására” – mondta Lane.
Kiderült, hogy mind a fiókák kikelése, mind a kirepülése sokkal kedvezőbben alakult városon, mint vidéken, a városi életmód kihívásai ellenére.
Azt fontos megérteni azonban, hogy nem szabad általánosítani egyetlen faj egy államban elvégzett vizsgálatai alapján, azonban egyre több a bizonyíték arra, hogy egyes énekesmadarak, ha kellő zöldterület áll rendelkezésükre a városokban, nagyon jól ki tudják használni az új élőhelyet. A kutatók bíznak abban, hogy a hasonló vizsgálatok eredményei alapján sikerül a városiasodó vadállatok számára kedvezőbb körülményeket teremteni majd.