Hazánkban is megjelent az ázsiai lódarázs

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) a hazai lódarázsnál kissé kisebb, 2,5-3 cm nagyságú, és az igazi problémát az jelenti, hogy a házi méhekre is vadászik, számolt be a Magyar Természettudományi múzeum közleményében Dr. Vas Zoltán főmuzeológus.
Az európai lódarázsnál (Vespa crabro) kisebb állat nem agresszívebb a hazai társas darazsaknál, az emberekre nézve nem jelent a hazai darazsaknál nagyobb veszélyt. Leginkább a méhészek számára fontos tudni a jelenlétéről. Egyébként az első példányokat is egy méhész, Márta Tamás találta és fogta be Kimle községben (az északnyugati határ közelében van). A franciaországi behurcolását követően „60 kilométeres sebességgel terjedt évente”, és hazánk mellett már Írországba is eljutott…

A méhészek a legtöbbet azzal tehetik, ha figyelik a megjelenését, ehhez angol méhészek egy olyan csapda elkészítéséről is mutattak videót, amelyet akár a hazai méhészek is lemásolhatnak. A videó ugyan angolul van, de a feliratozását le lehet fordítani (a videó alján a fogaskerékkel szimbolizált beállítások közt lehet kiválasztani, hogy milyen nyelvre fordítsák), ami ugyan nem irodalmi szépségű, de a lényege érthető.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem arról az 5-6 centis óriás lódarázsfajról (Vespa mandarina) van szó, amelyet Észak-Amerikában észleltek az elmúlt pár évben. Ez utóbbi – szerencsére – nincs jelen az európai faunában.

A hozzánk is eljutott ázsiai lódarázs a hazai rokonokhoz hasonlóan egyaránt eszik gyümölcsöket és virágok nektárját (a felnőtt egyedek jórészt szénhidrátban gazdag étrenden élnek) és vadászik fehérjében gazdag rovarokra is, ez utóbbira az utódneveléséhez van szükség. Az utódnevelés nyár közepétől októberig tarthat, ezen időszak alatt vadásznak a méhekre. A lódarázs gyakran a méhkaptárak bejárata közelében repked és várja a gyűjtésből visszaérkező méhet, majd elcsípi.
Kínában végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a házi méhek a neonikotinoidok hatására kevésbé igyekeznek elkerülni a lódarazsakat.

Fészkét, ha teheti, lombos fák koronájába építi, és csak akkor támad, ha ezt kb. 10 méterre megközelíti az ember (vagy egy állat). A fészek védelmét az adott család legidősebb tagjai látják el. Az élelmük megtalálásához nagy segítséget nyújt a szaglásuk, és kísérletek alapján kiderült, hogy a házi méhek feromonjai, és a kaptárjaikból áradó szagok a leginkább vonzók számukra. Maga a házi méh is a legvonzóbb élelemforrást jelenti, ez egészen könnyen érthető is, hisz a nagy számban jelen lévő házi méhek terített asztalt jelentenek. Míg az ázsiai háziméhfajok együtt éltek e lódarázsfajjal és más, hasonló életmódú lódarazsakkal, megtanultak ellene védekezni, az európai házi méhek azonban nem rendelkeznek efféle képességekkel, ezért is oly könnyű prédák az ázsiai lódarázs számára.

Még kevéssé ismert, hogy ezek a lódarazsak milyen más rovarokra vadásznak.

Ahogy a hazai lódarazsat is, az ázsiait is csak a királynője képviseli a téli hónapokban, a fiatal királynő védett helyen húzza ki a telet, majd a tavaszi melegedéssel nekiáll a fészeképítésnek, általában áprilisban. Az első dolgozók május végén, június elején jelennek meg, majd júliusban kezdenek el méhekre vadászni.

A leghatékonyabb védekezés ellenük a tavaszi időszak, amikor a királynő még egyedül van az ekkor mindössze pár centis fészekben, ám pont a mérete miatt igen nehéz ilyenkor észrevenni a fészket. Ha meg már nagy, akkor a védekező darázstömeg miatt a megsemmisítése körülményes.

De ne csak negatív dolgokat mondjunk erről az állatról! Bár nálunk idegenhonos fajként senkinek se lesz a kedvence, őshazájában érdekes dolgokat tesz: például egy növényfajnak ez a darázs a kizárólagos terjesztője.