Cadore: a még érintetlen, kevéssé ismert olasz hegyvidék

Az olasz Alpok szívében fekvő Dolomitok kétségtelenül a világ egyik legszebb hegyvonulata, amely semmihez sem hasonlítható. A via ferrata-zás, a túrázás, a hegymászás és kerékpározás, de a síelés fellegvára is. Egyes részeit a legtöbben már jól ismerik a közösségi oldalakról, online felületekről és talán személyesen is, ám Észak-Olaszország még tartogathat komoly meglepetéseket.

A Dolomitok más, népszerű völgyeinél kicsit rejtettebb, de nem kevésbé szép Cadore történelmi területe Veneto régióban rejtőzik, ami Ausztria, Dél-Tirol és Friuli-Venezia Giulia határán, a tartomány legészakibb részén található. Csak hogy könnyebben el tudjuk képzelni: Cadore csupán másfél órás autóútra fekszik a lagúnák városaként emlegetett Velencétől.

Egykor szegény és fejletlen területnek számított, ma már viszont virágzó turisztikai célpont a gyönyörű természeti tájaknak köszönhetően: itt bújnak meg a Cadore Dolomitok, ami ma már a UNESCO Világörökség részét képezi. A történelmi régió számos településből áll, Altótól Centro Cadore-ig: San Vito, Borca, Vodo, Valle, Cibiana, Pieve, Calalzo és Domegge di Cadore, ám mindegyiknek megvan a maga egyéni karaktere és látnivalói.

„Cadore régiójának sajátos történelme van. Annak ellenére, hogy hosszú ideig, 1420 és 1797 között a Velencei Köztársaság része volt, mindig is megőrizte félig független státuszát. Innen szerezte be „Serenissima” – ahogy Velencét akkoriban nevezték – azt a faanyagot, amelyekből nem csak paloták, hanem hajók alapjai is épültek. A fapiac annyira jövedelmező volt, hogy a gazdag velenceiek az itt található erdős területekbe és fűrészmalmokba fektették a pénzüket. Cadore függetlensége egészen 1338-ra nyúlik vissza, az úgynevezett Magnifica Comunità di Cadore létrehozásáig, ami szó szerint „Csodálatos Közösség”-nek fordítható: ez az intézmény felelt a kicsi, de büszke régió kulturális gyökereinek megőrzéséért és történelmi örökségének gondozásáért. A története azonban jóval korábbra nyúlik vissza, egészen odáig, amikor a régió megkapta a Catubrigum nevet, amelyből később Cadubrium lett (ami a Pieve várára utalva szó szerint „a sziklán álló várat” jelent), majd végül Cadore. A vár azóta már régen eltűnt, ám ez a dombtetőn fekvő hely ma is segíthet értelmezni a régió nevét” – árulta el kérdésünkre Katia Tafner, a régióban tevékenykedő Welcome Dolomiti szervezet képviselője.

A régiót már az ókorban felosztották az úgynevezett „centene” néven ismert egységekre, ami azokra a közigazgatási egységekre utal, amelyek mindegyikét egy-egy templom vezetett. A legfontosabb ilyen alegység kétségtelenül a Pieve volt: a név önmagában is arra utal, hogy már akkor is a régió fő közigazgatási központjaként működött. A Pieve kifejezés egyébként az „anyaegyházat” jelenti, amely bizonyos fokú irányítással és koordinációval rendelkezett a többi egyház felett. Pieve városában sétálva olyan nevezetességekre bukkanhatunk, mint a Palazzo della Magnifica Comunità di Cadore, azaz a helyi önkormányzat történelmi székhelye. De itt, Pieve di Cadore településen született és alkotott a minden idők egyik legnagyobb olasz festőjeként emlegetett Tiziano (tulajdonképp Tiziano Vecelli da Cadore): a festő szobra ott magasodik a nevét viselő téren, a szülőházának mondott szerény lakóház pedig csak néhány méterre áll innen, akárcsak a főtemplom, ahol még mindig megcsodálhatjuk a nagy mester egyetlen olyan festményét, amely fennmaradt itt. A híres festő a régióban oly elterjedt, korábban már említett fakereskedéssel egészítette ki a műalkotásai eladásából származó bevételeit.

„Számos legenda is kapcsolódik a területhez, köztük azokról a gyönyörű nőkről, akik egykor a vállukra vett kosárban hordták gyermekeiket, kitűnően hímeztek, és gyakran mentek le a völgybe, hogy a folyóban mossák a ruháikat. Barlangokban éltek és ismerték a mágia művészetét, amelyet általában jó célokra használtak, de ha meg kellett védeniük magukat, akkor sok kárt tudtak okozni, ezért üldözték őket. A Lozzo di Cadore fölött magasodó hegyekbe menekültek és a legenda szerint nekik, ezeknek a pogány nimfáknak köszönhetjük az itt található, jótékony hatású forrásokat, amit mi „acquane”-ként emlegetünk. A kereszténység megjelenésével üldözni kezdték őket és a tavaknál kerestek menedéket: a mítoszok szerint látták őket a Bai de Dones-i, a Ghedina-i és a Scin-tóban, és úgy vélték, hogy képesek elszabadítani a vihart is. A népi emlékezet úgy tarja, hogy éjjel, teliholdkor mentek le az Ansiei folyóhoz ruhát mosni, mindig nagyon vidámak voltak, és érthetetlen szövegű dalokat énekeltek” – mesélte Katia, akinek még számos története volt a „Le Anguane” nőkről, amelyek szinte mindegyike a boszorkányság eszméivel telített: alakváltás, megbabonázás, varázslatos képességek, mágikus erő.

Azt is megemlíti, hogy itt, Cadore régióban kezdődött a szemüvegkeretek gyártásának ipari fázisa Európában, ami a kézműves jelleget is meg tudta őrizni. Calalzo di Cadore településen a 19. században fából készítettek otthoni vagy konyhai eszközöket és edényeket, például merőkanálakat, villákat, tányérokat, sodrófákat és ágymelegítőket minden méretben és formában. Az egyik ilyen családba született 1841-ben Angelo Frescura, akit Cadore szemüvegiparának az alapítójaként emlegetnek. Az optikai anyagok értékesítése céljából nyitott üzletet Padovában, de miután csak külföldi piacokon tudott ezekhez kereteket vásárolni, arra gondolt, hogy megpróbálja azokat „helyben legyártani”. Angelo 1877-ben kezdte meg a keretek gyártására szolgáló gépek felállítását testvére, Leone és Giovanni Lozza segítségével egy használaton kívüli malom területén, ahol a Giacomelli és Toffoli családok termeltek dióból olajat a Molinà patak mellett, ami biztosította a gépek működtetéséhez szükséges hidraulikus hajtóerőt. Itt kezdődött el a lencsék csiszolása és fémkeretekbe illesztése.

Ne feledkezzünk meg azonban a természeti értékekről sem. A terület nagymértékben képviseli a nagy magasságú dolomitos környezetet. A nagy magasságban eljegesedett területeken a növénytakaró viszonylagos szegénysége ellenére a déli lejtők figyelemre méltó változékonyságot (beleértve a szárazföldi és vulkanikus, valamint a meszes-dolomit rétegek) és az élőhelyek jelentős váltakozását kínálják.

Néhány emblematikus élőlény, amit felfedezhetünk errefelé:

• boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus)
• alpesi harangvirág (Campanula morettiana)
• ördögkarom, szarvas rampion (Physople xis comosa)
• fajdformák (többek között alpesi hófajd – Lagopus muta)
• szirti sas (Aquila chrysaetos)
• harkályfélék (Picidae)
• pintyfélék (Fringillidae)
• rigófélék (Turdidae).

A Cadore Dolomitok tehát egyedülálló hely, de sokak számára talán még mindig ismeretlen. És még egy bennfentes tipp: a természet olyannyira érintetlen, hogy órákig sétálhatunk anélkül, hogy bárkivel találkoznánk.