Kecses röptű madár

Kedvelem a vizes élőhelyeket, a folyókat, holtágakat, halastavakat, patakok mentét, erdei tavakat bármelyik legyen is. Ezen élőhelyeket érdemes tavasszal és ősszel gyakrabban felkeresni, hiszen madárvonulás idején, ha a szerencse mellénk szegődik, mindig lelhetünk valami madárritkaságot.

Idén szeptemberben az egyik tónál a kora hajnali órákban, mikor csak néhány horgász van a parton, kerül szemem elém egy lócsér (Hydroprogne caspia vagy Sterna caspia), a kontinensünk legnagyobb csérfaja. Számomra ez volt az első megfigyelése a megyében. Madarunk tett néhány tiszteletkört a tónál, pár percet az egyik etetőkarón időzött, majd kisvártatva elrepült délkeleti irányba. Európában sokfelé előfordul, hazánkban áprilisban és szeptemberben kis számban észlelhető vonulása során.

Költőterületén sirályokkal és csérekkel alkot vegyes költőtelepet, legtöbbször önállóan fészkel költőtelepen. Két-három tojást rak, 20-22 nap a kotlási ideje, a fiókái 30-35 nap után válnak önállóvá. A csérfélékhez illő módon a repte kecses. Jellemző rá, hogy lelógó csőrrel repülve viszonylag magasan (5-6 méter) pásztázza át táplálkozáskor a tavakat, ahol fő eledelét a halakat szedi össze. Alkalomadtán néhány madárfiókát is elejt. Hazánkban védett madárfaj a természetvédelmi eszmei értek 50 000 forint.