Hamis támadással csapják be zsákmányukat a vándorsólymok

Kanadai kutatók számoltak be arról a felfedezésükről, amely szerint a vándorsólymok (Falco peregrinus) megjátszott támadásokkal riasztják fel a leendő zsákmányaikat, majd kihasználva a zűrzavart valóban lecsapnak. A Frontiers in Ethology folyóiratban közzé tett kutatási eredményeket a kiadóvállalat híre ismertette.

A Wolf-Mangel-modell szerint a ragadozók az ilyen módszerrel nagyobb kockázat vállalására kényszerítik a zsákmányállatot – azonban nagyon nehéz ezt a valós események során is bizonyítani. A kanadai kutatóknak most a vándorsólymok megfigyelésével sikerült bebizonyítaniuk, hogy a modell valóban helyes, és a ragadozók a zsákmány kifárasztására, a későbbi vadászsikerük növelésére alkalmazták ezt.

A ragadozókat a regények, filmek agyafúrtnak mutatják be, ám a valóságban másmilyennek tűnnek. Gyakran megfigyelhető, hogy egy ragadozó megmutatja magát a leendő zsákmánynak, vagyis felhívja annak figyelmét a jelenlétére. A logika azt diktálná, hogy butaság ilyet tenni, hisz így oda a meglepetés ereje egy támadásnál – azonban a Wolf és Mangel által megfogalmazott elmélet tökéletes magyarázattal szolgál erre.

A megfigyelések során a kanadai területen telelő havasi partfutók (Calidris alpina) és a vándorsólymok viszonyát vizsgálták. A sólymok a partközeli iszaplapályokon keresgélő madarakra akkor szeretnek vadászni, amikor jön a dagály, és a parthoz közelebb, zsúfoltabb csapatba kényszeríti azokat a szűkösebb terület. Amikor megnőtt a területen portyázó sólymok száma, a partfutók legtöbbször csapatostól kirepültek az óceán fölé, itt voltak nagyobb biztonságban a ragadozójuk elől.

A sólyom támadása is arra készteti a madarakat, hogy csapatba verődve felrepüljenek – ám még a gyakorlott szem se képes megkülönböztetni a sólyom valódi és hamis támadásait, ezért a szakemberek kimondottan a partfutók viselkedésére hagyatkozhattak. 34 napon keresztül figyelték őket hajnaltól alkonyatig (éjjel a sólyom nem vadászik), ehhez még további 151 nap sólyomtámadás-megfigyelési adatait kapták meg elemzésre.

A megfigyelésekből kiderült, hogy közvetlenül a dagály előtt és közvetlenül utána voltak a partfutók a legnagyobb veszélyben. Azonban a vándorsólymok sikeres vadászataira két órával a dagály után került sor – ekkor a partfutók a magasabb kockázat ellenére sem verődtek csapatba és nem szálltak fel.

A sólymok amikor elkezdték támadni a partfutókat, arra kényszerítették őket, hogy csapatba verődjenek, és ezzel megvonták tőlük a táplálékszerzés lehetőségét. (Lásd a fentebbi videóban, a partfutók a seregélyek murmurációjához hasonló viselkedést mutattak a sólyom jelenlétében.) Ezek az éhes madarak azután már túlzottan elfáradtak ahhoz, hogy tovább repkedjenek, és ekkor csaphatott le a sólyom is rájuk. Egy másik helyszínen, másik zsákmányfaj esetében ugyanezt a stratégiát tapasztalták, így feltételezhető, hogy itt tényleg egy, a vándorsólymok által alkalmazott tudatos stratégiáról van szó, nem pedig arról, hogy egyes sólymok ügyetlenül vadásznak.