Tigrisszúnyogok és trópusi kórokozók Európa szívében – valóban nagy a baj?

2023.10.28.Ujvári Zsolt

National Geographic Magyarország

Nagyon jó és részletes összefoglalókat lehet olvasni az ázsiai tigrisszúnyogról, az általa terjesztett kórokozókról (így többek között a nyugat-nílusi, a Dengue-, a sárgaláz, a Chikungunya- és Zika-vírusokról), továbbá az e kórokozók által kialakított betegségek tüneteiről. Azonban alig-alig találni információt arról, hogy egészen pontosan hogyan is fertőznek e szúnyogok, hogyan kerülhetnek hazánkba a kórokozók és milyen eséllyel fertőződhetünk meg, ha Magyarországon szenvedjük el a tigrisszúnyogok csípését. Vajon valós fenyegetést jelent-e ez az egyre terjedő, inváziós faj? Hogy vélekednek a szakemberek a szúnyog-kérdés kezeléséről? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a szúnyogok legkiválóbb hazai specialistájával, Dr. Soltész Zoltán biológussal, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával.

A szúnyogok által terjesztett trópusi kórokozók legtöbbje jelenleg nem képes stabilan fennmaradni Magyarországon, ám évről évre eljutnak hazánkba a fertőzött emberek vagy vándormadarak révén. Vannak olyan kórokozók, amelyeket a hazai, őshonos szúnyogfajok is képesek terjeszteni, ilyen például a nyugat-nílusi vírus vagy a szív- és bőrférgességet okozó fonálférgek. Vannak azonban olyanok is (pl. a Dengue-vírus vagy a Zika-vírus), amelyeknek hazánkban kizárólag az idegenhonos tigrisszúnyog a vektora. Eddig azon trópusi megbetegedések esetszáma ugrott meg egy-egy évben, amelyek kórokozóit hazai szúnyogfajok is terjesztik (nyugat-nílusi láz, Usutu-vírus fertőzés), továbbá eddig a hazánkban vizsgált többezer ázsiai tigrisszúnyogból egyelőre nem mutattak ki trópusi kórokozókat. Fertőzési hullámok tehát egyelőre nagyon ritkán alakulnak ki, továbbá jellemzően kicsik és lokálisak. Az új vektorok eddig látszólag „kihasználatlanok”, de itt vannak és jelenlétük magukban hordozza a fertőzés lehetőségét. Igazán naggyá azonban akkor válna a kockázat, ha valamelyik kórokozó tartósan megtelepedne az országban. Az enyhe telek és hosszú, forró nyarak sajnos kedvezhetnek ennek, nem beszélve arról, hogy egy vírus a mutációk révén gyorsan változhat, képes lehet vektort vagy gazdát váltani és alkalmazkodni a számára kedvezőtlenebb körülményekhez is.

Zümmögő idegenek

Az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) első magyarországi példányait 2014-ben találták meg, Baja környékén. Ám nem ez az egyetlen, Távol-Keletről behurcolt Aedes faj, két további rokona is itt él már kertjeinkben, lakóházaink környezetében. A japán bozótszúnyogot (Aedes japonicus) először 2012-ben, a koreai szúnyogot (Aedes koreicus) pedig 2016-ban detektálták hazánkban. Mindhárom faj sötét, szinte fekete alapszínű, testükön fehér pikkelyeket, lábaikon fehér gyűrűket viselnek. Az ázsiai tigrisszúnyog a maga 5 mm-es testhosszával a legkisebb, ugyanakkor a legjellegzetesebb is, a torán és fején végighúzódó egyetlen, kontrasztos fehér csík, valamint a fehér végű állkapcsi tapogatók által. A két másik faj legtöbbször nála nagyobb, toruk és fejük jellegzetes, aranyszínű rajzolatot visel, legkönnyebben harmadik lábpárjuk utolsó ízének gyűrűzöttsége alapján különíthetők el egymástól.

Míg az ázsiai tigrisszúnyog apró és villámgyors, addig a másik két Aedes faj jóval nagyobb és lassabb röptű, éppen ezért kevésbé „hatékony” vérszívó. Mindemelett a japán bozótszúnyog és koreai szúnyog is terjeszthet bizonyos trópusi kórokozókat, ám eddig jóval kevesebb vírust mutattak ki belőlük, mint az ázsiai tigrisszúnyogból.

Lopakodó bevándorlók

Mindhárom idegenhonos Aedes faj eredeti élőhelye Délkelet-Ázsia és rendkívül érdekes, hogy az őshonos fajoktól eltérően lárváik a természetben faodvakban megrekedt vízben fejlődnek. A szúnyogok tojásaikat az odú falára helyezik, nem pedig a vízre, a lárvák pedig akkor kelnek ki, ha egy eső után újra megemelkedik a vízszint az odúban. Talajjal érintkező vizekbe nem raknak tojást. Épp ezen tulajdonságuk tette lehetővé, hogy észrevétlenül terjeszkedjenek. Városi környezetben ugyanis mindenféle, a fentiekhez hasonló mesterséges objektumban és tárgyban felgyűlt vízben, például esővízgyűjtőkben, eldugult ereszcsatornában, fóliákon, ponyvákon megállt vízben képesek kifejlődni, ezek a vizek ráadásul gyorsan fel is melegednek, így a nyári időszakban a tojásokból mindössze egy hét leforgása alatt kifejlődhetnek az imágók. Ezen felül a lárvák számára egészen minimális vízmennyiség elegendő. Egyetlen deciliter vízben akár száz csípőszúnyog is képes kifejlődni. De vajon hogyan segíti ez a tulajdonság a terjedést? A kulcs az áruszállítás. Az Ázsiából érkező példányok feltehetően használt gumiabroncsokkal, illetve vízbe helyezett növényekkel (pl. „szerencsebambusznak” nevezett sárkányfákkal) juthattak el Európa egyes országaiba. Ezekből az országokból pedig számos áruszállító eszköz révén terjedhettek szét. A kamionok rakterében, tehervonatok vagonjaiban, konténerekben vannak olyan részek, ahol felgyűlhet a víz, abba pedig az út során természetesen sok szerves anyag és növényi törmelék rakódik. Ha a jármű olyan helyen jár, ahol elterjedtek ezek az inváziós szúnyogok, akkor a nőstények megtalálják ezeket a rejtett vizeket, és az ilyen üregek, csövek falára, a vízfelszín fölé lerakják tojásaikat. A víz út közben részben vagy teljes egészében elpárolog, a tojások azonban fel vannak erre készülve. Ha pedig a jármű megérkezik a célországba, ott elered az eső, az üregek újra megtelnek vízzel, a tojások pedig kikelnek, a lárvákból hamarosan imágók lesznek és észrevétlenül szét is szélednek a „meghódított területen”.

„Mi hozzuk be ezeket az állatokat, gyakorlatilag mi teremtjük meg számukra a kedvező életfeltételeket, a tenyészőhelyeket is mi hozzuk létre, és ha ez nem lenne elég, mi hozzuk be a kórokozókat is, tehát gyakorlatilag minden miattunk, emberek miatt van”, sorolja a szomorú tényeket Zoltán.

Nem jellemző, hogy a kórokozó a szúnyogokkal együtt jutna el egyik országból a másikba. A szúnyogokat is megviseli, ha egy vírus a sejtjeikben sokszorozódik. A kórokozók jellemző útja egészen más: leggyakrabban a gazdák testében érkeznek eredeti előfordulási helyükről. Sok kórokozó esetében három komponens, tehát a vektor, a fertőzött gazda és a fertőzésre fogékony gazda együttes jelenléte szükséges ahhoz, hogy a bomba robbanhasson.

Mára e három Aedes fajt jellemzően településeken, az ember közvetlen környezetében lehet megtalálni, nem pedig a Duna és a Tisza vadregényes árterein, az erdei patakok mentén vagy a nagy tavak nádasaiban. Meghódították a kerti esővízgyűjtőket, a madáritatókat, az eldobált szemetet, konzervdobozokat, műanyag kannákat vagy épp a temetői sírokra helyezett virágvázákat. Gyakorlatilag minden pangóvíz nyüzsög a szúnyoglárváktól, és az idegenhonos fajok az ország számos pontján, illetve Budapest csaknem minden kerületében fényes nappal, akár a tűző napon is ostrom alá veszik az embert.

A három inváziós faj hazánkban május elejétől az utolsó meleg, őszi napokig repül. S bár a koreai szúnyog és a japán bozótszúnyog az ázsiai tigrisszúnyognál jobban tolerálja a hideget, utóbbi is talál megoldást arra, hogy átteleljen. Kiváló lehetőséget nyújtanak számára az emberi települések fagyvédett, nyirkos zugai, például akár a csatornahálózat. Az imágók laboratóriumi körülmények között akár egy hónapig is élhetnek, életük során többször táplálkoznak, egy év alatt pedig számos generációjuk kifejlődik.

Hogyan fertőz egy csípőszúnyog?

A vérszívó szúnyogok a kórokozókat hordozó és annak átvitelét megvalósító szervezetek, ún. biológiai vektorok, tehát bizonyos, vérszívással felvett vírusrészecskék felszaporodnak szervezetükben, amelyeket egy következő vérszívás alkalmával, nyáluk révén továbbadhatnak egy másik gazdaszervezetnek.

Egy szúnyog akkor válhat egy kórokozó hordozójává, ha vért szív egy olyan, adott kórokozót hordozó fertőzési forrás, az ún. fenntartó gazda szervezetéből, amelynek véráramába a fertőzés következtében már bejutottak a vírusok. A vírusok véráramba jutását virémiának nevezzük. A fertőzött vér a szúnyog belébe kerül, ahol megkezdődik a vér emésztése. Mindeközben a kórokozó eljuthat a szúnyog sejtjeibe, ahol elkezdhet sokszorozódni. Ez az első gát, vagyis barrier, ugyanis az adott vírusok nem minden szúnyogfaj sejtjeiben képesek sokszorozódni. Tehát, ha egy ázsiai tigrisszúnyog és egy dalos szúnyog vért szív egy Zika-vírussal fertőzött emberből, előbbi képes lehet továbbadni a kórokozót, utóbbi azonban nem, mert a dalos szúnyog sejtjeiben a Zika-vírus csupán nagyon korlátozott mértékben képes sokszorozódni. A szúnyog „megfertőződésének” feltétele azonban az is, hogy a fertőzött gazda vére kellően nagy mennyiségben tartalmazza a kórokozót, tehát nem mindegy, hogy a szúnyog a fertőzés mely fázisában szív vért, illetve, hogy a gazdában a fertőzés milyen súlyosságú. A szúnyog tehát jellemzően akkor válik egy kórokozó hordozójává (és töltheti be a vektor szerepet), ha a fenntartó gazdából a virémiás időszakban szív vért és a kórokozó koncentrációja (szakszóval titere) kellően magas a gazda vérében.

Vannak továbbá olyan gazdák is, amelyek a vírus terjedése szempontjából „zsákutcának” számítanak. A legjobb példa erre az emlősök szerepe a nyugat-nílusi vírus járványtanában. Az emlősök e vírus esetében csupán alkalmi gazdák, járványtani szempontból zsákutcák, hiszen, bár a kórokozó képes megfertőzni és megbetegíteni bizonyos emlősöket (pl. az embert, lovat, juhot), a vírus vektoraként működő, a fertőzött emlősökből vért szívó szúnyogok nem lesznek képesek megfertőződni. A szúnyogok a nyugat-nílusi láz vírusát kizárólag akkor fogják hordozni, ha a fenntartó gazdákból, tehát ebben az esetben az ilyen vírussal fertőzött madarakból szívnak vért. Emlősökben ugyanis sosem lesz kellően magas a vírus koncentrációja a vérben ahhoz, hogy a rajtuk táplálkozó szúnyogok hordozóvá válhassanak, illetve a virémiás időszak is nagyon rövid. A nyugat-nílusi láz vírusa tehát emlősről madárra, emlősről emlősre, emberről emberre nem, csupán madárról madárra vagy madárról emlősre terjed!

Ha a vírus képes sokszorozódni a szúnyog sejtjeiben, tehát „megfertőzi” a szúnyogot, akkor a bélrendszer mentén elkezdhet terjedni az állat testében. Fontos megjegyezni, hogy a szúnyog, mint vektor esetében a vírusfertőzés teljesen más, mint a vírus valódi gazdái esetében. A szúnyog ugyanis éppen attól vektor, hogy nem betegszik meg, csupán tünetmentes hordozójává válik a vírusnak. A szúnyog pedig akkor válik igazán veszélyessé – mondhatni, akkor élesedik a fegyver –, ha a vírus eljut a nyálmirigyébe és ott kezd sokszorozódni. Egy következő vérszívás alkalmával ugyanis a szúnyog nyálat injektál a gazdába. A nyál egyrészt érzéstelenítőt tartalmaz, hogy a gazda ne vegye észre a szúrást és ne zavarja meg a szúnyogot vérszívás közben, valamint a véralvadás gátlására is szolgál a hatékonyabb táplálékfelvétel érdekében. Másrészt a fertőzött nyálmirigyű szúnyogok esetében a nyállal együtt a kórokozók is a gazda véráramába jutnak.

Tehát ahhoz, hogy egy szúnyog „megfertőződjön” egy adott kórokozóval és képes legyen tovább terjeszteni azt, a következő dolgok együttállására van szükség:

a szúnyog olyan gazdával találkozik, amelynek vérét előszeretettel fogyasztja,
a gazda olyan kórokozóval fertőzött, amely képes átjutni a szúnyog sejtjeibe és ott sokszorozódni tud,
a gazda a fertőzés olyan stádiumában van, amikor a kórokozók már eljutottak a véráramába és ott kellően magas koncentrációban vannak jelen,
a kórokozó a szúnyogba jutva képes eljutni egészen a szúnyog nyálmirigyéig és ott sokszorozódik,
a nyálmirigyeiben vírust hordozó szúnyog egy újabb olyan gazdával találkozik, amelyet képes megfertőzni az adott kórokozó.

Nagy kérdés, hogy a kórokozók átadódnak-e egyik generációról a másikra, tehát, hogy egy fertőzött nőstény szúnyog utódai is hordozói lesznek-e a kórokozónak, avagy sem. Úgy néz ki, hogy kórokozója válogatja, mindenesetre a vírusok egy része átadódhat a következő generációra, ám nem minden utód válik fertőzötté. További kérdés a trópusokon elterjedt kórokozók esetében, hogy maga a kórokozó képes-e átvészelni a telet. A kérdés megválaszolása további kutatásokat igényel és az eddig született válaszok sem egybecsengőek. A dalos szúnyog esetében ugyanis egyes kutatók azt találták, hogy az általa hordozott nyugat-nílusi vírus a tél beköszöntével elpusztul, míg mások találtak arra utaló bizonyítékot, hogy a szúnyog vagy annak utódai tavaszra fertőzőképesek maradtak. Mindenesetre az elmúlt évekre jellemző enyhe telek nem kecsegtetnek semmi jóval, nem beszélve arról, hogy az antropogén környezet, a csatornahálózatok enyhébb mikroklímája kiváló fagyvédett zugokat biztosít az áttelelés számára, legyen szó akár trópusi vektorfajról, akár trópusi kórokozóról.

A szúnyogok vizsgálatáról

Manapság a vírusok kimutatására leggyakrabban használt módszer a polimeráz láncreakció (PCR), amely révén néhány órán belül, kis mennyiségű vírus-nukleinsavat (DNS-t vagy RNS-t) tartalmazó mintából is pontosan beazonosíthatóvá válik a kórokozó. Ehhez a teljes szúnyogpéldány homogenizálásra kerül. Gazdaságossági okokból a gyűjtött szúnyogokat gyakran nem egyenként, hanem csoportosan vizsgálják (legfeljebb 20–25 azonos helyről származó, hozzávetőlegesen azonos időpontban gyűjtött, azonos fajú, azonos nemű példány). Így azonban felmerül az a probléma, hogy még ha sikerül is kimutatni a homogenizátumban egy adott vírus örökítőanyagát, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szúnyog képes is lehet biológiai vektorként működni és terjeszteni a kórokozót. Elképzelhető ugyanis, hogy a vírus csupán valamelyik szúnyogpéldány belében lévő vérben van jelen, és korántsem biztos, hogy képes lenne sokszorozódni a szúnyog sejtjeiben és eljutni a szúnyog nyálmirigyeibe.

Annak megállapításához, hogy a szúnyog egy adott vírus által okozott fertőzésre valóban fogékony-e, „arra lenne szükség, hogy kipreparáljuk a nyálmirigyet, mindegyik példány esetében, és ezt homogenizáljuk, ám ez iszonyatosan nagy munka és nagyon kevesen csinálják”, meséli Zoltán.

A szúnyogok vektor-kompetenciáját, azaz fertőzésátadó képességét pedig úgy vizsgálják laboratóriumi körülmények között, hogy az adott szúnyogfaj példányait megetetik a kórokozóval fertőzött vérrel, majd bizonyos idő eltelte után hagyják, hogy egy adott állatfaj élő példányainak véréből is táplálkozzanak, végül pedig megvizsgálják, hogy a szúnyogoknak a vérszívás során sikerült-e átadniuk a kórokozókat.

A legfontosabb kórokozók

A három idegenhonos Aedes faj közül az ázsiai tigrisszúnyog a leggyorsabb és leghatékonyabb vérszívó, mindemellett ez a faj jóval több kórokozó vektora is lehet, mint a másik kettő – hozzá kell tenni azonban, hogy elsődlegesen a trópusi és szubtrópusi régiókban! Nagyon fontos kérdés, hogy ezek a kórokozók vajon eljuthatnak-e Magyarországra, illetve milyen módon érkeznek és hogyan terjedhetnek.

A leggyakoribb, tigrisszúnyog által is terjesztett betegségekről, azok tüneteiről, valamint a hazánkban regisztrált, igazolt humán fertőzések számáról a szúnyogmonitor weboldal szolgáltat naprakész információkat. Itt megtudhatjuk, hogy a kutatók bizony évről évre egyre több trópusi kórokozó által kialakított megbetegedést észlelnek, ezek közül néhány pedig súlyos, olykor halálos kimenetelű. A szúnyogmonitor weboldalon közölt, az igazolt humán fertőzések számára vonatkozó adatok pedig a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ weboldalain közölt adatokból származnak. A kórokozók tehát eljutnak Magyarországra. A szúnyogok által terjesztett kórokozók okozta megbetegedések száma alapján jelenleg a legnagyobb közegészségügyi kockázatot a nyugat-nílusi vírus, az esetszámok és a társállatokhoz való kötődés érzelmi vetületei miatt a legmagasabb állategészségügyi kockázatot pedig a szív- és bőrférgesség jelenti.

Rendkívül érdekes azonban, hogy a két legnagyobb kockázatot jelentő kórokozót nem kizárólag az idegenhonos szúnyogfajok terjesztik, hanem más, őshonos szúnyogok is. Tehát tigrisszúnyog ide vagy oda, a nyugat-nílusi láz és a szív-, illetve bőrférgesség nélkülük is kiválóan terjed Magyarországon. Eddig több ezer idehaza gyűjtött tigrisszúnyog került vizsgálatra, s egyetlen példány esetében sem mutatták ki ezen kórokozók jelenlétét. A potenciál azonban persze megvan a három inváziós Aedes fajban, így várhatóan csak idő kérdése, mikor válnak vektorrá, pontosabban mikor találjuk meg az első fertőzött példányokat, amelyek már odakint röpködhetnek.

A lista természetesen olyan kórokozókat is tartalmaz, amelyeket kizárólag bizonyos Aedes fajok képesek terjeszteni. Az ezek által okozott, hazánkban észlelt megbetegedések száma egyelőre igen csekély. A vektor azonban már itt van, gyakori és egyre terjed. A kórokozó azonban csak ritkán bukkan fel az országban, és szinte minden esetben eredeti, trópusi hazájából érkezik. A fuvart pedig a gazdák szolgáltatják. Legyen az egy Afrikából, Dél-Amerikából vagy Délkelet-Ázsiából érkező külföldi állampolgár, egy nyaralásból hazatérő honfitárs vagy egy tavasszal hazatérő vándormadár.

A madarak által hordozott vírusok talán már itt vannak. Ám az ember által behurcolt vírusok esetében kicsit úgy lehet az egészet elképzelni, mint egy tavat, amelynek a felszínén olajfoltok úsznak. Kicsivel távolabb pedig ég az erdő. Az olajfoltok a kórokozókat terjesztő szúnyogok, s mi magunk, emberek vagyunk a víz. Az égő erdő felől néha szikrákat sodor a tó felé a szél. Minden szikra egy fertőzött gazda, egy hazatérő, egy utazó. Ezek a szikrák pedig szinte azonnal ellobbannak, amint elérik a felszínt. Gyakran akkor is, ha egy apró olajfolton landolnak. Ha hideg van, nehezen kap lángra az olaj. Pont ugyanígy van ez a trópusi vírusokkal is, amelyek hidegben sokkal nehezebben fertőznek és terjednek. Néha azonban előfordul, hogy az egyik olajcsepp fellobban, aztán hamar kialszik. Amíg a cseppek nem állnak össze, addig a kisebb fertőzéshullámok hamar elülnek. A tó felszínét azonban szépen lassan beborítja az olaj. Ám a szikrák még így is csak ritkán villannak fel és csupán apró tüzeket okoznak. Az igazi gondot az jelenti, ha a tűz már a tó partján ég. Ám ez a hasonlat nem képes igazán visszaadni a valódi mechanizmus komplexitását.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mocsárláz

Emlékeink már kezdenek megfakulni arról, hogy mintegy 60 évvel ezelőttig a mocsárláznak is nevezett malária ezreket betegített meg és rendre szedte áldozatait Magyarországon. Mára a malária szinte eltűnt Európából és visszaszorult a trópusi, szubtrópusi vidékekre, azonban évről évre regisztrálnak még hazai megbetegedéseket. De mi is ez a rejtélyes kórokozó és hogyan sikerült visszaszorítani?

Kórokozó – egysejtű fajok (Plasmodium falciparum, Plasmodium malariae, Plasmodium vivax, Plasmodium ovale, Plasmodium knowlesi)

Fenntartó gazda – ember

Hazai vektorfajok – maláriaszúnyog fajok (Anopheles spp.)

Inváziós vektorfajok – nincs

Emberről emberre képes terjedni? – igen, kizárólag csípőszúnyogok által

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – védőoltás nincs, gyógyszer azonban van

Hajdanában rengeteg víz borította az országot. A folyók egy-egy áradás idején hatalmas területeket öntöttek el. A vizekben milliárdszám tenyésztek a szúnyogok, köztük a kórokozó vektorai, a maláriaszúnyogok is. A maláriát kialakító egysejtűek közül pedig három faj is otthonra lelt Európában. A WHO azonban 1963-ra maláriamentesnek nyilvánította az országot. De hogyan sikerült ezt véghez vinni? „Nagyon egyszerűen: meggyógyították a maláriás embereket,” meséli Zoltán. A csípőszúnyogok ugyanis Európában csak emberről emberre képesek terjeszteni a betegség kialakulásáért felelős egysejtűt.

A betegség eltűnéséhez egyrészt hozzájárult az aktív és jelentős mértékű, DDT-vel történő szúnyogirtás. A szakemberek folyamatosan járták az országot és kezelték azokat a lakóépületeket és istállókat, ahol jelen volt a maláriás fertőzés. A maláriás betegeket szúnyoghálóval zárták el a szúnyogok elől, hogy ne adhassák tovább a kórokozót a vektorok számára. Ugyanakkor a folyószabályozások és mocsárlecsapolások is jelentős mértékben hozzájárultak a szúnyogok számának csökkenéséhez. Megváltozott továbbá az emberek életvitele.

Az állatok annak idején szinte bevonzották a maláriaszúnyogokat, és mivel az emberek is gyakran aludtak mellettük, így őket is összecsípték. Ma már szinte senki nem alszik kint az állatokkal az istállókban.

Bár a vízparti nyaralók tulajdonosai ennek hallatára valószínűleg felhördülnek, mégis, mára sokkal kevesebb a kontaktus a szúnyogok és az ember között, hiszen főleg szabadidős tevékenységeink vagy szabadtéri munka esetén konfrontálódunk, otthonainkat szúnyoghálóval, szúnyogriasztókkal védjük, így álmunkban jóval kevesebb szúnyogcsípést szenvedünk el. El sem tudjuk képzelni, felmenőinknek milyen szúnyogseregekkel kellett megküzdenie Magyarországon a múlt század első felében.

A malária ettől függetlenül évről évre felbukkan Magyarországon, hiszen a turizmus révén folyamatosan behurcoljuk. Az elmúlt 20 év mindegyikében hozzávetőlegesen 5–20 megbetegedést regisztráltak, ám a kórokozónak nem sikerült visszahódítania e tájat.

Szív- és bőrférgesség

Kórokozó – fonálféreg fajok (Dirofilaria immitis, Dirofilaria repens)

Fenntartó gazda – kutya, macska, ragadozó emlősök, rágcsálók

Hazai vektorfajok – dalos szúnyog (Culex pipiens), gyötrő szúnyog (Aedes vexans), foltos maláriaszúnyog (Anopheles maculipennis)

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog, japán bozótszúnyog, koreai szúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – ritkán, leginkább állategészségügyi kockázatot jelent

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – védőoltás nincs, gyógyszer azonban van

A filária az emberi környezetben elsődlegesen kutyáknál és macskáknál okoz súlyos problémát. A szívférgesség nagyon nehezen kezelhető és kedvenceink esetében gyakran halálos kimenetelű. A kórokozót számos hazai szúnyogfajban megtalálták már, ám az inváziós fajokból Magyarországon egyelőre nem sikerült kimutatni azokat. Idővel azonban várhatóan az összes Aedes faj hordozhatja majd e férgeket, tehát a behurcolt szúnyogok szélesíthetik a vektorok spektrumát.

Nyugat-nílusi vírus

Kórokozó – vírus (West Nile virus – WNV, új nevén Orthoflavivirus nilense)

Fenntartó gazda – különböző madárfajok

Hazai vektorfajok – dalos szúnyog (Culex pipiens), balatoni szúnyog (Ochlerotatus annulipes), mocsári szúnyog (Coquillettidia richiardii)

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog, japán bozótszúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – szúnyogok által nem, vértranszfúzió, szervátültetés útján kivételes esetben igen

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – nem

A nyugat-nílusi vírust tehát több hazai csípőszúnyog faj is képes terjeszteni, azonban a kórokozó a vektor révén csupán madárról madárra vagy madárról emlősre képes terjedni, tehát egy fertőzött ember még a megfelelő szúnyogfajok jelenlétében sem képes megfertőzni egy másik embert!

A vírust elsődlegesen az Afrikából hazaérkező vándormadarak hordozhatják. Nem minden madárfaj megfelelő gazda a vírus számára. Míg egy karvaly a fertőzés következtében nagyon legyengül és jó eséllyel elpusztul, addig például a gólyák és galambok sokkal ellenállóbbak a vírussal szemben, ellenben a szúnyogok révén kiválóan képesek terjeszteni azt. Ha a fertőzött madarak aztán a megfelelő szúnyogfajjal érintkeznek, azok vektorként továbbadhatják a kórokozót emberek számára is. Valószínűleg így alakulhatnak ki kisebb, lokális fertőzéshullámok. Hogy mi lesz a vírus sorsa a hullám elülése után – tehát áttelel-e, vagy a vándormadarak minden évben egy új vírustörzset hoznak magukkal –, az egyelőre nem tisztázott.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy bár az invazív ázsiai tigrisszúnyog és esetenként a japán bozótszúnyog is képes terjeszteni a nyugat-nílusi vírust, hazánkban eddig egyetlen megvizsgált példányból sem sikerült izolálni a vírus RNS-ét. Ha pedig mégis sikerülne kimutatni, a jelenleg alkalmazott módszerrel csak azt lehetne bizonyítani, hogy az adott szúnyog fogyasztott vírussal fertőzött vért, ám nem biztos, hogy maga is fertőzőképessé vált.

Usutu-vírus

Kórokozó – vírus (Ususut virus – USUV, új neve: Orthoflavivirus usutuense)

Fenntartó gazda – különböző madárfajok

Hazai vektorfajok – dalos szúnyog (Culex pipiens)

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog, japán bozótszúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – nem

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – nem

A nyugat-nílusi lázhoz nagyon hasonló, mind a fenntartó gazdák, mind a vektorok tekintetében, ám ritkán okoz emberi megbetegedéseket. A szúnyogok ugyancsak hazatérő, fertőzött vándormadarak vérétől válhatnak vírushordozóvá.

Dengue-láz

Kórokozó – vírus (Dengue virus – DENV, új neve: Orthoflavivirus denguei)

Fenntartó gazda – ember

Hazai vektorfajok – nincs

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – igen, kizárólag csípőszúnyogok által

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – van védőoltás, Európában elérhető, Magyarországon nem

Chikungunya-vírus

Kórokozó – vírus (Chikungunya virus – CHIKV)

Fenntartó gazda – ember, majmok, ritkán madarak és más gerincesek

Hazai vektorfajok – nincs

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog, koreai szúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – igen, főleg csípőszúnyogok által, ezen kívül anyáról újszülöttre, szoptatás útján

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – nem

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján nyilvánosan is elérhető információk szerint az arbovírusok okozta betegségek közül a Dengue-láz és Chikungunya-betegség esetében szinte minden évben jelentenek járványkitöréseket és utazástól független terjedést az Európai Unió egyes tagországaiban. E két betegség esetében az ember nem járványtani zsákutca, hanem fenntartó gazda, azaz, szemben a nyugat-nílusi lázzal, az emberről emberre terjedés nem csak lehetséges, hanem jellemző is ezen betegségek járványtanában. Az első eset, azaz a behurcolás minden Dengue-láz vagy Chikungunya járványkitörés esetén utazáshoz kapcsolódik, akár úgy, hogy valaki fertőzött területre utazás után érkezik haza, akár úgy, hogy egy harmadik országbeli turista fertőzött területről utazik valamely európai országba. Ha a beteg tünetmentesen érkezik az országba, ugyanakkor a vérében már eléri a víruskoncentráció a fertőzés átviteléhez szükséges mértéket, az adott országban jelen levő kompetens vektor szúnyogok a tünetmentesen fertőzött emberekből történő vérszívás után a fertőzést terjeszteni kezdik. A kompetens vektorok mind a Dengue-vírus, mind pedig a Chikungunya vírus esetében az Európában jelenleg csak Madeirán előforduló egyiptomi szúnyog (Aedes aegypti), valamint az Európa számos országában elterjedt, stabil populációkkal rendelkező ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus). Dengue-láz járványról először 2010-ben, Horvátországból és Franciaországból érkezett jelentés az ECDC-hez. Franciaországban 2013. és 2015. között, valamint 2018. óta minden évben jelentenek utazástól függetlenül terjedő járványokat. E két ország mellett Spanyolországban (2018–2019., 2022–2023.) és Olaszországban (2020, 2023) is előfordult már Dengue-járvány. Ezek a járványok jellemzően 10 körüli esetszámmal jártak, azonban Franciaországban 2022-ben 65, 2023-ban 31, Olaszországban 2023-ban pedig 42 esetről érkezett jelentés az ECDC számára. Chikungunya járvány Olaszországban és Franciaországban fordult elő. Az olaszországi járványok jóval kiterjedtebbek voltak, 2007-ben 300 feletti esetet, 2017-ben pedig 200 feletti eset számláltak. Ezzel szemben Franciaországban 2010-ben, 2014-ben és 2017-ben mintegy 10-10 körüli esetszámot jelentettek.

A Dengue- és Chikungunya-vírusok tehát tipikusan olyan kórokozók, amelyek az ázsiai tigrisszúnyog hazai megjelenésével képesek lehetnek kisebb, lokális fertőzéshullámok kialakítására. Ezt a tényt erősíti, hogy a Dengue-vírus esetében az elmúlt két évtizedben minden évben, Chikungunya-vírus esetében pedig 2014. óta ugyancsak minden évben találtak igazoltan ezekkel a vírussal fertőzött embereket hazánkban. A kórokozó trópusi országokból érkező fertőzött emberek révén jelenhet meg. S bár ez kísértetiesen átfed az idegenhonos Aedes fajok első hazai észlelésével, minden eset „importált”, vagyis a fertőzöttek valamilyen trópusi területről hozták magukkal a vírust.

Zika-vírus

Kórokozó – vírus (Zika virus – ZIKV, új neve: Orthoflavivirus zikaense)

Fenntartó gazda – ember, majmok, esetleg rágcsálók

Hazai vektorfajok – nem ismert

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog, koreai szúnyog, japán bozótszúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – igen, főleg csípőszúnyogok által, ezen kívül nemi úton

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – nem

Akár a Dengue-láz és a Chikungunya-vírus esetében, az inváziós Aedes fajok terjesztik és a legfőbb fenntartó gazda az ember. 2018. óta néhányszor hazánkban is felbukkant egy-egy igazolt megbetegedés, ám a fertőzöttek a vírust annak jelenlegi elterjedési területéről hozták magukkal és nem Magyarországon fertőződtek meg.

Sárgaláz

Kórokozó – vírus (yellow fever virus – YFV, új neve: Orthoflavivirus flavi)

Fenntartó gazda – ember, majmok

Hazai vektorfajok – nincs

Inváziós vektorfajok – ázsiai tigrisszúnyog

Emberről emberre képes terjedni? – igen, kizárólag csípőszúnyogok által

Létezik humán gyógyszer vagy védőoltás? – védőoltás van, gyógyszer azonban nincs

Bár elsődleges vektora az egyiptomi szúnyog (Aedes aegypti) – amely megjelenésére a három ázsiai fajhoz hasonlóan lehet számítani Magyarországon is –, az ázsiai tigrisszúnyog ugyancsak képes terjeszteni. Nagy különbség azonban a Dengue-, Chikungunya- és Zika-vírusokkal szemben, hogy a sárgaláz-vírus esetében létezik védőoltás, amelyet bizonyos afrikai országokba való kiutazás előtt kötelező, számos más afrikai és dél-amerikai országba történő utazás előtt pedig ajánlott beadatni. Bár a védőoltás életfogytig tartó, közel 100%-os védettséget jelent, lehet számítani arra, hogy a vírust időről időre behurcolják majd fertőzött személyek jelenlegi elterjedési területéről.

A Dengue-, Chikungunya-, Zika- és sárgalázvírusokat tehát mi magunk hurcolhatjuk be Magyarországra, ha például egy trópusi nyaralás alkalmával, a vírusok jelenlegi elterjedési területén egy szúnyogcsípés által megfertőződünk. Amennyiben a fertőzés megbetegíti az adott személyt és a fenti vírusok valamelyikének jelenlétét sikerül igazolni, úgy jó eséllyel megelőzhetők a további fertőzések. A fertőzött személynek a virémiás időszak végéig el kell kerülnie a szúnyogokkal való érintkezést. A fertőzés azonban nem mindenki esetében jár tünetekkel, így észrevétlen maradhat. Ez a veszélyesebb eset, hiszen azokon a hazai területeken, ahol az ázsiai tigrisszúnyog elterjedt, egy-egy diagnosztizálatlan forrás akár kisebb, lokális járványok kialakulását is eredményezheti. Erre főleg a nyárutói, augusztus-szeptemberi időszakban van a legnagyobb esély, hiszen a hazai éghajlati viszonyok között ekkor a legmagasabb a szúnyogok fertőzőképessége, vagyis ekkor elegendően magas a hőmérséklet ahhoz, hogy a vírus megfelelő mértékben sokszorozódjon a szúnyog szervezetében.

Mire számíthatunk?

A probléma rendkívül összetett. A trópusi és szubtrópusi kórokozók kulcsai tehát a vándorló madarak és az utazó ember. Ahhoz, hogy a kórokozók többsége terjedni tudjon, szükség van azonban a gazda, a vektor és a kórokozó együttes jelenlétére. A gazdák és a vektorok itt vannak, a kórokozók pedig egyelőre limitáltan jutnak el hozzánk. A legtöbb vírus még nem vetette meg tartósan a lábát Európában, de időről időre felbukkannak, egy-egy behurcolt eset vagy kisebb, lokális fertőzéshullám formájában. Néha fellobban a láng, amely olykor halálos áldozatokkal is jár, de szerencsére rendre kialszik.

A legnagyobb közegészségügyi és állategészségügyi kockázatot jelentő kórokozókat hazai szúnyogfajok is terjesztik. Így nem kenhetünk rá mindent a tigrisszúnyogra és behurcolt rokonaira. Az inváziós fajokból egyelőre nem mutatták ki a kórokozókat, de ez persze nem jelenti azt, hogy néhányuk ne hordozná azokat már most, vagy nem fogja hordozni a közeli jövőben.

A megfertőződés esélye csekély. Még akkor is, ha fertőzött szúnyog szívja a vérünket. Ugyanakkor a regisztrált esetek száma bizonyos vírusok esetében évről évre nő. A nem regisztrált esetek száma, tehát a fertőzést tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel átvészelők száma ennél jóval magasabb lehet.

Azonban az ökológusok, evolúcióbiológusok és virológusok óvatosságra intenek. Hiszen teljesen mindegy, mit gondolunk a klímaváltozásról, az utóbbi évek forró nyarai és enyhe telei kedvezhetnek a forró égövi kórokozók hazai fennmaradásának. Mindezek felett a vírusok a fertőzési ciklusok során rengeteg kópiát készítenek magukról. És minél gyakoribb a másolás, annál gyakrabban fordulhat elő hiba, mutáció. S bár a legtöbb mutáció a vírus szempontjából káros, esetleg semleges, a nagy számok törvénye alapján néha bekövetkezik olyan hiba, amely segíti az adott hely adott körülményeihez való alkalmazkodást. A félő leginkább az, hogy mára végtelenül egyszerűvé váló globális terjedés olyan vírusvariánsok létrejöttéhez vezethet, amelyek képesek lesznek vektort vagy gazdát váltani, illetve a mi éghajlatunkon is jobban boldogulnak és könnyebben fertőznek majd.

Hogyan védekezhetünk?

Az idegenhonos szúnyogok által is terjesztett kórokozók elleni védekezés többlépcsős és komplex. Az első szinten meg kell előzni a kórokozók Magyarországra jutását. Ha tehát olyan országba utazunk, ahol a fenti, vagy más, szúnyogok által terjesztett kórokozók elterjedtek és nagy a megfertőződés kockázata, első körben annak kell utánajárni, hogyan védekezhetünk a megfertőződés ellen. Ha létezik védőoltás (pl. sárgaláz esetében), és egy adott országba utazva kötelező azt beadatni, akkor nincs mese. Beadatjuk a védőoltást vagy más úticélt választunk. Ha a védőoltás nem kötelező, ellenben ajánlott, akkor is mindenképp érdemes megfontolni a beadatását. Aki tart az oltás által okozott esetleges szövődményekről, jobb, ha más úticélt választ, hiszen a megfertőződés kockázata gyakran magas, és a betegségek olykor halálos kimenetelűek is lehetnek.

Ha az adott kórokozók ellen nem létezik védőoltás, más módon kell elkerülni a megfertőződést. Lehetőség szerint minimalizálni kell a szúnyogokkal való kontaktust. Tehát igyekezni kell elkerülni azokat a helyeket, ahol sok a szúnyog, a kirándulások alkalmával érdemes szúnyogriasztót használni, szállásunkon pedig igyekezni kell távol tartani a szúnyogokat, elsősorban szúnyogháló segítségével.

Akárhogy védekezünk is, előfordulhat, hogy egy trópusi országban mégis megfertőz bennünket valamelyik kórokozó. Ilyenkor nem csak a saját érdekünk, hogy felkeressünk egy orvost, hiszen hazatérve egy lokális fertőzéshullám potenciális forrásává is válhatunk, ha lakóhelyünk körül az adott kórokozó vektorai megtalálhatók. Rendkívül fontos, hogy ilyen esetben diagnosztizálva legyen a fertőzés, hiszen erre alapozva lehet megtenni a megfelelő óvintézkedéseket. A betegellátónak számos szúnyogok által terjesztett fertőzés gyanúja esetén bejelentési kötelezettsége van a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ felé, amely igazolhatja a kórokozó jelenlétét és elrendeli a megfelelő intézkedéseket. A virémiás időszakban pedig meg kell akadályozni a beteg szúnyogokkal való érintkezését, így sok esetben elkerülhető a további fertőzések kialakulása.

Az állatok, például vándormadarak által behurcolt fertőzések sokkal nehezebben és sokkal ritkábban detektálhatók, ennek megfelelően igen nehezen kontrollálhatók. Az állattartókat azonban további felelősség terheli. Lovak esetében például a nyugat-nílusi vírusfertőzés gyanúja ugyancsak bejelentésköteles a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága felé, az eljáró állatorvosnak tehát ezt jelentenie kell, a szervezet pedig igazolhatja a kórokozó jelenlétét.

Egy következő szint a kórokozók vektorainak kontrollja, tehát a szúnyoggyérítés. A gyérítés folyamán egyrészt elpusztíthatók a kórokozókat hordozó szúnyoglárvák vagy szúnyogok, másrészt a gyérítés következtében, a szúnyogok számának csökkenése által csökken a fertőzések továbbadásának kockázata is. Azonban nem mindegy, hogyan végezzük a szúnyoggyérítést, a módszereket pedig számos vita övezi.

Az alkonyati órákban, deltametrinnel végzett kémiai szúnyoggyérítés persze egy rövid időre, lokálisan képes csökkenteni a szúnyoginvázió egy részét. Azonban rengeteg más ízeltlábú, így például a szúnyogok természetes ellenségei vagy számos beporzó is áldozatul esik. Ilyenkor sokan csak legyintenek, ám, ha nem célzottan, egyetlen csoportra mérünk csapást, hanem a hálózat egy jelentős részére, az bizony beláthatatlan következményekkel járhat. Egyes fajok lokálisan megritkulhatnak vagy teljesen el is tűnhetnek, a hálózat átformálódik, és korántsem biztos, hogy ez hosszú távon a remélt irányba befolyásolja majd a szúnyogok jelenlétét. Mindössze egyetlen példát kiragadva, gondoljunk csak a fecskékre. A permet hatására a szúnyogok mellett számos más repülő rovar is eltűnik, amelyek a fecskék táplálékforrásai. Többek között ez is oka lehet annak, hogy országszerte egyre kevesebb a természetes szúnyoggyérítésért felelős fecske. Ez pedig bizony kedvez majd a szúnyoginváziónak. Nem beszélve arról, hogy az idegenhonos Aedes fajok nappal aktívak, így az alkonyati gyérítés valószínűleg kevésbé érinti azokat, mint az őshonos szúnyogfajokat. A kémiai gyérítés továbbá a szúnyogtojásokra és lárvákra hatástalan, így a permetezés után néhány nappal újra megjelennek majd a szúnyogok seregei. A deltametrin pedig az elpusztult rovarok révén képes felhalmozódni a vízi gerincesekben, például halakban, így azok tömeges pusztulásához is vezethet. Ráadásul a deltametrin gyakori alkalmazása mellett a szúnyogok idővel rezisztenssé válhatnak a szerre. A beavatkozás tehát számos beláthatatlan következménnyel bír, s habár egy rövid időre helyi megoldást jelenthet a szúnyogkérdésre, mindent mérlegre téve ez a hatás a szúnyogok szempontjából akár visszájára is fordulhat, nem beszélve a további, szerteágazó káros hatásokról.

Létezik egy másik módszer, a biológiai szúnyoglárva-gyérítés, mely során egy baktérium (jellemzően a Bacillus thuringiensis var. israelensis) toxinját juttatják azokba a vizekbe, ahol a csípőszúnyogok lárvái fejlődnek. A toxin a szúnyoglárvák belébe kerülve elpusztítja a lárvákat. A baktérium ráadásul szelektív a szúnyogokra és a kémiai gyérítéssel szemben más élőlényeket nem pusztít el, továbbá nem tünetileg, hanem a gyökerénél kezeli a problémát. Pontosabban olyankor kezeli a problémát, amikor az még meg sem jelenik, hiszen a szúnyoglárvák nem csípnek bennünket, nem terjesztenek kórokozókat, azaz sikeres védekezés esetén tulajdonképpen meg sem jelenik a probléma. Ennek alkalmazásával is fennáll persze a veszély, hogy a szúnyoglárvák idővel rezisztenssé válhatnak. Továbbá ez a módszer nagy víztestek esetén alkalmazható hatékonyan és sikerrel. Mivel azonban az inváziós szúnyogok elsősorban városi pangóvizekben, gyakran észrevétlen helyeken tenyésznek, így ez sem jelent igazán jó megoldást a probléma kezelésére.

Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy az ázsiai tigrisszúnyog és rokonai az emberi környezetben tenyésznek. A lárvák ott vannak a kertjeinkben, házainkon, a temetőkben, ipartelepeken, szinte bárhol, ahol egy pohárnyi, hosszan megmaradó vízre bukkannak és jelen van az ember. A kémiai és biológiai szúnyoggyérítés pedig csak korlátozottan és nem túl hatékonyan képes kezelni e vektorszervezeteket. Tehát mi magunknak is oda kell figyelni arra, hogy környezetünkben hol tenyésznek ezek az állatok és ahol tehetjük, fel kell számolnunk állományaikat. Csak így enyhíthető a szúnyoginvázió a nyári időszakban. Arra pedig fel kell készülnünk, hogy a behurcolt szúnyogok már velünk maradnak. A problémát visszafordítani nem lehet, de meg kell tanulnunk kezelni azt.

#szúnyog #tigrisszúnyog