Skóciában már nincs genetikailag tiszta vérű vadmacska

A vadmacskák több százezer éven keresztül lakták Európa erdőségeit, mígnem az élőhelyek eltűnése, majd a maradék élőhelyeken a házimacskákkal való hibridizáció a legtöbb helyen megsemmisítette az állományukat. A Brit-szigeteken nagyon sokáig a Felföld hegyi erdőségei jelentették számára az utolsó menedéket (hasonlóan a behurcolt amerikai szürke mókusok miatt kipusztulóban lévő vörös mókusokhoz). Bár régészeti lelőhelyeken előfordult néhány száz évvel ezelőtt párhuzamosan élt házi- és vadmacska maradványa egyszerre, a két állatfaj nagyon sokáig szinte egyáltalán nem keveredett egymással.

Azonban, kb. 70 évvel ezelőtt felborult ez az egyensúly, és a házimacskák szaporodni kezdtek a vadmacskákkal, s jelentős arányúvá vált a hibridek születése. Két, a Current Biology folyóiratban közzé tett kutatás eredménye is arra jutott, hogy a brit vadmacskaállományt gyakorlatilag kihaltnak lehet tekinteni, a hibridizáció miatt. A kutatásokat a Science ismertette.

Az európai vadmacska (Felis silvestris) rokona a közel-keleti macskából háziasított házimacskának (Felis catus). A vadmacska cirmos – ebben könnyen összetéveszthető egy házi cirmossal – ám mintegy 20 százalékkal nagyobb termetű, a szőre sűrűbb, a farka pedig tömzsibb, tompább végű. Míg a vadmacska csak évente kétszer szaporodhat, a háziak gyakorlatilag bármikor. Életmódjában a magányosnak tartott házimacskákhoz képest is extra magányos, nem viseli el a fajtársak vagy rokonok közelségét, talán emiatt is őrizhette meg génjeinek tisztaságát a háziakkal párhuzamos élet 2000 éve során Nagy Britannia területén. Azonban valamiért a fajok közti fal fokozatosan leomlott.

Az 1950-es években a skót vadmacskák génjei kb. 5 százalékban a házimacskákéra kezdtek hasonlítani, majd az 1970-es évekre ez az arány 74 százalékra nőtt. A szakemberek szerint ennek az lehet az oka, hogy a vadmacska élettere végletesen beszűkült. Bár már a középkorban is vadászták, részint a prémje miatt, részint mert károsnak vélték, sokáig úgy tűnt, a skót felföldi állomány túlélheti a romló helyzetet. Azonban az 1950-es években a nyulakon, ami a vadmacska fő zsákmányállata volt, végigsöpört a myxomatózis járvány, a vadmacskák állománya emiatt kritikusan beszűkült. Egyes számítások szerint a skót felföldi vadmacskák létszáma talán 30 egyedet tehetett ki ekkor…

Mára a skót vadmacska megszűnt genetikailag tisztavérű vadállatként létezni. A ma élő vadmacskának tartott állatokon megjelentek olyan szőrzetminták, amelyek a házimacskák jellemzői – a vadmacskákból pedig mindeddig hiányoztak. A vadmacskákra jellemző, hosszú evolúciós útvonal eredményeként kialakult géneket pedig a háziasított állatainktól kapottak váltották fel.

Talán reményt jelenthet az a kb. 160 fogságban tartott, és csupán 18 százaléknyi házimacska-génnel rendelkező skót vadmacska, amelyeket még a faj megőrzésének korai időszakában befogott ősöknek köszönhetnek. Ebből az állományból igyekeznek, házimacskáktól nagy távolságban szabadon engedni vadmacskákat, amelyek talán felválthatják a hibrideket. Van, aki szerint ez hiábavaló kísérletet jelent, és szerencsésebb lenne, ha importált, géntiszta vadmacskákat engednének szabadon a Felföldön, olyan országokból, ahol még bőségesen él a hibridektől mentes állomány.

Ez a helyzet világszerte egyre nagyobb problémát jelent, a világ más vadmacskái és a kijárós vagy épp a kivadult házimacskák egyre nagyobb arányban hoznak létre hibrideket a Felis nembe tartozó vadmacskafajokkal.