Amália, Bekény2024. október 07., hétfő
Természet

A világ legritkább patkánya

National Geographic Magyarország

Először született fotó a világ legritkább patkányáról, a vangunu-szigeti óriáspatkányról, amely a Salamon-szigeteken él - egyelőre.

Forrás: University of Melbourne

A vangunu-szigeti óriáspatkányt (Uromys vika) csak néhány éve fedezték fel, tudományos leírása 2017-ben született meg.

Az állat nemcsak a legnagyobbak közül való, a legritkább, de a legveszélyeztetettebb is, mindössze egyetlen szigeten él  Az állat akár 2 kilósra is megnőhet, a fák lombkoronájában él – az első példányára is így tettek szert, amikor egy fa kivágása során megtalálták, 2015-ben. A szigetlakó állatokra jellemző az, hogy kontinentális rokonaikhoz képest egészen nagy termetűvé nőnek evolúciójuk során, ez vezethetett el az óriáspatkány létrejöttéhez is. A vangunu-szigeti óriáspatkány a helyiek szerint képes átrágni a zöld kókuszdió héját, hogy hozzáférjen annak húsához, azonban ezen kívül nincs információ arról, hogy mit is eszik. A síkvidéki erdőkben honos, páfrányok közé készíti el vackát. Az állat nagy termetéhez hosszú farok és aprócska fülek társulnak.

Az állat egyetlen élőhelye, az alső képrészen a körberajzolt terület a Zaira-erdő. A pontok a kihelyezett kameracsapdákat jelölik.
Forrás: Ecology and Evolution

A Melbourne-i Egyetem számolt be arról, hogy most először sikerült az állatot eredeti élőhelyén lefotózni a Salamon-szigeteki Nemzeti Egyetem kutatóival közös expedíció során kihelyezett kameracsapdák segítségével. Két helyszínen négy állatot örökített meg a kamera (összesen 95 fotó született), ezekből egy volt hím. A kutatás nem lett volna sikeres, ha a helyi őslakosok tudása nem segíti a szakembereket!

A kameracsapdák felvételei a négy különböző egyedről. Az a) jelű képen látható a hím, a többi nőstény. Az állatokat szezámolaj illatával csábították a kamerák elé.
Forrás: Ecology and Evolution

 

Az állatok élőhelye egy kb. 60 négyzetkilométeres őserdő, a Zaira-erdő, amelynek megóvása a faj fennmaradása miatt is különösen fontos lenne. Azonban a Salamon-szigetek kormánya a Vangunu-sziget ezen erdőségére is kiadott vágási engedélyt, annak ellenére, hogy a helyi lakosok 16 éve próbálják megóvni, s folyamatosan tiltakoztak ellene. Az óriáspatkány alig pár évvel a felfedezése után kihalhat, ha az erdőt kivágják.

A kutatók egyedül abban bíznak, hogy a most közzé tett megfigyeléseik és a fotók talán elég erős érvet jelenthetnek a Zaira-erdő megtartása mellett.

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Nem túl gyakori, hogy két teljesen különböző állatfaj közösen szerez élelmet, ezt most polipok és halak esetében figyelték meg részletesen.

A virág céltábla a méhek szemében

A virág céltábla a méhek szemében

Nem mindegy, mekkora a virág középső, sötét mintázata, ennek fényében válik kevésbé vagy épp jobban vonzóvá a méh számára.

A botanika is lehet extrém sport

A botanika is lehet extrém sport

Hátimotoros siklóernyők segítségével keresték fel a perui sivatag távoli zugait egy-egy ritka növény miatt, és egyúttal a módszert is tesztelték.

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

A szalamandrák számos fantasztikus tulajdonsággal rendelkeznek, azonban mind közül egy észak-amerikai faj a legkülönösebb: algákkal él szimbiózisban.

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

A tojásdad csetkáka egy sor nemzetközi természetvédelmi egyezményben szerepel.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket