Az állatok szeretnek a hajdan emberlakta településeken legelni

Nemrégiben a Journal of Arid Environments szakfolyóiratban mutatták be zimbabwei és botswanai szakemberek azt a kutatást, amelynek eredményei szerint a mai szavanna állatai kimondottan szeretnek olyan helyeken legelni, ahol egykor emberek éltek.

Afrika déli felének lakói a gyarmatosítás előtti időkben olyan félnomád pásztornépek voltak, amelyek jórészt marhatartásból éltek. Állataikat éjjelente egy-egy helyszínen körbekerített, saját lakhelyeikkel közös karámokban – úgynevezett kraalok területén – tartották, majd nappal kiengedték őket legelni.

Néhány évente aztán újabb legelőket kerestek, ám közben a kraal területén a több évnyi marhatartásnak köszönhetően elég sok trágyát kapott a talaj. A vizsgálatok alapján a több ezer éves kraalok területén több foszfor és több kalcium volt a talajban, mint a környező területen, a többi összetevő és tápanyag mennyisége azonos volt.

Ezt a tápanyagdúsulást igen hosszú ideig kihasználhatja a kraalok területének talaja, és az ott élő növények. A vizsgálatok szerint nemcsak a talajban lehetett kimutatni ezt a hatást, hanem a növénytakaró összetételében is. Nagyobb volt az ott élő növények sokfélesége, főként a fűféléké, ez pedig a vadállatok számára ideális legelőket teremtett.

A kutatás során kameracsapdákat helyeztek ki, és figyelték, hogy hol legelnek szívesen, nagyobb számban a vadállatok, jelesül az impalák és a nagy kuduk. Kiderült, hogy a változatosabb és dúsabb növényzetű egykori kraalok területét kedvelték a legjobban. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a nyíltabb területeken messzebbről észrevették a ragadozót, mint a szavanna bozótos részéről. Más növényevők számára nem tűnt különösebben kiemelt fontosságú helynek az ősi kraalok területe, egyelőre nem világos, hogy ez minek köszönhető.

Emellett régészeti vizsgálatokat is végeztek: a kraalok területén talált edénytöredékek, ékszerek, csontok kormeghatározása alapján a vizsgált területeket 1800 évvel ezelőtt használták a pásztornépek. Ez Afrika vaskori időszakát jelentette.

A kutatásnak van egy modern kori tanulsága is. Kétféle korlátozás is van, ami mind a vadállatokat, mind a háziállatokat érinti. Egyrészt a különféle tulajdonjogi okok miatt körbekerített nagy területekre a vadak nem juthatnak be, ezzel a sok évezrede fix vándorlási útvonalaik sérülnek, és nem tudnak megfelelően táplálkozni vándorlás során. Másrészt a mai pásztorkodás során a szabályozások kizárják a háziállatokat azokról a területekről, amelyek a vadak számára vannak fenntartva, holott, a jelen kutatás azt is bizonyítja, hogy a háziállatok többlet trágyája termékenyebbé, a vadak számára élhetőbbé teszi a szavannát. Megfelelő összhangot lehetne kialakítani a vadállatok és a háziállattartók érdekei közt, és kölcsönösen előnyös viszonyokat teremteni, ahol mindenki jól jár.