Lehet, hogy az elefántok is háziasítják magukat

Az önháziasítás egy elég ellentmondásos elmélet arról, hogy az ember és a bonobók nem a természetes szelekció, hanem kimondottan bizonyos tulajdonságok előnyös volta alapján szaporodtak olyan módon, ahogy az ember a háziasításnál is bizonyos tulajdonságú egyedeket szaporított tovább. Ez ahhoz járulhat hozzá, hogy azok az állatok, amelyek az ön-háziasítás útjára lépnek, a háziállatainkhoz vagy hozzánk hasonló tulajdonságokat vesznek fel apránként.

Az elmélet ugyan izgalmas, de rendkívül nehéz bizonyítani. Bár egyes állatoknál valóban megjelennek a háziasítás eredményéhez hasonló tulajdonságok, az azonban kérdés, hogy ezek milyen hatásra jelentek meg. Ilyen például a szelídebb természet, a kisebb agyméret, vagy a kölyökállatra jellemző tulajdonságok. Vannak szakemberek, akik szerint egészen kiterjedt lehet az állatvilágban ez az önháziasítás, mások viszont magát az elméletet is elvetik.

Az ember esetében az elmélet szerint e folyamat eredményezte azt, hogy a korábban még előreugró arcunk rövidebbé vált, visszafejlődött a szemöldökcsontunk, és az agyunk is kisebb lett. Hasonló okra vezetik vissza azt is, hogy kevésbé agresszívvé váltunk, az elméletet támogatók szerint annak köszönhetően, hogy a jégkori körülmények közepette nagyobb együttműködésre volt szükség a megélhetéshez, és különösen a mezőgazdálkodást követően vált ez hangsúlyossá. A gyerekkorunk hosszabbá vált, szociálisabbá váltunk, és a nyelvi, kommunikációs képességeink is javultak. Hasonló változások a legközelebbi rokonunk, a bonobók körében is láthatóak – az talán közismert, hogy ők sokkal szelídebbek a csimpánzoknál. Érdekes módon a bonobók esetében a szűkös források és nehéz körülmények helyett pont ezek szöges ellentéte vezethetett oda, hogy kialakultak náluk az önháziasítás tulajdonságai.

A Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet kutatója, Limor Raviv és kollégái egy újonnan, a PNAS folyóiratban közzé tett kutatásukban arról számoltak be, hogy talán az elefánt is beáll ebbe az egyelőre rövidke sorba mögénk és a bonobók mögé.

Az elefántok több olyan tulajdonsággal is rendelkeznek, amelyek alapján besorolhatók ide: proszociális viselkedés, játékosság, összetett kommunikációs képességek. A kutatók úgy vélik, különösen a proszociális viselkedés evolúciója terén az elefánt akár mintaállat is lehet.

Proszociális viselkedésnek nevezzük azt, amikor a közösségben a másokat támogató magatartás kerül előtérbe, ehhez leginkább empátiára és önzetlenségre van szükség. Ennek köszönhetően segítünk az elesetteknek, rászorulóknak, vagy vigasztaljuk azt, akit baj ért, emiatt tudunk együttműködni egyes feladatok megoldásában.

A kutatók az elefántok tulajdonságainak vizsgálata során arra jutottak, hogy elég sok olyasmivel rendelkeznek, ami az önháziasítás mellett szól: alacsony az agresszivitásuk, erős empátiával és proszociális viselkedéssel rendelkeznek, hosszúra nyúlt a kölyökkoruk, kíváncsiak. Az elefántok vigyáznak egymás kicsinyeire, vigasztalják és óvják egymást, segítik a beteg társukat. Arra is vannak bizonyítékok, hogy van éntudatuk és felismerik mások igényeit, akaratát. Szintén fontos képességük, hogy tanulnak egymástól, ráadásul fejlett, többrétű kommunikációt használnak. Például a kenyai elefántok riasztó hangja más, ha emberre, és más, ha méhekre akarja az illető állat felhívni társai figyelmét. A hangadásuk emellett a nyelvtanhoz hasonló rendszert is mutat. Ezek a tulajdonságok mindhárom mai elefántfajra jellemzőek, fajonként kissé eltérő formában.

A kutatók több száz olyan gént is azonosítottak az elefántokban, amelyek a háziasítással járó tulajdonságokkal hozhatók kapcsolatba pl. számos háziállatunknál, ezek közé tartoznak többek közt a szelídebbé válás komplex folyamatát biztosító gének, és a társas viselkedésben szerepet játszó hormonokkal kapcsolatosak is.

A kutatók úgy vélik, az elefánt számára a hatalmas mérete, és ennek köszönhetően a ragadozókkal szembeni védettsége és a táplálékbőség teremtette meg azt a békés helyzetet, ahol már nem volt szükségük extra agresszióra, így az emiatt felszabaduló kapacitásokat a társas viszonyaikra, tanulásra, játékosságra fordíthatták.