A pók jobban fél az embertől, mint az ember a póktól

Valami megmagyarázhatatlan okból nagyon sokan tartanak a pókoktól, holott a több mint 51 ezer pókfaj közül mintegy 25-30 rendelkezik csak olyan méreganyaggal, amely az ember számára veszélyes. Ezek se marnak ok nélkül, sőt, a pók igyekszik a lehető legjobban elkerülni az embert, ha teheti. A The Conversation hasábjain egy pókkutató számolt be arról, hogy a pók miként is viselkedik emberi társaságban.

Az USA területére Ázsiából behurcolt, meglehetősen nagy termetű aranyhálós keresztespókok (pl. Trichonephila clavata) kimondottan tartanak az embertől. Ha megriad az állat, egyszerűen halottnak tetteti magát, amint azt egy 2023-as kutatás feltárta. A taktika ugyan eléggé elterjedt az állatvilágban, így a pókszabásúak körében is, ám a kérdéses pókfaj meglepően hosszú ideig tettette magát halottnak. Míg más állatok általában 1 percig maradnak mozdulatlanok, e pók és szintén behurcolt közeli rokona (T. clavipes) több mint egy órán át hevert „bénultan”, miután egy kis légpumpával rájuk fújtak néhány centi távolságból.

Vannak élethelyzetek, amikor kimondottan célszerű a megjátszott hullamerevség: a kannibál hajlamú csodáspók (Pisaura mirabilis) faj hímjei az udvarláskor tettetik magukat halottnak – nehogy a nőstény felfalja őket.

A tetszhalott állapot energia szempontjából a leginkább kifizetődő. Például a mindenki lakásában megtalálható álkaszások, ha megijesztik őket, őrült erővel és tempóval rezgetni kezdik a hálójukat, s rajta ők maguk is rezegnek – kipróbálhatjuk, ha például megpróbáljuk óvatosan megérinteni őket.

Ha egy pók el akar ijeszteni egy másik állatot, felemeli a mellső lábait, és mozgatni kezdni a csípőkarmait, ez az agresszív reakciók közé tartozik (gyakran látjuk ezt a pózt a hazai cselőpók-fotókon) A leggyakrabban azonban passzívan védekeznek mondjuk egy ember közeledésére, például elrejtőznek, beleolvadnak a környezetbe, igyekeznek valamely más fajt utánozni, vagy épp egy másik ragadozó mögé bújnak. Ez utóbbira példa a Phintella piantensis nevű egészen aprócska ugrópók, amely pókokra vadászó hangyák közt rejtőzik el.

Az aranyhálós keresztespókok azonban nagy méretű és feltűnő pókok, akár egy métert is elérő hálókkal, nem tudnak elbújni se, és a környezetbe se olvadhatnak bele. Emiatt is fontos számukra az, hogy halottnak tettessék magukat.

Az nem egészen világos, mi miatt is tartanak olyan sokan a pókoktól, azonban a kutatásokból úgy tűnik, az ember hasonlóan érez a farkasok vagy a varjak iránt, holott ezek igencsak különböző állatok. Egyes elképzelések szerint ez a állatokkal kapcsolatos félelem abból a vágyból fakad, hogy mi irányítsuk az ökológiai környezetünket. Sajnos a sajtó sokszor direkt rájátszik erre az érzésre, tovább fokozva a félelmeinket, de valószínűleg az se segít, hogy egyes évszakokban nagy méretű pókok jelennek meg a kertünkben vagy az ágy alatt.

Az orvosi segítséget igénylő pókmarások száma sokkal kevesebb, mint gondolnánk! Bár szerepelnek pókok is a WHO veszélyes állatokat számba vevő listáján, ugyanott a kutyáink és a macskáink is megtalálhatóak. (Évente több tízmillió ember sérül meg kutyaharapás miatt, miközben egy kezünkön megszámlálhatjuk, hány ember halt meg pókmarás miatt az egész világon egy év alatt.)

Az ember nagyságrendekkel veszélyesebb a pókokra, mint ők ránk, elég, ha csak a rovarirtó szerekre gondolunk, amelyekkel a pókokat ugyanúgy elpusztítjuk. Ez pedig amiatt is súlyos gond, mert a pókok évente 400-800 millió tonna rovart fogyasztanak el egyébként.