Emberi betegségek pusztítják a vadállatokat

A helyzet nem új keletű. Már Jane Goodall is észlelte a csimpánzok körében időről időre pusztító náthaszerű felső légúti betegségeket, amelyekről egy 1986-os könyvében meg is jegyezte, hogy valószínűleg az embertől kaphatják el a majmok. 1968-ban az a csimpánz, amelyik elsőként barátkozott össze a kutatóval, szintén ilyen betegségben pusztult el. Goodall arról is beszámolt, hogy 1966-ban a tünetek alapján a gyermekbénulás vírusa is megfertőzte a csimpánzokat. A helyzet azóta se lett jobb – a Nature mutatta be a jelenséget.

Néhány éve az ugandai Kibale Nemzeti Park 205 fős csimpánzközösségében végzett pusztítást egy köhögéssel és náthával járó kór. A betegség okának megállapítására akkor nyílt lehetőség, amikor egy frissen elpusztult állat teteméből mintákat tudtak venni, majd hosszú hetekig tartó tesztelések következtek. Bár már a boncolás során arra utaltak a jelek, hogy az állat súlyos tüdőgyulladás áldozata lett, a későbbi teszteredmények tárták fel, hogy egy emberi vírus, a humán metapneumovírus a felelős érte. Míg az emberek körében ma már átlagosnak mondható e légúti betegség, a vizsgált csimpánz közösségének több mint 12 százalékával végzett. Számos további állat is elpusztult a betegség közvetett okai miatt, például, mert elárvult.

Az ilyen eseteket, amikor az ember fertőz meg állatot, fordított zoonózisnak hívják. Világszerte terjedőben vannak az ide tartozó esetek. Influenza A–vírussal fertőzött gepárdok, hepatitist elkapó kagylók, tuberkulózisos elefántok, emberi bélparazitát hordozó afrikai vadkutyák és számos más eset bizonyítja ezt. Az emberszabású majmok, mivel evolúciós szempontból ők állnak hozzánk legközelebb, jóval veszélyeztetettebbek. Sok esetben a védett területeken élő emberszabású majmok számára súlyosabb veszélyt jelent a fordított zoonózis, mint az élőhelyvesztés vagy az orvvadászat. Egyes védett élőhelyeken az elmúlt 3,5 évtizedben, a csimpánzok körében vezető halálokká váltak az emberi vírusok, mint a humán metapneumovírus vagy a rhinovirus C: azon csimpánzok 59 százaléka ezekben pusztult el, amelyeknél ismert volt a halálok.

Bár a természetvédelemben dolgozók s az állatkerti szakemberek régóta gyanították, hogy megfertőzzük a vadállatokat, az első tudományos bizonyítékot egy 2008-as kutatás nyújtotta. 2018-ban egy összesítő kutatás úgy találta, hogy a hegyi gorillák és a csimpánzok körében olyan emberi betegségek is pusztítanak, mint a kanyaró, a már említett humán metapneumovírus, vagy épp a tüdőgyulladást okozó Streptococcus pneumoniae baktérium. Míg sok esetben a kórokozók az embernél csak enyhe megfázásos tünetekkel járnak, a velük szemben védtelen majmok számára végzetes (gondoljunk csak az amerikai őslakosság számára hasonlóan ismeretlen európai betegségek brutális hatásaira).

A Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) igyekszik a turizmusban érintett feleket összehozva segíteni a veszélyeztetett státusú csimpánzok helyzetén. Bár az aktuális (2015-ös) útmutatás szerint nem illene az állatokhoz 7 méternél közelebb menni és javasolt a maszk viselése is, a turisták ezt nem tartják be. Ahhoz, hogy hatékonyan megelőzhetőek legyenek ezek az átfertőződések, új viselkedési kódexet kell bevezetni, és azt be is tartatni, lehetőleg a turisták felvilágosítása útján. Ha pontosabban kiderül, miként kapják el a majmok az emberek kórokozóit, akkor ezeken az elveken is lehet pontosítani, biztosítva azt, hogy ne fertőzhessük meg vészesen csökkenő egyedszámú rokonainkat. A legfontosabb az, hogy e kórokozók egyáltalában el se juthassanak a majmokhoz.

Arra azonban semmi esély sincs, hogy egy sok ezer kilométerről, nem kis pénzért érkezett turista lemondja a majmok élőhelyére tervezett túrát, ha épp tüsszög vagy fáj a hasa. Problémát jelent az is, hogy a helyi túravezetők gyakran „félrenéznek”, ha a turista némi borravalóval segíti ezt elő (ez a borravaló önmagában több jövedelmet jelent alkalmanként, mint a helyi lakosok havi jövedelme). Sok felvétel bizonyítja például, hogy a gorillákkal vagy csimpánzokkal nemhogy a 7 méteres távolságot nem tartják be, de szó szerint karnyújtásnyira tartózkodnak tőlük a turisták.

Egy kutató 101 csimpánznéző túrán vett részt és végzett megfigyeléseket a turisták szokásairól. Az esetek 88 százalékában köhögtek, 65 százalékában tüsszögtek a turisták, és számos más, a kórokozók átadására alkalmas tevékenységet folytattak a csimpánzok közelében. Emellett túránként átlag 230 alkalommal, az esetek 97 százalékában érintették meg a környezetet, például a fákat – ez ugyan nem tűnhet súlyos problémának, ám a kórokozók átadásában szerepe lehet.

Az IUCN kiegészíti a viselkedési útmutatót hamarosan, mégpedig a pandémia utáni tanulságokkal, megakadályozandó azt, hogy a covid átterjedhessen a vadállatokra. Kérdéses, ha egymásra se vagyunk hajlandóak vigyázni a maszkviseléssel, akkor az állatokra fogunk-e…

Nem minden vadállatokat elérő emberi eredetű fertőzés köthető azonban a turizmushoz. Egy friss kutatással azt igazolták, hogy számos olyan, emberi szempontból ártalmatlan kórokozó jut az erdőkbe, amely az állatok élőhelyéhez közeli iskolások körében terjed. A gyerekek hazaviszik a kórokozót, átadják a szülőknek, akik aztán – bár a szülők maguk sokszor teljesen tünetmentesek – átviszik azt az erdőbe, ahol dolgoznak. Amíg a covid miatt zárva voltak az iskolák, a majmok körében se alakultak ki e szokásos légúti fertőzések.

A turizmusra hatalmas szükség van, ez adja az anyagi alapját számos természetvédelmi törekvésnek, azonban jobban, okosabban is lehet csinálni. Ahhoz, hogy ügyesebbek legyünk rokonaink védelmében, kidolgozott stratégia szerinti változások szükségesek. Például minden túravezetőnek komoly ismeretterjesztési feladata lenne a turisták informálásában, oktató videókra volna szükség, többek közt. Hasznos volna a turistákat vezető cégek számára valamiféle jutalmazást is bevezetni a majmokat óvó szokások bevezetéséért. Nagy segítség volna az iskolások helyzetének javítása is – nem túl jó járványtani szempontból, ha több mint 70 gyerek tüsszög egymásra egy osztályteremben.

Bár arra nincs gyakorlati esélyünk, hogy megszabaduljunk a különféle náthavírusoktól, arra viszont van, hogy ezekből sokkal kevesebb jusson át az emberszabásúakra, ehhez leginkább a viselkedésünket kell megváltoztatni.