Rejtett élet

Sok fajuk ismert és arról váltak híressé, hogy lárváik elhalt növényi és állati eredetű maradványokat fogyasztanak, például elszáradt leveleket, szőrt, tollakat, rovartetemeket, de esetenként a régi könyvek lapjai sem menekülnek meg a rágásuk elől otthonunkban. Nagy bosszúságot okoznak a muzeológusoknak a preparált rovargyűjtemények károsítása vagy megsemmisítése miatt.

A lárvákkal találkozhatunk leggyakrabban, ugyanis nem repülnek és csak lassú mászásra képesek apró lábaikkal. Könnyű őket felismerni az erősen szőrözött testükről, a maguk után hagyott apró ürülékszemcsékről és a megrágott felületről. A nem túl gondosan eltett madártollak a kedvenceik, például a tyúktoll, melyet jellegzetes módon károsítanak. A toll gerince mellett végighaladva rágják meg, így a toll látszólag egyben marad, de felemelve apró darabokra hullik szét. Ennek elkerülése érdekében minél zártabb dobozban érdemes tárolni. Érdekes módon nem kedvelik a zavarást, így a gyakran megmozdított tárgyak környékét nagy ívben elkerülik.

Az imágó (kifejlett rovar) már képes a repülésre és nem károsít, ráadásul szívesebben tartózkodik kültéren, főleg virágokon összegyűlve pillanthatjuk meg őket. Kiváltképp szeretik az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) illatosnak nem mondható apró virágait. Sok rovarnak jelentenek táplálékot ezek a kicsiny bogarak, különböző karolópókok kedvelt zsákmányai.

A múzeumbogár üres kutikulája

Forrás: Lajtár Lili

Sikerült begyűjtenem egy lárvát és petri-csészében figyeltem a fejlődését, tyúktoll darabokkal tápláltam, kis vízcseppek adagolásával itattam. Nagyjából egy hétre rá nagy meglepetésben lehetett részem, ugyanis a csészében már egy kifejlett, mindössze pár milliméteres bogár várt, mellette pedig a lárva, majd báb állapotból visszamaradt külső váz, a kutikularéteg hevert, amelyből sikerült kibújnia.

A múzeumban okozott, számunkra káros tevékenységétől eltekintve, fontos szerepe van a lebontó folyamatokban, egy elengedhetetlen láncszeme a táplálékláncnak a többi élőlénnyel együtt.