Jó szeme van a nektárhoz

Aki már látott kacsafarkú szendert egy virágból nektárt szívogatni, az már bizonyosan rácsodálkozott, milyen ügyesen képes repülés közben eltalálni a virágban a nektárhoz vezető, gyakran kicsinyke nyílásokat a pödörnyelvével.

„Olyan ez, mintha egy italos doboz nyílását a szájunkban tartott, kétméteres szívószállal próbálnánk eltalálni” – mondta Anna Stöckl, a PNAS folyóiratban közzé tett kutatás vezetője. A kutatást a Eurekalert ismertette.

A kutatók azt tárták fel, milyen érzékszervi információk segítik a szendert a táplálkozásban, abban, hogy pödörnyelvükkel precízen eltalálják a nektárforrást. Arra jutottak, hogy ehhez a lepke a látását használja, és a látottak alapján igazít szükség esetén a nyelve helyzetén. Ezt ahhoz hasonló módon teszik, ahogy mi emberek használjuk a látásunkat akkor, amikor a kezünkkel szeretnénk valamit megfogni. Hasonlóan komplex testrész-irányítást eddig csak sokkal fejlettebb idegrendszerű állatoknál, például főemlősöknél vagy madaraknál találtunk.

A vizsgálatokhoz a kutatók nagy sebességű kamera segítségével megfigyelték a szendert, amint az a cukoroldatot tartalmazó mesterséges virágot megközelítette, majd elemezték a felvételeket. Ezek árulták el azt, hogy az állat a virágon látott mintázatok segítségével célozza be a nektárt.

A rovarok látása egészen más, mint a mienk. Egyrészt az összetett szem számtalan egyedi kis lencsécskéje mind-mind külön képet eredményez, és ezeket mozaikszerűen látja az állat. Másrészt a színlátásuk is eltér a miénktől, sok rovar képes az ultraibolyát is érzékelni, így a növényeken olyan mintázatot is láthat, amit mi képtelenek vagyunk. A legtöbb rovar látása gyenge felbontású, vagyis csak kevés részletet észlelnek, ám ezt kiegészítik a kiváló kémiai érzékelőikkel (szaglásukkal), amelyek az antennáikon helyezkednek el. Úgy tűnik azonban a vizsgálatokból, hogy a szender számára elsődleges a látvány.

A felvételeken azt látták a kutatók, hogy a szender a nyelvét előre-hátra mozgatta kb. másfél centit, ám oldalra szinte egyáltalában nem mozdította el. A pödörnyelv hozzávetőleges elhelyezkedését azzal irányították, hogy a teljes testükkel más helyzetet vettek fel lebegés-repülés közben, ám a precíz célzáshoz csupán magát a nyelvet mozgatták csak. Ezt a kutatók ahhoz hasonlították, ahogy mi az ujjainkat mozgatjuk.

Amikor a kutatók letakarták a lepke szemeit, az ezután nem a virág mintázatát követve mozgatta a pödörnyelvét nektár után kutatva, hanem összevissza, ez pedig egészen elnyújtotta az élelemkeresés idejét. Ezt valahogy úgy képzeljük el, mint amikor valaki még nem tanult meg vakon gépelni, és folyamatosan néznie kell a keze helyzetét a billentyűzeten ahhoz, hogy eltalálja a megfelelő betűt. Ha ezt letakart szemel teszi az ember, akkor nehezebben és lassabban találja meg a kívánt betűket.

A rovarok idegrendszere viszonylag egyszerű, és a valós idejű vizuális irányítás, amit a szender esetében tapasztaltak, jelentős számítási igényű. A rovar központi idegrendszere egymilliónál kevesebb idegsejtből épül fel, míg az emberi agyban közel 90 milliárd található. Ez azt is jelenti, hogy a rovaroknak a miénkénél csak sokkal szerényebb kapacitások állnak rendelkezésükre, ám ennek köszönhetően a módszereik olyan példákat jelentenek, amelyeket a robotikában is remekül fel lehet használni.