Évmilliók óta változatlan a tevenyakú fátyolka

A zöldes színű, törékeny, kissé esetlen röptű kis fátyolkákat mindannyian jól ismerjük, van azonban egy távoli rokonuk, a tevenyakú fátyolka (számos fajjal), amelyről kevesebben hallottak. Az 1-2 centis, általában sötét színű tevenyakú fátyolka neve kiválóan jellemzi az állatkát: kissé megemelt fejét hosszú nyakán előrenyújtogatva igazi furcsaság. A napsütötte erdőszéli cserjék frissen kizöldült levelein gyakran találkozhatunk vele a tavasz második felében, ahogy apróbb rovarokra vadászik. (Szintén gyakori a fák lombkoronájában, csak ott az ember ritkábban jár.) Villámgyors röptű, de nem tesz meg nagy távolságot. Ha szeretnénk alaposabban megfigyelni, érdemes róluk tudni, hogy igen territoriálisak, vagyis ha sikerül kiszúrni egy ágon, de szem elől tévesztettük, kis türelemmel, a közelben vagy ugyanott, újra megláthatjuk hamarosan. Elsősorban atkákat, tetveket fogyaszt, és nem egyszer a virágokon is megfordul, ezzel minden kertész jóbarátja is a tevenyakú fátyolka.

A lárvái – életük javát, 2-3 de néha több évet lárvaként éli – szintén ragadozók, számos kártevő petéit, lárváit fogyasztva ők is az ember segítőtársai. A hímek és a nőstények igen könnyen megkülönböztethetők, ugyanis a nőstények nagyon hosszú tojócsövet viselnek hátulsó fertályukon (lásd nyitóképünkön). Ez a „tű” semmi másra nem szolgál, mint a peterakásra, nem tud vele senkit megszúrni. A hímek nem rendelkeznek efféle nyúlvánnyal.
A lárvák általában a cserjék, fák kérgén, esetleg kidőlt fák törzsén élnek és vadásznak. A tevenyakúra pedig leginkább a madarak és a pókok vadásznak, illetve a fürkészek jelentenek még rájuk veszélyt.

A tevenyakú fátyolka Ausztria, Svájc és Németország területén az év rovara volt 2022-ben. Talán emiatt is fogtak bele az egyik – nálunk is honos – fajuk, a Venustoraphidia nigricollis genomjának feltárásába, a sikerről most számolt be a Senckenberg Kutatóintézet. Az állatka genetikai jellemzői alapján már az evolúciós múltjára is következtetni lehet.

Élő kövületek, ugyanis már kb. 320 millió éve léteznek és akkor is nagyjából ugyanígy néztek ki. Az ősmaradványokból tudjuk, hogy a dinoszauruszokkal egy időben élt tevenyakúak pont olyanok voltak, mint a maiak. A ma élő fajaikat a 66 millió évvel ezelőtti kisbolygó-becsapódásig lehet visszavezetni. „Akkoriban, 66 millió éve még jóval nagyobb területen éltek, mint ma, és sokkal több fajuk is volt” – magyarázta Dr. Thomas Schmitt professzor, a kutatás egyik résztvevője. Azonban a kréta időszak végi kihalási hullámban számtalan tevenyakú is odaveszett, s csak azok tudták túlélni a katasztrófát, amelyek addigra már alkalmazkodtak egy kisbolygó becsapódását követő hűvösebb éghajlathoz.

Ma mintegy 250 tevenyakú faj él a világon, és mindegyik kizárólag az északi féltekén honos. A most megvizsgált fajt nagyon sokáig iszonyú ritkának vélték, azután kiderült, hogy ez csak látszólagos: e faj szinte kizárólag a fák lombkoronájában él, így nagyon ritkán kerül az ember szeme elé.