Nem erdei menedékhely a Bújó-lik!

Ságvár egy 1800 lelkes somogyi község, Siófoktól délre, légvonalban 4 kilométerre. Nem csak a Balaton közelsége miatt vonzó a település, hanem erdei (tan)ösvényei okán is. És ezzel máris rátapintottunk a lényegre, ugyanis a túrázók számára szinte ennél több nem is kell ahhoz, hogy felfedezőútra keljenek.

Mintha titokzatosan bámulna ránk az alagút szeme, holott csak a benne lévő kanyarulat miatt torzul a túlsó vége. Ságvár felől kissé ritkásabb, nyitottabb a bejárata.

Forrás: Sarusi István

Ne ijedjünk meg, ha utunk egyre kietlenebb, ill. rosszabb minőségű terepen vezet. Bár autóval egész sokáig járható a pálya, ám érdemes járművünket egy arra alkalmas helyen hátrahagyva gyalogszerrel a szőlőtőkék között vezető csapásokon folytatni a túrát. Kisvártatva mintha balra, a dombhát felé ívelne a kitaposott nyom. Innen még nem látszik a löszbe vájt alagút sötétlő szája, de néhány métert feljebb kaptatva már ismertető tábla is útba igazít. Ezen magyar és angol nyelven rövid leírás olvasható. Eszerint: „a Bújó-lik egy egyre rövidülő alagút, amely a Lándor-hegyen található. Történelmi írásokban (1920-as évek után) Lyukas-dombként jelölik, de ezt a nevet valószínűleg nem ságvári ember adta neki, mert a községben régebben nem használták a lyukas kifejezést, csak a lik, likas formát. A domb szó amúgy nálunk nincs használatban, a legkisebb emelkedést is hegynek nevezik. Aki járt már a Bújó-liknál, a löszfalak között a Mély-úton haladva, megérti, miért is próbáltak lefaragni a hegy magasságából. Az 50-es években az akkor 90 éves Kása István mesélte el ezt a történetet, amit gyermekkorában hallott az alagút létrejöttéről. A történet szerint a hegy túloldalán volt az akkori református lelkész szőlője, és az ő elméjében született meg az alagút fúrásának ötlete. Egyik évben gazdagon termett a szőlő, lett bor bőven, s a hegy két oldalára kitettek egy-egy jókora hordót teli borral, és aki arra járt és dolgozott az ásáson, az ihatott belőle. A Bújó-lik elkészült, melynek hossza és magassága az idők folyamán lassan csökken. Hajdan olyan magas volt, hogy lovas kocsival is közlekedtek rajta, de napjainkban már feltöltődött, így már könnyen elérni a tetejét. A közepén van egy kis görbület, bizonyítva, hogy valóban két oldalról történt az ásás. A mesélő Csicsvai Vasas Andrást nevezte meg az ötlet gazdájának. Ezek szerint a Bújó-lik létrejötte valamikor 1800 és 1832 közé tehető, hiszen ő ekkor volt református lelkész Ságváron.”

Ságvár felől a Balaton felé tekintve: már a bejáratnál látszik az alagút vége, hiszen csak körülbelül 21 méter hosszú a vájat. Ugyanakkor a túlsó végen nem kopárság, hanem erdők fogadják a vándort.

Forrás: Sarusi István

Beljebb lépve az átjáróba erősen feltételezhető, hogy az iménti szöveg megírása óta is eltelt némi idő, hiszen a furat kb. 175 centiméter magas és 2 méter széles. Hossza 21 méteresre tehető. Lovasszekér helyett kisebb méretű traktor jár át rajta – ezt a szélső keréknyomokból tudhatjuk. Átérve az alagúton kétfelé ágazik az ösvény, jobbra durván azonos szintben folytatódik az erdő árnyas fái alatt, még balra nem sokára felfelé indul és a gerincen végighaladva egy tisztásra lukadunk ki. Innen először jobbra, a Balaton felé nyílik fergeteges panoráma, majd utána balról feltűnik Ságvár és a körötte elterülő somogyi táj látképe.

Mielőtt Ságvár felé elhagyjuk a Bújó-likat, érdemes megállni az alagútban és gyönyörködni kicsit az alant elterülő vidékben.

Forrás: Sarusi István

Alapesetben ez egy roppant könnyű és kellemes séta, ami egyéni igények és felkészültség függvényében komolyabb barangolássá is avanzsálhat.