A testi fogyatékosság nem akadály

A Concordia Egyetem kutatói számoltak be nemrégiben az American Journal of Primatology folyóiratban olyan majmokról, amelyek vagy születési rendellenesség, vagy sérülés miatt valamilyen testi fogyatékossággal rendelkeztek. Azt tapasztalták, hogy a probléma okától függetlenül a majmok rugalmas, találékony viselkedésükkel igen jól kompenzálták a testi hiányosságukat. Ebben az anyai viselkedés, illetve a kortársaik viselkedése is segítette őket.

A kutatók 114 korábban e témában született kutatás eredményét elemezték és összegezték, és eközben egy eléggé döbbenetes következtetést is levonhattak: nagyon sok esetben valamiféle emberi tevékenységhez köthetően váltak rokkanttá a vizsgált majmok. „A sérülések létrejöhettek más állatok számára kihelyezett csapdák miatt, vagy azért, mert a mezőgazdálkodók megpróbálták megvédeni a terményeiket. Kialakulhattak járművekkel ütközve is, de volt példa a kisebb csoportok genetikai tulajdonságai és a fogyatékosság közötti összefüggésre is, illetve emberi betegségből vagy környezeti szennyező anyagokból következőkre is” – mondta Sarah Turner, a kutatócsoport vezetője.

A vizsgált fajok közt a makákóknál volt a leggyakoribb a fejlődési rendellenesség, a csimpánzok közt pedig a sérülésből és betegségből adódó. Ez utóbbiak esetében, ha az egyik végtag sérült volt, akkor a csimpánz megtanult 3 végtaggal közlekedni. Különösen fontosnak találták azt, hogy a születési rendellenesség miatt fogyatékos kismajmokat az anyjuk többlet gondoskodása és a sérült kicsinyéhez alkalmazkodó viselkedése segítette át a nehézségeken, de hasonlót megfigyeltek a majomcsapatokban akkor is, ha valamely fogyatékos tagjukhoz kellett igazítani a viselkedésüket. Különösen érdekes volt, amikor egy felnőtt, hím japán makákó örökbe fogadott egy fogyatékos kicsit, és cipelte őt, miközben a csapat új helyre sietett. A majmok új módszereket találtak ki a tisztálkodásra vagy a táplálkozásra, így például egy esetben megfigyelték, hogy egy majom az alkarja alá fogva húzta a szája elé az ágat, amelyről le akarta rágni a leveleket. Volt olyan sérült kezű anya, amely a kicsinyét cipelte úgy, hogy a könyöke segítségével szorította azt magához. A csoportos tisztálkodás, kurkászás során a majomcsapat egészséges tagjai eltanultak ügyes fogásokat a fogyatékos társuktól, majd az így tanult módszer el is terjedt a közösségben.

Csimpánzoknál megfigyeltek egy olyan sérült egyedet, amely a hátát egy oldalra tartott lián segítségével vakarta meg. A japán makákóknál előforduló végtagsérültek is gyakran használtak vakaróköveket, vagy épp mesterséges tárgyakat arra, hogy megvakarózzanak. Volt egy sérült kismajom, amelyet úgy tudott csak szoptatni az anyja, hogy a kicsit megtámasztotta valami tereptárgy – egy kő vagy fa – segítségével, mivel a kicsi nem tudott megkapaszkodni benne. Azok a majmok, amelyek alapvetően a kezükkel söprik át az avart a benne rejtőző rovarcsemege után kutatva, sérülés esetén a kezük helyett a lábukat használták erre. Egy gyermekbénulás miatt fogyatékos csimpánz járás helyett bukfencezve közlekedett. Igazán újszerű ötletekkel hozakodtak tehát elő az állatok!

A kutatók a japán Avadzsi-szigeti Majomközpontban végeznek terepi munkákat, megfigyeléseket. Az itt élő fogyatékos majmok teljesen beilleszkedtek csapataikba, láthatóan normális módon, a társaikkal együtt élik az életüket. Az egyelőre nem világos, hogy vajon milyen következményei vannak a testi fogyatékosságnak, illetve az ezt kompenzáló speciális viselkedésnek a sérült majmokra nézve, például többlet energiába kerül-e számukra.