Egymás röptét utánozzák a hasonló színű lepkék

Számos élőlény használja azt a technikát a ragadozókkal szembeni védekezésében, hogy valamelyik faj egy másik fajt utánoz, mégpedig olyat, ami veszélyes vagy épp rossz ízű, így elkerülik a ragadozók. Az efféle mimikrinek megvannak a maga íratlan szabályai, azt azonban jól tudjuk, hogy egész csoportok épülnek erre az utánzásra. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos tulajdonságot több, egymáshoz hasonló küllemű élőlény is használ a ragadozók ellen. Ilyenek például a trópusi helikonlepkék csoportjai, amelyeken a Yorki Egyetem vezette nemzetközi csoport tagjai végeztek vizsgálatokat. Az összesen 38 dél-amerikai lepkefaj tíz, egymástól jól elkülöníthető mintázatú mimikri-csoportot alkot, a kutatók most azt vizsgálták meg, hogy a viselkedésük miben hasonló.

A lepkefajok 351 egyedének a röptét rögzítették nagy sebességű kamerák segítségével, majd pontos mérésekkel megvizsgálták, repülés közben milyen szögben tartják a szárnyukat, és hányat ver a szárnyuk. Ezek a mérések igazolták az elképzelést, miszerint a lepkék nemcsak színük és mintázatuk segítségével, hanem a repülésük látványával is igyekeznek minél inkább hasonlítani egymásra.

A helikonlepkék zöme olyan feltűnő színeket visel, amelyek kimondottan arról vallanak a ragadozóiknak: „nagyon rossz ízű, mérgező, ehetetlen vagyok”. Ha egy ragadozó mégis megkóstol egy efféle lepkét, és utána csúnyán elrontja a gyomrát, akkor egy életre megjegyzi, hogy azt a szín-minta kombinációt érdemes elkerülni. A mimikri-csoportok esetében az előnyt az jelenti, hogy elegendő, ha a csoport leggyakoribb faja az, amelyik valóban ehetetlen, ha néhány ritkásabban előforduló utánzója is akad, amelyik nem, az a puszta színe miatt élvezheti a látszólagos ehetetlenség előnyeit.

A kutatók felmérték, hogy ezek a repülési tulajdonságok miként függhetnek össze például a lepkék élőhelyével, a szárnyak alakjával vagy épp a hőmérsékleti viszonyokkal, illetve azzal, hogy az adott lepke melyik, a színek és mintázatok alkotta mimikri-csoportba tartozott. A várakozások alapján a szárny alakja és az élőhely jellege kellene leginkább meghatározó legye abban, hogy miként is repked egy lepke. Azonban az összehasonlítások azt mutatták, hogy a legerősebben attól függött a lepkék röpte, hogy melyik mimikri-csoporthoz tartoztak! Ez azt is jelenti, hogy azok a távoli rokon lepkék, amelyek egyazon szín és mintázat meghatározta csoport tagjai, jóval inkább repültek egymáshoz hasonlóan, mint az egyébként igen közeli rokon, de eltérő mintázatú lepkék. A ragadozók szemszögéből tehát az egy csoportot alkotó lepkék nemcsak hasonló külleműek voltak, hanem ugyanúgy is repültek. Ez pedig a mimikrit erősítő tulajdonság.

A helikonlepkék most vizsgált csoportja (29 faj) mellett egy, ezektől 70 millió éve elvált csoport (Ithomiine nemzetségcsoport) tagjait (9 faj) is megvizsgálták. Annak ellenére, hogy ilyen iszonyúan hosszú ideje külön fejlődnek, mégis van köztük a helikonlepkékkel azonos mintát viselő. Ezek az egyaránt fekete-narancs mintájú lepkék a „tigris” mimikri-csoport tagjai voltak. Ezek, a rendkívül távoli rokonok, amelyek mégis egyforma riasztó mintázatot hordoztak, a repülési stílusukban is hasonlítottak egymásra.

A helikonlepkék körében a kutatók szeretnék megkeresni azokat a géneket is, amelyekhez köthetőek a mimikriként megmutatkozó tulajdonságaik, és e gének segítségével bepillantást nyerni abba, hogy vajon miként is fejlődhetett ki a mimikri.