A szem az evolúció tükre

A kaszáspókokról elsősorban azt kell tudni, hogy a magyar nevük egészen megtévesztő, ugyanis nem pókok, mérgük sincs, így még a pókfóbiások számára is ideális házi kedvencek lehetnének. Hogy mégsem azok, annak az a legfőbb oka, hogy egyébként rejtőzködő életmódúak.

Ha közelről, nagy nagyításban megnézzük őket, feltűnően hosszú lábaik mellett kiemelkedik a szemük, szó szerint is, ugyanis úgy emelkednek ki a fejük tetejéből, mintha rá lenne ragasztva két fekete gyöngyszem.

Nemrégiben a Current Biology folyóiratban jelent meg a Wisconsin-Madisoni Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely kissé felforgatja a kaszáspókok evolúciós múltját. A szakemberek egy brazil kaszáspókot vizsgáltak, amikor a szem fejlődésének lépéseit vizsgálva feltárták, hogy az embriók a szokványos két szem mellett négy további kezdeményét is a fejükön hordozzák, azonban ezek csak fényérzékeny sejtcsoportok, szemlencse nem társul hozzájuk. A felfedezés azt jelenti, hogy a kaszáspókok evolúciós útja korábban elkülönült távoli rokonaitól, mint gondoltuk.

A talált extra szempár egyike az állatka fejének oldalán helyezkedik el, a másik pedig a fej előre néző részének közepén. A jó 10 éve talált fosszíliák alapján tudtuk, hogy voltak régen olyan elődeik a mai kaszáspókoknak, amelyeknek a fejük oldalán is volt szemük, azonban a mostani embriókori csökevény arra utal, középen két pár szemük lehetett az ősöknek.

Az efféle elcsökevényesedett szervek Darwin óta érdeklik a kutatókat, ugyanis ezek az evolúció korábbi lépéseinek tanúi, megismerésük segítségével könnyebben megérthetjük az egyes testformák közti átmeneteket. Az ilyen szervek maradványai, jelei összekötik a modern testformákat és az ősieket, így követni lehet egy új tulajdonság kialakulását vagy egy régi elvesztését.

A most felfedezett csökevényes szempárok egyike érdekes módon pontosan azonos helyen van, ahol a pár száz millió éves ősmaradványokban rátaláltak. A pókszabásúak körében a különféle szemtípusok eltérő feladatokat látnak el. A középső szemek általában a legélesebb képet adják (ezért van például a látványra különösen érzékeny ugrópókoknak olyan nagy középső szemük), az oldalsó szemek inkább csak a mozgást követik, de elmosott a képük, cserébe rosszabb fényviszonyok közepette is elég jól működnek. Arról egyelőre elképzelésük sincs a kutatóknak, hogy milyen környezeti vagy életmódbéli változások miatt fejlődtek vissza a kaszáspókok elődeinél ezek a szemek

Jelenleg több mint 6600 kaszáspók-fajt ismerünk, de valószínűleg a 10 ezret is meghaladhatja a fajszám. Közelebbi rokonaik a patkósrákok vagy skorpiók – a valódi pókokhoz távolabbi rokoni szálak fűzik csak őket. Nem képesek a méreg termelésére, a csáprágóik a rákokéhoz hasonló, ám igen aprócska ollókban végződnek, ezekkel darabolják fel és segítik szájukba a zsákmányukat. Számos kaszáspók fajnál az apák gondoskodnak az utódokról, őrzik a petéket és tisztogatják őket (a nyitóképen is a hím kaszáspók felügyeli a petéket és a kikelő kicsinyeket). A legtöbbjük éjszakai életmódú, általában barnás árnyalatú, ezért is találkozunk velük igen ritkán. A nappali életmódú fajok azonban igen színpompásak is lehetnek. Sok faj kellemetlen ízű váladékot bocsát ki, ezzel védekezik ragadozói ellen, de arra is képesek, hogy menekülés közben szükség esetén a saját lábukat amputálva ússzák meg a ragadozóval való túl közeli kapcsolatot.