Megváltoznak a majmok az erdőirtástól

A Torontói Egyetem (Missisauga) számolt be arról, az American Journal of Primatology folyóiratban bemutatott kutatásról, melyben az újvilági majmok néhány fajának viselkedését mérték fel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, miként befolyásolja az állatok társas kapcsolatait az, ha a lakhelyük egybefüggő őserdőből az erdőirtások miatt felszabdalt élőhellyé válik.

Az erdők mélyén a majmok igen szoros társas viselkedést mutatnak, játszanak, verekednek, kiabálnak vagy épp kurkásszák egymást. Azonban a Laura Bolt vezette kutatócsoport arra jutott, hogy mindez alapvetően megváltozik, ha a túlélésükhöz másra van szükség, mert az élőhelyüket az erdőirtás befolyásolja.

Világszerte tapasztalható, hogy a főemlősök vagy képesek alkalmazkodni az erdőirtás miatt megváltozó körülményekhez, vagy csökken a létszámuk. A kutatók 2017-2023 között végeztek felméréseket Costa Rica északkeleti részén, a La Suerte Biológiai Kutatóállomáson. A helyszín egy olyan esőerdő, amelyet részben már átalakított az emberi tevékenység. Egyaránt találni itt szinte tarra vágott erdőrészeket, amelyek mára mezőgazdasági területté váltak, de számos olyan erdőszél is van, ami a fakivágások miatt vált erdőszéllé. Azonban ezektől a zavart területektől távolabb a még érintetlen esőerdő is megtalálható. A kutatók 3 majomfajt tanulmányoztak: a mellényes bőgőmajom (Alouatta palliata), a fehérarcú csuklyásmajon (Cebus imitator) és a Geoffroy-pókmajom (Ateles geoffroyi) itt élő csoportjait. Egyaránt megfigyelték őket a még érintetlen belső erdőségben, illetve az erdőszéli, emberi zavarás miatt felszabdalt területen.

A fák lombkoronájában, annak legmagasabb szintjén élő pókmajmok az erdők peremén kevésbé foglalkoztak társaikkal, a kutatók szerint azért, hogy energiát takarítsanak meg. Fontosak számukra az olyan, zsiradékokban gazdag gyümölcsök, mint a fügefélék, amelyek csak a magas fákon hoznak termést – az erdők szélén viszont ezek a nagy fák hiányoztak.

A fehérarcú csuklyásmajmok, amelyek kimondottan apró termetűek, így a ragadozók számára könnyebb prédát jelentenek, az erdők peremén kevesebbet hangoskodtak, és úgy viselkedtek, hogy ne tűnjön fel a jelenlétük, például kevesebbet veszekedtek egymással.

A hármas legnagyobbik tagjai, a bőgőmajmok látszólag nem változtattak a viselkedésükön, ez meg is lepte a kutatókat. Korábbi vizsgálatokból az derült ki róluk, hogy e majmok kevésbé képesek alkalmazkodni, bár náluk is változik, hogy mennyit esznek és mennyit mászkálnak az erdő eltérő részeiben. „Hosszú távon ez aggasztó a bőgőmajmokat illetően. Lehet, hogy csak egyféle életmódra képesek s a végsőkig kitartanak emellett, majd hirtelen kihalnak” – tette hozzá Laura Bolt. A főemlősök társas viselkedése jó összehasonlítási lehetőséget ad, ez jelzi, milyen az életminőségük, s kiderül belőle, hogy mennyire érzik jól magukat egy élőhelyen. „Ha a viselkedésüket megértjük, az segíthet megmenteni is őket.”