Kannibálok a fészekben

Vajon miért rak több tojást egy madár, mint ahány fiókát képes felnevelni?

Számos madár rak több tojást a felnevelhetőnél, és a szakemberek nagyon sokáig azt hitték, ez afféle biztosíték, hogy így több esély van arra, hogy legalább néhányuk felnő. Azonban a búbos banka esetében egészen más derült ki nemrég.
Ki ne kedvelné a színpompás búbos bankát? A csinos tollazat azonban emberi szemmel nézve kegyetlen sorsot rejt: e faj fiókái bizony könnyen kannibállá válhatnak. Az extra tojások azt a célt szolgálják, hogy ínséges időben a testvéreket a legifjabb fiókatárssal etessék meg a szülők. Az American Naturalist folyóiratban publikált kutatást a Science ismertette.
A felfedezésről először 2022-ben számoltak be a spanyol kutatók, akkor egy nemzetközi csoport részeként egy kínai kiadású folyóiratban.
Az egészen gyakori, hogy a madárfészekben a testvérek elpusztítják egymást az élelemért, erőforrásokért vetélkedve, azt azonban most először figyelték meg a szakemberek, hogy megeszik testvérüket. „A testvér-kannibalizmus csak elvétve fordul elő a madárvilágban, általában akkor, ha a testvér más okból elpusztult” – mondta José Soler, a kutatás résztvevője. A kutató és munkatársai azonban megfigyelték még a korábbi vizsgálatok során, hogy a búbos banka mamák a legkisebb fiókát gyakran megetették a nagyobbakkal. Soler azt gyanította, hogy a mama eleve több tojást rak, azzal a céllal, hogy a nagyobb fiókákat jóllakassa. A bizonyítékért a dél-spanyol Granada környezetében lévő búbos banka fészekodúkat figyeltek meg a kutatók, a 4 vagy annál kevesebb tojást tartalmazó fészkeket két csoportba osztották. Az egyik csoportot naponta 25 tücsökkel etették egészen a tojásrakás végéig, a másik felét nem etették. Ebből kiderült: ha elég sok az eleség a tojásrakáskor, akkor a szokásosnál egy tojással többet fog rakni a bankamama.
A kutatók egyes fészkekből átraktak egy-egy tojást egy másik fészekbe, figyelve arra, hogy melyik mikor kel majd ki. Arra voltak kíváncsiak, hogy a tojás átrakásával megelőzhető-e a legkisebb testvér felfalása az új tojást kapó fészekben.
Kiderült, hogy az extra tojást kapott fészkekben több fiókát ettek meg a testvérek, gyakorlatilag minden áthelyezett tojásból kikelt fiókából eleség lett, s a legtöbb esetben még a saját tojások legifjabbjából is. Azonban ez hatalmas nyereséget jelentett a fiókák felnevelése szempontjából! A kannibál fészkekből kettővel több fióka repült ki, mint azokból, ahonnan az extra tojásokat elvették.
Mit is jelent ez?
A búbos banka gyakorlatilag éléskamraként használja azt a tojást, amelyet élelembőség idején pluszban lerak, s ezzel felkészül a fiókaneveléskor bekövetkező esetleges ínségre. Számos állat készít efféle „éléskamrát” utódai számára a katicáktól egyes cápákig, azonban a búbos banka az első olyan faj, amely egyébként nagy energiát fektet az utódnevelésbe is.
Igazából a leginkább meglepő az volt a felfedezésben, hogy mindezt egy rovarevő madárfaj teszi, amelynek a csőre is a rovarevéshez alkalmazkodott, és egyáltalán nem ideális „fegyver” a fiókák elpusztításához. Talán emiatt lehet az, hogy a szerencsétlen legkisebbet gyakran egyben nyeli le az a testvér, amelynek a szájába nyomja a mama.
A 2022-es kutatás során a spanyol felmérés mellett osztrák bankákat is vizsgáltak. Míg a spanyol fészkek több mint felében előfordult a kannibalizmus, az osztrákok esetében csak alig 6 százalékos volt ennek aránya. Ugyanakkora fészekaljakat raktak mindkét helyen, de az osztrák madarak fészkében kevesebb tojásból lett fióka.