Béla, Adalbert2024. április 23., kedd
Természet

Újabb terület nyerte el az UNESCO Globális Geopark címet

2024.03.29.NG
National Geographic Magyarország

Több éves szakmai munkának az eredményeként a Bükk-vidék Geopark csütörtökön hivatalosan is tagjává vált a geoparkok 213 tagot számláló, 48 országot érintő nemzetközi hálózatának, elismerve a Bükk-vidék páratlan geodiverzitását.

Vöröskő-forrás a Bükkben, Felsőtárkány közelében.
Forrás: MTI/Komka Péter

 

Az UNESCO Végrehajtó Testületének döntését Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára, a Geopark Magyar Nemzeti Bizottság elnöke jelentette be – a közleményt az MTI tette közzé.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy 2017-ben négy település – Borsodnádasd, Felsőtárkány Répáshuta és Szomolya – kezdeményezésére, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásában létrejött, 2817 négyzetkilométer kiterjedésű Bükk-vidék Geopark az ország egyik legösszetettebb földtani kifejlődésű területét fedi le, magában foglalva az Upponyi-hegységet és a Bükköt.
A korábban létrejött Bakony-Balaton Geoparkkal és a szlovák-magyar országhatáron átnyúló Novohrad-Nógrád Geoparkkal együtt a három geopark együttesen hazánk területének 7,9 százalékát fedi le, általuk immár az ország 324 települése vesz részt geoparki együttműködésben.
Balczó Bertalan ismertette: a geoparkok célja, hogy a helyi közösségekkel együttműködve megőrizzék és bemutassák a természeti és kultúrtörténeti értékeket és ráirányítsák a figyelmet Földünk rendkívüli természeti és kulturális változatosságára.
A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékeken alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által. A nemzeti park igazgatóságok meghatározó szerepet játszanak geoparkjaink működtetésében.


A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a geopark cím elnyerése nem arra utal, hogy egy újabb önálló védett területi kategória jött volna létre, és nem korlátokat vagy újabb előírásokat von maga után, hanem a lehetőségeket nyitja meg a helyi szereplőknek. Az UNESCO Globális Geopark hálózata széles körű lehetőségeket kínál a kutatások és nemzetközi együttműködések számára, és felhívja a figyelmet a terület gazdag kulturális és természeti örökségére.

Méheknek és virágoknak indítottak társkeresőt

Méheknek és virágoknak indítottak társkeresőt

Alsó- és Felső-Ausztria után Bécsben is elindult az ingyenes szolgáltatás.

Stájerország – Ausztria zöld szíve vár (X)

Stájerország – Ausztria zöld szíve vár (X)

Kelet-Stájerország, Ausztria kertje, egy igazi kiránduló paradicsom. Míg a tapasztalt túrázók megmásszák Kelet-Stájerország csúcsait, addig a családok és a kényelmesen gyaloglók talán egy kicsit lassabb tempóban fedezik fel a régiót, de pontosan ez az, amire Kelet-Stájerország hívogat - a tudatos felfedezésre, az aktív megélésre és az érzéki élvezetekre!

A madarak is képesek lerészegedni

A madarak is képesek lerészegedni

Egy amerikai vadvédelmi központ számolt be két hollókeselyű furcsa történetéről.

Dacolnak a klímaváltozással a széncinegék

Dacolnak a klímaváltozással a széncinegék

Hosszú távú felmérés adatai elemezve úgy tűnik, a széncinegék egyelőre képesek megbirkózni a klímaváltozás okozta környezeti átalakulással.

Veszélyben Afrika flamingói

Veszélyben Afrika flamingói

Az élőhelyükként szolgáló tavak vízszintjének emelkedése végzetes lehet a kis flamingó számára.

National Geographic 2024. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket