Mégsem olyan békések a bonobók?

A csimpánz (Pan troglodytes) és a bonobó (Pan pansicus) a két legközelebbi rokonunk, szokás őket úgy is jellemezni, mint az ember rossz és jó oldalai. A csimpánzokat agresszívnek tartják, a bonobókat békésnek, és elterjedt róluk, hogy a konfliktusaikat harc nélkül oldják meg. Azonban a kép, mint az már oly sokszor bebizonyosodott, most sem fekete és fehér. A Current Biology folyóiratban publikált kutatási eredményt a Science ismertette.

Maud Mouginot biológiai antropológus a napkeltére várt a Kokolopori Bonobórezervátumban, amikor hirtelen két hím bonobó rontott ki a fák közül, az egyik kergette a másikat. Az űzött egyed rémült sikolyai azt mutatták, nem holmi játékos kergetőzésről van szó. A kutatók egyáltalán nem várt efféle viselkedést a bonobóktól, akikről az az elterjedt nézet, hogy a problémáikat szex segítségével oldják meg, így csökkentik a feszültséget.

A kutató megfigyelései azt mutatták, hogy a hím bonobók sokszor agresszívek, sőt, gyakrabban veszekednek hím fajtársaikkal, mint a csimpánzok. A különbséget az jelenti, hogy a bonobók nem ölik meg egymást, és szinte kizárólag másik hímekkel keverednek harcba, míg a csimpánzok mindenkit ütnek, ahol érnek, és igen intenzívvé válhat az agresszivitásuk.

A hímek vezette csimpánzok igen erősen védik a területüket a szomszédos klánoktól, a csapatok közti találkozó egészen egyszerűen elképzelhetetlen. „Megölnék egymást” – mondta Mouginot. Eközben a nőstények vezette bonobók sokkal békésebbek, a csoportok közti kapcsolat gyakori és barátságos, sőt, soha egyetlen esetben sem sikerült megfigyelni, hogy egy bonobó elpusztította volna fajtársát.

Számos tudós úgy véli, ez a békés viselkedés hasonló folyamat eredménye, mint a farkasból kutyává háziasított állatainké, a majmok esetében önháziasításról beszélünk. Míg a hím csimpánzoknál előnyt jelent az, ha agresszívek, mert így az erőszak révén több nőstényt tudnak megtermékenyíteni, a bonobók esetében az erőszakos hímek nem sokra mennek, így az ő génjeik kevésbé juthatnak át a következő generációkba.

Ez utóbbi elméletet tesztelte Mouginot és kollégái a bonobók és a csimpánzok napi szintű, szoros megfigyelése révén. A bonobók közül 12 hím teljes napjait követték a terepen, a kongói Kokolopori Bonobórezervátumban onnantól fogva, hogy az állat reggel felébredt, egészen az esti pihenőig. Ugyanezt tették 14 hím csimpánzzal is a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban. Ez azt jelentette, hogy minden egyes olyan esetet feljegyeztek a megfigyelő szakemberek, amikor egy hím egy fajtársával konfliktusba keveredett, akár ő volt a támadó, akár elszenvedte az agressziót.

Az eredmények igen meglepőek voltak.

Háromszor gyakrabban alakult ki konfliktus a bonobó hímek közt, mint a csimpánzoknál, nem átallottak löködni, ütögetni, vagy épp megharapni a másik hímet.

Azt ugyanakkor egyszer sem látták, hogy ennek a fajtárs halála lett volna az eredménye, a nőstények pedig kimondottan szívesen párosodtak ezekkel az egyébként egymással agresszív, de a nőstényekkel békés hímekkel.

Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy meg kell értenünk e faj viselkedésének finom részleteit is. Még a nemrégiben elhunyt világhírű főemlőskutató, Frans de Waal, aki a bonobók békés természetének szószólója volt, is felhívta arra a figyelmet, hogy nem szabad túl romantikusan tekinteni e fajra.

Azonban, míg a csimpánzok a csoportos erőszak hívei voltak, csürhébe verődve verték a riválisokat vagy a nőstényeket, a bonobók esetében az agresszió az esetek elsöprő többségében pusztán két egyed párharca volt. Mouginot szerint pont ez vezethetett ahhoz, hogy a bonobók gyakrabban lehetnek agresszívak, hisz nem kell attól tartaniuk, hogy csapatostól áll majd bosszút az ellenfelük. A csimpánznak pedig alaposan meg kellett gondolnia az agressziót, hisz fennállt a veszélye, hogy a fajtársak csoportja halálosan megsebesítheti az erőszak során.

Richard Wrangham, a Harvard Egyetem antropológus-főemlőskutatója szerint egyszerű földrajzi különbségek vezethettek el a két faj közti eltérésekhez. A csimpánzok olyan területen élnek, amely hegyes-völgyes, és ahol küzdeni kell az élelemforrásokért a gorillákkal is. A bonobók viszont egy viszonylag elszigetelt helyen élnek a Kongói-medencében, ahol sem hegyek, sem gorillák nincsenek.

E különbség hatására a csimpánzok kis, egymással versengő csapatokban váltak sikeres túlélőkké, a bonobók nagy, állandó csapatokban élhettek, ahol szoros kapcsolatok létesülhettek az egymást segítő nőstények között. A szakember úgy véli, a friss eredmény nem megcáfolja a bonobók szelídebb voltát és önháziasítását, hanem részletekkel gazdagítja a jellemzőiket. A hím bonobók agresszívebbek lehetnek, mint eddig tudtuk, de távolról sem olyan végzetesen agresszívek, mint a csimpánzok.

Legközelebbi rokonaink tanulmányozása révén szeretnénk közelebb kerülni ahhoz a rejtélyhez, hogy az ember miként lehet egyszerre rendkívül együttműködő, gyengéd és segítőkész, miközben rettenetes dolgokat is képesek vagyunk egymás ellen tenni.