Mérgekből állít elő parfümöt egy lepke

Jól ismert, hogy számos állat azzal a céllal fogyaszt mérgező növényeket, hogy a méreganyaggal saját maga is védekezhessen a ragadozói ellen. Ezt teszik a nálunk élő, a medvelepkék rokonságába tartozó, nappali életmódú éjjeli lepkének minősülő jakabfűlepke (Tyria jacobaeae) is.

E faj felnőtt egyedei igen elegáns, ám riasztó célú piros-fekete ruhát öltenek, hernyói szintén riasztó színűek, ám ők sárga-fekete csíkosak. A jakabfűlepke amerikai rokona, a helyben csak Bella-lepkének nevezett Utetheisa ornatrix hernyói szinte ugyanolyanok, mint a mi jakabfűlepkéinké, azonban a felnőtt egyedek piros-fekete-narancs-fehér mintásak. Ezek a színek, feltűnő mintázatok mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a ragadozó már messziről tudja: ha nem akar mérgezést, akkor jobb elkerülni ezeket az állatokat.

A Bella-lepke a növényi táplálékából felvett méreganyagokkal védi a petéit, és ezek a pirrolizidin nevű vegyületek tartják távol a ragadozókat a lepke későbbi életszakaszai során is. Az egyelőre nem világos, hogy ők maguk (és rokonaik) miként váltak alkalmassá a méreg elfogyasztására, azonban igen sokrétűen tudják azt hasznosítani. Egy új, a Floridai Természettudományi Múzeum által bemutatott kutatás során derült fény arra, hogy a lepkefaj a párválasztásában létfontosságú szexferomonjait is e méregből hozza létre.

A kutatók a lepkefaj genomját tárták fel, és keresték meg azokat a géneket, amelyeknek szerepük lehet abban, hogy az állat maga nem esik áldozatul az elfogyasztott méregnek. Emellett a lepke és rokonai eredetével kapcsolatos kérdéseket is megválaszoltak a genetika eszközeivel, mégpedig olyan példányok DNS-vizsgálatai alapján, amelyek múzeumi gyűjteményekben voltak, nem egyszer akár már több mint 100 éve.

Szintén e példányokból igyekeztek feltárni a lepkefaj jellegzetes szárnymintázatának a kialakulását is. Az, hogy mindezt múzeumi példányokból megoldhatták, hatalmas előrelépést jelent.

A vizsgálatok korábbi szakaszában derült fény arra, hogy e lepke igazán matuzsálemi kort képes megélni: akár 50 napos is lehet. Ez nagyjából ötszöröse annak, ameddig egy átlagos éjjeli lepke élhet.

A nőstények, ha készen állnak a párzásra, az elfogyasztott pirrolizidinből előállított „parfümöt” eregetnek a hímek csábítása céljával. Az odavonzott hím a párzási rituálé során a nőstény fejét finoman megérinti a saját potrohából kitüremkedő, pompomszerű, szintén pirrolizidinnel bevont szerkezetekkel.

A nőstények csak akkor hajlandóak a párzásra, ha úgy találták, e pompomok kellően mérgezőek. A párzáskor a hímek az ivarsejtjeiket tartalmazó csomag mellé ezekből a mérgekből is hátrahagynak egy adagot, amellyel a nőstény aztán a peték védelméről gondoskodnak. Ezt a különleges, apait-anyait beleadó utódvédelmet csak 1989-ben ismerték meg, és azóta is csak rémesen kevés hasonló példát sikerült találni a rovarvilágban.

A vizsgálatok feltárták, hogy a Bella-lepkék saját védelmükre egy speciális enzimmel felbontják a méreganyagot, azonban ha egy ragadozó megeszi a méreg e „bontott” változatával átitatott lepkét, az a ragadozó szervezetében ismét teljes értékű méreggé alakul. A lepkék ráadásul a méregmentesítő enzimet kódoló génből rögtön két példánnyal is rendelkeznek.

Szintén dupla példányban van jelen a szervezetükben egy olyan gén is, amely egyes mérgeket hatástalanítja, és közben az állatka hosszú élettartamáért is felelős. A kutatók szerint így ennek a növényi méregnek közvetlen hatása is van arra, hogy oly sokáig élhetnek a Bella-lepkék.