A magyarországi hegyi patakok felét fenyegeti kiszáradás

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársai folyamatosan vizsgálják a klímaváltozás hazai ökoszisztémára gyakorolt hatásait – olvasható az intézmény közleményében. Új tanulmányuk alapján a legdrámaibb átalakulás a korábban állandó vizű hegyi patakokban figyelhető meg: egyre gyakrabban száradnak ki, ami felkészületlenül éri élővilágukat. Az eredmények szerint a kiszáradás miatt a fajok és az egyedek száma csökken, ám az első, rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni a víz visszatérését.

A vízi ökoszisztémák kiszáradása korábban nem volt jellemző hazánkban, néhány éve azonban sok magyarországi, korábban állandó természetes víz esetében is megfigyelhetővé vált.

Öt évvel ezelőtt a korábban állandó vizű hegyi patakok mindössze 5-10 százaléka száradt ki, tavaly viszont már közel a felük.

Ez súlyos kihívás elé állítja az élőlényeket. Ha a kiszáradások hossza és gyakorisága is nő, akkor hosszú távon csak a szárazságnak ellenálló fajok lesznek képesek fennmaradni vizeinkben.

A HUN-REN ÖK kutatói a Mecsekben végeztek vizsgálatot, hegység déli elhelyezkedése miatt közelebb van a mediterráneumhoz, így elsőként itt volt megfigyelhető az állandó vizű patakok ideiglenes kiszáradása. Az ökológusok már négy éve rendszeresen vizsgálják, hogy az időszakossá vált vízfolyásokban élő, szabad szemmel is látható gerinctelenek (szitakötők, poloskák, kérészek, csigák, kagylók, piócák stb.) miként reagálnak az átmeneti kiszáradásra.

„A korábbi vizsgálatokból tudjuk, hogy a kiszáradás hatására megváltozhat a közösség fajösszetétele, viszont mi inkább a funkcionális összetétel átalakulására voltunk kíváncsiak” – mondta Boda Pál kutatásvezető, a HUN-REN ÖK tudományos főmunkatársa.

Az egyes fajok különböző funkciót tölthetnek be a közösségben – azonos funkciót jelent, ha különböző állatok ugyanúgy táplálkoznak, ugyanolyan méretűek, illetve ugyanolyan körülményeket kedvelnek. A kutatók azt vizsgálták, hogy a közösség ezen funkciói hogyan változnak a kiszáradás hatására.

Átalakuló élőhelyek

A fajok életben maradását segítő funkciók két csoportra – rezisztens és reziliens funkciókra – oszthatók. A rezisztensek segítségével az állatok helyben képesek túlélni a kiszáradást, míg a reziliens funkciók az állat visszatérését segítik, amikor a meder újra megtelik vízzel.

A kistestű állatok inkább rezisztensek, hiszen könnyebben be tudják ásni magukat az iszapba, ahol megvárhatják, amíg újra víz alá kerül az élőhely. A nagyméretű fajok ezzel szemben általában jobban repülnek, ezek az állatok könnyebben elmehetnek, ám hamarabb vissza is tudnak térni.

Az ökológusok évről-évre megvizsgálták, hogy a kiszáradó, majd újra feltöltődő patakokban hogyan változik a különböző funkciót betöltő élőlények aránya. „Összehasonlítottuk azokat a patakszakaszokat, ahol állandó volt a vízborítás, illetve ahol történt kiszáradás. Eredményeink szerint amikor korábban állandó vízterek először száradnak ki, akkor főleg a rezisztens funkciók segítik a fajok túlélését. Emiatt a kiszáradó patakok élőlényközösségeiben nagyobb lesz a rezisztens funkciók aránya, mint az állandó vizek közösségeiben” – nyilatkozta Boda Pál.

Az, hogy a rezisztens funkcióval túlélni képes fajok maradnak nagyobb arányban a közösségben, egyúttal azt is jelentheti, hogy a reziliensek elmenekültek, és még nem tértek vissza. Az ökológus szerint elképzelhető, hogy ez csak a kiszáradások megjelenésének kezdeti időszakában van így. Ahogy az elkövetkező években egyre gyakrabban és hosszabban száradnak majd ki a patakok, megtörténhet, hogy a reziliens fajok is visszatérnek a közösségbe, de az is lehet, hogy a növekvő kiszáradás miatt olyan ritkán lesz víz a mederben, hogy azt csak néhány faj tudja majd elviselni.

A fajoknak egyszerre rezisztens és a reziliens funkciói is lehetnek, vagyis a környezet negatív változásainak többféleképpen is ellenállhatnak. Például egy nagytestű (tehát reziliens) állat kitartó tojásokat rakhat, amelyek túlélhetik a kiszáradást.

Bármennyire is igyekeznek azonban az állatok életben maradni a gyökeresen megváltozott világban, a közösség mindenképpen megsínyli a vízellátottság drámai átalakulását.

A kiszáradó élőhelyeken csökken a fajszám és az egyedszám is, tehát kevesebb faj, és azok kevesebb egyede marad meg a patakszakaszon.

Viszont az eddigi eredményeink szerint e megfogyatkozott közösség nagyjából még el tudja látni a korábbi funkciót” – összegezte a kutatás vezetője, aki szerint a patakok kiszáradása egyre gyakoribbá válik Magyarországon, ezért nagyon fontos a vízi közösségek folyamatos monitorozása.  Így amikor a mainál sokkal súlyosabbá válik a kiszáradás, a kutatókat már nem éri teljesen felkészületlenül az élőlényközösségek válasza, ezért nagyobb esély lesz a megmentésükre.