Kétszáz év után tértek vissza a vadlovak a kazah sztyeppére

A Przewalski-lovak egykor a kihalás szélén álltak, csak a nemzetközi védelmi programnak köszönhetően sikerült megóvni őket.

Mintegy 200 év után telepítettek vissza vadlovakat Kazahsztánba – számol be a The Guardian. Négy kancát Berlinből, egy csődört és két másik kancát pedig Prágából hoztak át a cseh légierő egyik szállítógépén.
A Przewalski-lovak egykor Közép-Ázsia hatalmas sztyeppeit járták, a lovakat feltehetően mintegy 5500 évvel ezelőtt háziasították először a térségben. Az emberi tevékenység – például a vadászat és az utak terjeszkedése – idővel feldarabolta a populációt, az 1960-as évekre pedig a kihalás szélére sodorta a lovakat.
Csak a nemzetközi, állatkertek bevonásával végzett szaporító programnak köszönhető, hogy az állatok végül fennmaradtak, és utóbb egyes helyszínekre vissza is telepíthették őket.
„Ezek az egyetlen megmaradt vadlovak a világon. A musztángok háziasított lovak, amelyek elvadultak” – emelte ki Filip Mašek, a prágai állatkert szóvivője. Mint hozzátette, eredetileg nyolc egyedet akartak Kazahsztánba vinni, ez egyiket azonban végül Prágában hagyták. Az állat ugyanis leült, ami rendkívül veszélyes a 30 órás repülőút alatt.
A Przewalski-lovak egyébként fontos szerepet tölthetnek be a sztyeppe egészségében, többek között trágyázzák a talajt, de a magok terjedéséhez is hozzájárulnak. A prágai állatkert igazgatója, Miroslav Bobek szerint a lovak érkezése szinte csoda, tekintettel az áttelepítés viszonylag rövid előkészületeire és a múlt hónapban Közép-Kazahsztánban bekövetkezett váratlan árvizekre.
2011-től kezdődően a prágai állatkert részt vett a Przewalski-lovak mongóliai visszatelepítésében. A projekt 2019-ig tartott, a populáció ekkora stabilizálódott, jelenleg mintegy 1500 vadló él az országban.
Mašek elmondta, hogy a következő öt évben 40 példányt terveznek Közép-Kazahsztánba szállítani.
































































































































































































