Madarainkat is fenyegeti a vegyszerhasználat

Ifj. Vasuta Gábor évtizedek óta nem látott foglyot a Dunántúlon.

Pár hónapja madártani felmérést végeztem Veszprém vármegye területén, munkám a mezőgazdasági területekhez köthető madárfajokra irányult. Persze ilyenkor nem csak a kultúrtájon mozgok: terepbejárásom során sok szép erdőrészletbe, fás legelőre, bokrokkal, borókákkal tarkított gyepekre is elkalandoztam.
A munka részét képezte a mezőgazdasági élőhelyek felmérése. Érdekes eredmények születtek, sok, agrárélőhelyhez köthető madár száma nagymértékű csökkenést mutatott, egyes fajok teljesen eltűntek.
Sajnos a vegyszerezés miatt az olyan madarak száma jelentősen visszaesett, mint a cigánycsuk, a sordély, a tövisszúró gébics és még sorolhatnám tovább.
A Dunántúlon az utolsó foglyot (Perdix perdix) 1996. június 29-én láttam Veszprémgalsa határában, akkor is egyetlen példány.
A faj szintén a mezsgyék, agrárélőhelyek madara. Télen is együtt maradnak a családok, és így csapatosan is lehetett őket látni.
Emlékszem a jobb esztendőkre, amikor a Tüskevár határban található Körtvély-szernél még ilyen fogolycsapatok kerültek elő. Korábban nagy ellensége volt a héja, amely őrá vadászott.
Sajnos a héja is megfogyatkozott, bár rejtett életmódja miatt inkább kevésbé került szem elé. (Jellemző rá, hogy szürkületben vadászik.)
Felmerül a kérdés, hogy él e még fogoly a Dunántúlon. Ha látni szeretném, ezt a szépséges madárfajt le kell utazni Bugyi környékére. Sőt felsejlenek, azok a téli madarászatok is, amikor Kocsér határban fekvő birkahodályok állatok által kijárt hómentes foltjain fogolycsapatok keresgéltek. Remélem ezt a listát, amely az eltűnő madárfajokat emeli, a Dunántúlon nem növelni fogjuk a vegyszerezéssel a nagyobb mezőgazdasági eszközök, gépek megjelenésével.