A lakosság segítségét kérik a lepkekutatók

Idén is megrendezik az Európai Lepkék Éjszakája nevű eseményt.

Idén 21. alkalommal rendezik meg a European Moth Nights, azaz az Európai Lepkék Éjszakája nevű esemény – olvasható az izeltlabuak.hu blogon. A rendezvényt 2024-ben július 4. és 8. között tartják meg, ekkor a résztvevők egész Európában információkat gyűjtenek a megfigyelt éjjeli lepkékről, ezzel támogatva kutatásukat.
Az érintett időszak alatt bárki bekapcsolódhat a kezdeményezésbe.
Az Európai Lepkék Éjszakájának magyar vonatkozása is van. Eredetileg Dr. Rézbányai László ötletéből és szervezésével jött létre, vele együtt Kádár Mihály Debrecenben volt a kezdeményező.
A szervezők oldalán nincs szükség regisztrációra, az észleléseket viszont meghatározott formában kell dokumentálni. Az izeltlabuak.hu vállalja, hogy az adatokat a szükséges formára alakítsa, illetve átadja a szervezőknek
Az ehhez való csatlakozáshoz regisztrációra van szükség, amelynek részletes lépései elolvashatóak az izeltlabuak.hu blogbejegyzésében. Az önkéntesek profiljukon egyedi pecsétet kapnak, ami igazolja a kezdeményezésben való részvételt, emellett a tavalyihoz hasonlóan idén is létrehoznak egy összesítő oldalt.