Gyönyörű nászrepülés jellemzi ragadozó madarunkat

Nagyon szeretem a régi, népi madárelnevezéseket. Anno, mikor a parasztbácsi megfigyelte és elnevezte az adott fajt, sok esetben roppant találó volt, hiszen minden a megfigyelésre, tapasztalatra irányult az adott madarat illetően.

Pár napja Sárosfőn madarásztam, tettem ezt hajnalban, mikor madárénektől hangos a táj, és a hajnali páracseppek még megülnek a fűszálakon. Ekkor a tavak szélén, egy padon ülve a barna rétihéjákat (Circus aeruginosus) figyeltem, ahogy eleséget szállítottak a nádas-gyékényesben épült fészkükben lapuló fiókáknak. Két pár is aktívan mozgott a területen, és rögtön eszembe jutott a népi neve.

Hazánkba márciusban ékeznek meg, Szaharán túli telelőterületükről és nyomban nászrepüléshez látnak a párok.

Ekkor jellegzetes hangjuk a magasból száll alá.

A talaj felett lebegő, lengő repte jellegzetes, más ragadozó madarak ilyet nem tesznek. Fészkét a nádtorzsára építi, a tavalyi avas nádra, teszi ezt azért, hogy ha magas a vízállás, ne érje az építményt.

Fészekalja négy-hat zöldesfehér tojásból áll, a kotlás feladata tojóra hárul, közben a hím eteti őt. Egy hónap elteltével kelnek ki a fiókák, és ugyanennyi ideig maradnak a fészekben.

A költés idején madárfiókákat, tojásokat is zsákmányol. Alapvetően a tápláléka apró rágcsálókból, halakból, békákból áll, de akár a szárcsa nagyságú fiókát is elkapja.

Még a kilencvenes évek elején több Nyugat-Európai országban madarásztam, ahol akkoriban a madarászoknak említettem, hogy e fajból hazánkban még milyen „bőség” van. Magam pedig akkor nagyon meglepődtem, hogy ott igazi ritka költőfajnak számított.

Mostanság szerencsére állománya erősödik idehaza, költ a mezőgazdasági területeken is. Álljanak itt szép népi elnevezései a nádi sas, nádi ölyv, tavi kánya. Magyarországon védett madárfaj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.