4200 kilométert repül az óceán felett ez a lepke

A bogáncslepkét nem véletlenül vizsgálják oly sokat, nemcsak gyönyörű, hanem rendkívüli távolságokat képes megtenni. Többgenerációs vándorlásának egyre több részletét ismerhetjük meg, egy egészen friss kutatás újabb rekordját mutatta be.

A Nature Communications folyóiratban Dél-Amerikában befogott bogáncslepkéket vizsgáltak meg. Bár e faj a világon nagyon sokfelé megtalálható, Dél-Amerikában azonban nem jellemző a jelenléte. Egy különös találkozásból azonban fontos kutatás született. A kutatást vezető Gerard Talavera egy októberi napon néhány éve Francia-Guyanában, az Atlanti-óceánhoz közel számos bogáncslepkével találkozott, nem kis megdöbbenésére. Hogy kerülhettek oda? Talavera barcelonai rovarász-evolúcióbiológus és National Geographic felfedező is. 

A kutató, aki a lepkék vándorlását vizsgálja, 3 egyedet befogott, hogy a segítségükkel kideríthesse, mi áll a különös helyszínen felbukkanásuk mögött. A sterilen lecsomagolt állatokat később számtalan vizsgálatnak vetették alá.

Szaharai szelek szárnyán

Jól ismert, hogy a Szahara pora átkel a szelekkel az Atlanti-óceánon, és Dél-Amerikában tápanyagokkal látja el a növényeket. Ezek a szelek egy meghatározott kelet-nyugati útvonalat követnek ám hol délebbre, hol északabbra jutnak el az óceánt átszelve. E szélrendszerek segítették hozzá a kutatókat ahhoz, hogy megoldják a lepkék feltűnésének rejtélyét.

E szelekről számos meteorológiai mérés is tanúskodik, így a befogás időpontja és helyszíne alapján vissza lehetett következtetni arra, mely irányokból kerülhettek a francia-guyanai partokra a bogáncslepkék. Attól függően, hogy milyen felszín feletti magasságban utaztak, három afrikai helyszínre vezettek vissza a szálak.

Családfa, étrend, hátszél

A mintául szolgáló egyedek genetikai elemzése mellett a rajtuk található növényi nyomok genetikai elemzése is alapvető fontosságú volt. A lepkék genomját összevetették észak-amerikai, afrikai és európai bogáncslepkék genomjával, hogy feltáruljon, honnan is származhattak.

Ennek eredményei kizárták, hogy Észak-Amerikából érkeztek volna Francia-Guyana területére, a génjeik az európai-afrikai csoportéhoz kötötték őket. A lepkéken talált pollenszemcsék megerősítették a lepkék származását: afrikai növényekről eredtek. Ilyen volt például a kizárólag a Száhel-övezetben élő Guiera senegalensis vagy az ugyanott honos Ziziphus spina-christi. E két faj augusztus és november között virágzik, élelmet kínálva a lepkék számára.

A kutatók még egy bizonyítékot szereztek: a lepkék stabilizotóp-vizsgálata révén is feltárták, hol táplálkozhattak, mielőtt a dél-amerikai kirándulásukra sor került volna. A stroncium-izotópok alapján a lepkék Európában születhettek, brit, francia és portugál területen töltötték hernyókorukat. Amikor kifejlett lepkeként kibújtak a bábbőrből, délnek vették az irányt.

Pár falat erejéig megálltak Marokkóban, majd „alig” 3000 kilométeres út után Mali, Szenegál és Bissau Guinea területén falatozgattak tovább. Itt azután felkapták őket azok a felszálló légáramlatok, amelyekkel a szaharai portömegek is nyugatra jutnak, és további 4200 kilométert követően landoltak Dél-Amerikában.

A befogott három lepke korát kb. 3-4 hetesnek becsülték a kutatók, ez pedig azt mutatja, hogy kifejlett lepkeként rögtön délre utazhattak. A bogáncslepkék „egy tank nektárral” 780 kilométert tudnak repülni, vagyis ezt követően le kell szállniuk táplálkozni.

Még akkor sem végtelen az általuk megtehető távolság, ha kihasználják a szeleket, a szárnyaik kitárása sincs ingyen, ez is energiát igényel, még akkor is, ha vitorláznak. A kutatók szerint az átkelés során a lepkék a vitorlázás és az aktív repülés váltakozásával haladtak előre igazán hatékonyan.

A számítások szerint a kérdéses lepkéknek kb. 5-8 napjába telhetett, mire a passzátszelek segítségével átjutottak az óceánon. Ehhez elég jó húsban kellett lenniük induláskor, a testük 13,7 százalékát a zsírtartalékaik tehették ki. Ez azt is jelenti, ha sok lepke útnak is indult (akár akaratlanul is), csak a legfittebbek érkezhettek el a távoli úti célba még akkor is, ha megfelelő hátszél segítette őket.

Eszerint, ha a lepkék valóban Nyugat-Európában születtek, akkor összességében több mint 7000 kilométerrel a szárnyaikban érkeztek meg Francia-Guyana partvidékére.

A közösségi megfigyelési adatok alapján erre ráadásul nem csak most került sor, hanem más alkalmak során is. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a bogáncslepkéken kívül más rovarok számára is lehetőséget biztosítanak a szelek ahhoz, hogy más kontinensekre jussanak.