Új madárfajt fedeztek fel Brazíliában

A brazil caatinga erdősége egy száraz trópusi erdő, amelynek évszakos csapadékingadozása egészen szélsőséges. Az itt élő növényzet tövises lombhullató fák és cserjék, valamint kaktuszfélék keverékéből áll.

Brazília egyik igen jelentős nagyságú ökorégiója a caatinga – kb. hazánk méretének tízszeresét foglalja el. Ez az egyetlen, kizárólag brazil területre jellemző ökorégió. A téli hónapok szárazak, ekkor sem aljnövényzet, se lomb nincs itt, a terület sivatagi benyomást kelt. Az esős évszakban, ami általában decemberben kezdődik, a táj kizöldell.

Több ezer endemikus, csak itt élő faj otthona a caatinga, úgy tűnik, ez most még egy fajjal növekedett. A hangyászmadárfélék egyik fajáról kiderült ugyanis, hogy voltaképp két faj – ez nem túl ritka esemény a genetikai vizsgálatok és alapos biodiverzitás-felmérések korában.

A Zoologica Scripta folyóiratban számoltak be brazil kutatók a felfedezésről, amelyet az Agência Bori tudományos hírügynökség ismertetett. A faj a Sakesphoroides niedeguidonae nevet kapta, az elterjedését pedig a Sao Francisco-folyó múltbéli folyása határozza meg.

Korábban az állományát egy közeli rokon fajba sorolták, azonban egy felmérés során kiderültek a különbségek. A két faj küllemében is eltér kissé, különbözik az élőhelyük, más az énekük, és a génjeik is arról vallanak, hogy külön fajokba tartoznak.

A kutatók 1079 madár küllemét, tollazatát vizsgálták meg, köztük számos múzeumi példányét is, amelyek genetikai elemzésre is lehetőséget adtak. A génelemzések szerint az eredeti és az újonnan felismert faj közti távolság nagyobb, mint sok, már régóta külön fajokba sorolt madár között. A kutatók hangsúlyozták, mennyire fontos a fajok felismerésében az, ha lehetőség van a genetikai adatok vizsgálatára is.

A madár nőstényeinek fahéjbarna, a hímeknek fekete a fejtetője (kissé a mi barátposzátáinkra hasonlító a faj ebben), a tollait képes felborzolni. A madár kb. 14 centis, rovarokkal és más ízeltlábúakkal táplálkozik. A száraz évszakban hangyát, termeszt fogyaszt elsősorban, az esős évszakban viszont mindenféle, a kizöldellő növényzettel ekkor elszaporodó ízeltlábút befal.

A hím védi a területét, a fák-cserjék csúcsáról figyel, a tojó viszont jobban szeret elbújni. A szomszédos madarak egymástól legalább 50 méteres távolságban költenek. A költésben mind a hím, mind a tojó részt vesznek, felváltva ülnek a két apró, kb. 2 centis, krémszínű tojáson.

Az új faj a Sao Francisco-folyótól északra helyezkedik el, egy csoportját kivéve. Ennek az az oka, hogy a negyedidőszaki klímaingadozások során a folyó megváltoztatta a folyását, és az eredeti faj még a folyó régi folyása mentén vált ketté. Ugyanezek a klímaingadozások teremtették meg a faj kialakulásának körülményeit is.

A folyótól délre eső területen élő „eredeti” faj kissé magasabb terepen honos, míg az újonnan felismert faj a kisebb tengerszint feletti magasságban él. A két faj kb. 1,2 millió évvel ezelőtt különült el.

A madár a mérsékelten zavart területen is megtalálható, mindaddig jól tűri az ember közelségét, amíg van természetes állapotú területe. Azonban a hosszú távú megmaradásához a caatinga védelmére szükség van.