Zajos kabócaéneket hallhatunk a Tihanyi-félszigeten

Aki figyelmesen jár a természetben, májusban a fűszálakon, fák levelein gyakran találhat habos képződményt, amely a tajtékos kabócák szülőszobája. Népies neve a kakukknyál, hiszen ebben az időszakban szól leggyakrabban a kakukk. Ez a hab védi a kabócák lárváit a fejlődésük alatt, a kikelő lárva piciny, zöld színezetű.

Biztos vagyok benne, hogy aki a déli mediterrán országokban nyaralt, felfigyelt már arra a folyamatos zajkeltésre, amely a fákról és a bokrokról hallható. A teljes hangerejű muzsikosok a leghangosabbak a rovarok között, ők a kabócák.

A hangjeleket a reszelőérnek nevezett páros szervükkel hozzák létre, a tor oldalait borítják ezek a merev lemezek. A hangadás folyamán a kabóca erős izmai megfeszítésével és elernyesztésével nagyon gyorsan behajlítja majd visszahajlítja ezen lemezeket, ennek következtében „ciripelő” hang jön léte.

A mozgatóizmok egy másodperc alatt hatszáz összehúzódásra is képesek, a reszelőerek mögött található nagyrészt üres potroh egy erősítő kamraként funkciónál. A reszelőérlemezek felhúzásával, valamint a leeresztésével szó szerint mint egy pedállal képesek a hang erejét szabályozni.

Teljes hangerővel muzsikálva egy kabóca hangja több mint fél kilométerre elhallatszik. A hímek a ciripelésükkel a nőstényeket édesgetik magukhoz. Mikor a párkereső hímekhez megérkeznek a nőstények, egy más hanggal, ketyegésre emlékeztető hangot kiadva mutatják ki az érdeklődésüket.

A fenti hangot az óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) hallatja.

Hazánkban a déli kitettségű árnyas erdőkben él, a Balatonra nyúló délies lejtőkben, így a Tihanyi-félszigeten is tömegesen.

Megpillantani őket nehéz, mert mindig az ágakhoz szorosan lapulva ciripelnek. Ha észreveszik az embert, nyomban elhallgatnak, villámgyorsan szárnyra kapnak, és legalább tíz métert repülve eltűnnek a szemünk elől.

Jelen kis írásban bemutatásra kerül egy nagyon bizarr megjelenésű faj a szarvaskabóca (Centrotus cornotus), amely hazák nedves élőhelyein gyakoribb, de előfordul erdőszegélyek, erdei tisztások szélén is. Az előhát nyúlványaival tűnik ki, egy nyúlik felül tüskeszerűen hátra, kettő pedig oldalra. Barna színezetével kiválóan álcázza magát a növényeken.