Képregényszerű fotókon egy sárgarigó és fiókája

A sárgarigó vagy aranymálinkó (Oriolus oriolus) nem rigó, bár a neve erre utalhat. Európában egyetlen fajként képviseli a nemzetségét, és szerencsére jól érzi magát az ember közelében. Szívesen telepszik kertekbe, parkokba, gyümölcsösökbe, de még az akácosokban vagy a faültetvényekben is fészkel, a sűrű erdőket viszont nem kedveli.

Étrendjét tekintve ízeltlábúakat és gyümölcsöket egyaránt fogyaszt, ez utóbbiakat főként nyáron. A talajra nagyon ritkán száll le, gyakorlatilag képes megélni a lombkorona ajándékaiból, legyen szó kövér cserebogárról vagy finom gyümölcsről. Ez a mi sárgarigónk trópusi rokonaira is jellemző, egyébként a sárgarigó az egyetlen olyan képviselője e csoportnak, amely a mérsékelt égövben költ. Áprilisban érkezik, szeptemberben vonul el, a telet Afrika trópusi részén tölti.

Olvasónk, Nagy Károly rendszeresen küld be remek madárfotókat, nemrégiben egy fiókáját etető sárgarigót örökített meg sorozatában. A tojó egy fehér eperrel (Morus alba) érkezett fiókájához, ám úgy tűnik, a kicsinek nem ízlett az eleség. Könnyen lehet, hogy még nem ismerte a fióka az eper ízét, ezért utasította vissza. A tojó mindenesetre úgy gondolta, utánaveti magát a finom gyümölcsnek. Hogy végül sikerült-e elkapnia, az már nem derült ki a felvételekből.