Ezek a madarak saját párjukat falazzák be

Az odúban költő madarak legérdekesebb képviselői közé tartoznak az óvilág trópusi erdeiben előforduló orrszarvú madarak. Bizarr formájuk is figyelemre méltó, a homrai (Buceros bicornis), más néven nagy szarvascsőrűmadár a trópusi esőerdők madara, India nyugati felén, a Himalája lábánál, a Maláj-félszigeten, továbbá Szumátrán és Thaiföldön honos. További képviselője a csoportnak a hatalmas, ívelt csőrének tetején méretes szarvszerű képződményt viselő kalaó (Buceros rhinoceros).

A megjelenés mellett a költésük roppant érdekes, hiszen a tojók egy nagyméretű, tágszájú odút választanak ki. A nőstények vedlése is ebben az időszakban zajlik, így az odú alja a kivedlett tollakkal van bélelve.

Az odúban a kotlás megkezdése előtt a hím a párja segítségével sárral, valamint a saját ürülékével és növényi részekkel keverve befalazza a tojót.

Az odú fenekén, belülről is segít a munkában a hímnek a nőstény.

Az erős anyagot jól összetömöríti a hatalmas csőr oldalazó csapásával az odú falán. Addig dolgoznak, míg a bejáratból csak egy kis nyílás marad, ahol később a hím etetni tudja párját és a fiókákat, ezen a kis nyíláson a tojó ki tudja dugni a csőrét, hogy átvegye a táplálékot.

Ha elpusztul a hím, másik hímek segítenek be az etetésben. Joggal merül fel a kérdés az odú tisztántartásával kapcsolatban. Az is megoldódik, hiszen majdnem fejen állva lövelli ki ürülékét a piciny etetőnyíláson keresztül a tojó, majd később a fiókák.

Egyes fajoknál eltérő, de figyelemre méltó, hogy hosszú ideig, akár három-négy hónapig vannak befalazva az odúban. Az etető hím a család felcseperedéséig soványra fogy. Mikor a fiókák megnőnek, a tojó bentről elkezdi kibontani az odú zárófalát, ekkor már kirepült és ő is segít a felnövekvő fiókák etetésében.