Andrea, Ilma, Apolló, Aladár2025. április 18., péntek
Természet

Rejtett életet találhatunk parkjainkban

2024.08.23.Lajtár Lili
National Geographic Magyarország

Egy parkban sétálva talán fel sem ismerjük, hogy milyen sokszínű élet vesz minket körbe.

Egy poszméh (Bombus sp.).
Forrás: Lajtár Lili

Kellemes séták színhelyéül szolgálhatnak a parkok, feltéve, ha le tudjuk egy kicsit lassítani a napi rohanásunkat, és tudunk időt szakítani a látogatásra. Úgy a legérdemesebb, ha már rögtön a park szélén megállunk egy kicsit, és beszívjuk a környezetünk, azaz a fák, a fű és a föld illatát. Kerüljünk közös rezgésbe az ott található élőlényekkel, élesedjen ki figyelmünk és észlelésünk!

Elsőre a park élettelennek tűnhet, pedig messze nem az. Lépjünk a fák közé vagy a fűre, és csak álljunk meg egy pillanatra! Láthatjuk, hogy igenis van élet körülöttünk, csak meg kell fejtenünk, hogy milyen élőlényekkel találkozunk éppen. Közelebb hajolva a fűszálakhoz nagy valószínűséggel látni fogunk apró szöcskéket, például repülőszöcskéket (Phaneroptera sp.) vagy a náluk jóval nagyobb méretű zöld lombszöcskéket (Tettigonia viridissima).

Zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima).
Forrás: Lajtár Lili

Ha lassan odébb lépünk, felfedezhetjük, hogy milyen sok apró élőlény ugrik messzebb, menekülve a rájuk nézve halálos lépésünk elől. Vajon mik lehetnek? Leggyakrabban három rovar esélyes, mégpedig az előbb említett szöcske, vagy egy sáska, esetleg egy kabóca. Legtöbbünk ledöbbenhet azon az állításon, hogy bárhol megfigyelhetünk kabócákat, pedig így van, csak nagyítóval érdemes keresgélni, vagy az odébb pattant példányokat közelebbről megvizsgálni. Elképesztő, hogy milyen sok fajuk él Magyarországon, ez a szám ugyanis az 500-at is meghaladja.

Egy Magyarországon nemrég megjelent kabócafaj, az Erasmoneura vulnerata (3 példány egy levélen).
Forrás: Lajtár Lili

Álljunk csak meg: tisztázzuk, hogy mi is a különbség az előbb említett szöcske és a sáska között! A legbiztosabban elkülöníthető jellegzetességük, hogy a szöcskék nagyon hosszú csápokkal rendelkeznek a testméretükhöz viszonyítva, míg ezzel szemben a sáskák csápjai rövidek és vastagok. De nemcsak a kinézetükben térnek el, hanem az életmódjukat tekintve is.

A kiváló rejtőszínnel rendelkező közönséges tövishátúsáska (Tetrix subulata).
Forrás: Lajtár Lili

 

A szöcskék főleg ragadozók, apró rovarokkal táplálkoznak, míg a sáskák fűféléket fogyasztanak, azaz olyan jámborak, mint a réten legelésző tehenek. A ciripelést is egymástól különböző módon végzik: a sáskák az ugrólábukat dörzsölik a szárnyukhoz, míg a szöcskék lába nem vesz részt a hangképzésben, helyette ugyanis a szárnyaikat dörzsölik egymáshoz. A szöcskék főleg éjjel, a sáskák pedig nappal aktívak.

Pókok és beporzók

Most, hogy már tudjuk, hogyan lehet megkülönböztetni e két, sokunk által talán félreismert rovart, mehetünk is tovább. A fűcsomók között itt-ott apró pókok rohannak, melyek lehetnek farkaspókok (Lycosidae) vagy akár karolópókok (Thomisidae), de szerencsés esetben találkozhatunk tölcsérszerűen elterített pókhálóval, benne a találó elnevezésű tölcsérpókkal, például karcsú tölcsérpókkal (Allagelena gracilens).

Ezen ízeltlábúak hálója könnyedén csapdába ejtheti a prédát, mely az apró rovarok közül kerül ki leggyakrabban.

Nem tekeri hálóba áldozatát, egyszerűen csak lerohanja a hálószövedékbe pottyant rovart és megragadja csáprágójával.

Ha egy-két virág is díszíti a parkot, valószínűleg találkozunk házi méhhel (Apis mellifera), darazsakkal (pl.: Vespidae), esetleg néhány poszméhhel (Bombus sp.). Utóbbi rovarok a testüket borító vastag szőrzetről ismerhetők fel a legkönnyebben, olyanok, akár egy-egy aranyos plüssállatka.

A darazsak főleg ragadozók, azaz más rovarokat ejtenek zsákmányul. A házi méh és a poszméh nyaló-szívó szájszervvel rendelkezik ellentétben a darázs rágó szájszervével. A házi méh elsősorban kaptárakban vagy faodvakban él, és mézet állít elő a szűkösebb időkre, a poszméh pedig jellemzően a talaj felszínén létrehozott járatrendszerben találja meg számítását.

A poszméh előnye, hogy nagyon nagy mennyiségű virágport képes összegyűjteni a tömött szőrbundájának köszönhetően. Nagyon sok élőlény végez beporzást a méheken kívül is, ott vannak például a zengőlegyek (Syrphidae), a bogarak (Coleoptera) egy része, a nektárt fogyasztó denevérek vagy akár a kolibrik, ha kicsit most kitekintünk a nagyvilágba.

Egy zengőlégy (Syrphidae).
Forrás: Lajtár Lili

Végzetes csapda a hangyáknak

Érdemes nemcsak a gyepszinten nézelődni, hiszen egy fatörzs vagy annak töve is rejthet érdekességeket számunkra. A fatörzs közelében általában porhanyósabbnak mondható a talaj, amely igencsak kedvező lehet a hangyaleső (Myrmeleontidae) lárvájának.

A homokban esetenként megfigyelhetőek különböző méretű, mesterien kialakított tölcsérek. Ezeket a hangyaleső lárvái hozzák létre azzal a céllal, hogy elkapják zsákmányukat, mely nem tud kimászni a tölcsérből a legördülő homokszemek miatt.

A tölcsér alján helyezkedik el az apró lárva, mely még rá is „segít” az áldozat szerencsétlenségére, ugyanis homokszemeket dobál rá a szájszervével, ezzel is ellehetetlenítve például egy hangya elmenekülését.

Hangyalesők (Myrmeleontidae) homoktölcsérei.
Forrás: Lajtár Lili

Ahogy a neve is mutatja, elsősorban hangyákat zsákmányol, de más, a tölcsérbe hullott rovart sem vet meg. Miután a talajban élő lárva eléri a kifejlett állapotot, egy szitakötőre emlékeztető élőlény lesz belőle, melynek jól látható csápjai és testére fektethető szárnyai biztos elkülönítést tesznek lehetővé a szitakötőktől (Odonata).

Egy hangyalesőfaj, a hangyafarkas (Myrmecaelurus trigrammus) az éjszakai fénynél.
Forrás: Lajtár Lili

Miután tisztelettel adóztunk egy hangya lelki üdvéért, nézzünk fel arra a fára, melynek épp a tövénél állunk. Ha szellemesen szeretném kifejezni a dolgot, akkor 50% az esélye annak, hogy lesz rajta egy fekete rigó (Turdus merula) fészek, azaz vagy lesz, vagy nem. Azonban a parkban biztosan költ egy-két rigópár, ha azon a fán éppen nincs, akkor koránt sincs minden veszve.

Galambfészekkel már jóval gyakrabban találkozhatunk. Hogyan lehet megkülönböztetni a rigó- és a galambfészket, ha éppen nem ül benne egy madár sem? A rigó általában nagyon alacsonyra építi azt, és jellemzően művészien egymásba font ágdarabokból, mohából, fűszálakból és sárból áll, míg a galamb olykor megelégszik pár ágacskával, melyeket legtöbbször lazán egymásra dob. Ilyenkor gyakran elcsodálkozik az ember azon, hogy a galamb tojásai még ennek ellenére sem esnek ki a fészekből.

Békés hangyák

Egyébként az év minden szakaszának megvan a maga varázsa és a rá jellemző életközössége. Ahány rovar annyi életciklus, emiatt mindegyiknek megvan a maga aktív időszaka. Elég például a keleti cserebogarat (Anoxia orientalis) megnézni, hiszen ez a bogár főleg nyár közepén repül, nyár végén már csak elhullott példányokkal találkozhatunk.

Amivel pedig biztosan találkozunk egy parkban, azok a hangyák. Közülük a legészrevehetőbb faj a fekete lóhangya (Camponotus vagus), melynek nagy mérete és robusztus testalkata tiszteletet parancsoló.

A kinézete ellenére az egyik legbarátságosabb hangya.

Próbáljuk ki! Tegyük a kezünket a hangya elé a talajra és várjuk meg türelmesen, amíg ránk nem mászik. Láthatjuk, hogy a mászkáláson kívül nem sok mindent csinál, megharapni pedig esze ágában sincs ilyenkor. Ha alaposan szemügyre vettük új barátunkat, ugyanúgy tegyük vissza a kezünket a talajra és várjuk meg, amíg lemászik. Persze, ha belezavarunk egy boly napi rutinjába, az rosszul is el tud sülni, ezért, mivel a parkokban általában elég sűrűn vannak egymás mellett a hangyabolyok, körültekintően kell eljárni, amikor a megfelelő helyet keressük a leülésre, piknikezésre.

Egy parki séta még akkor is hasznos, ha csak a tekergőző ösvényen vagy gyalogúton maradunk, de az igazi kihívás az, ha megpróbálunk meg is ismerkedni az ott lakó élőlényekkel. Ne feledjük, sosem lehetünk biztosak abban, hogy ami élettelennek tűnik, valóban is az-e.

Így harcolnak a Mátrában terjedő kaktuszok ellen

Így harcolnak a Mátrában terjedő kaktuszok ellen

Elkezdődtek a Cserteri vár környékét ellepő idegenhonos fajok elleni munkálatok, amelyek során egy értékes régészeti lelet is előkerült.

Klímacsapdákká válnak a hegytetők

Klímacsapdákká válnak a hegytetők

Világszerte lepkék sokasága él a hegytetők közelében, azonban a felmelegedéssel csapdákká válhatnak ezek az eddig menedéket nyújtó élőhelyek.

Korábban nem látott pókfaj bukkant fel az Aggteleki Nemzeti Parkban

Korábban nem látott pókfaj bukkant fel az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az érintett fajba tartozó bikapókokat korábban nem észleltek a térségben.

Igazi építőművészek ezek az ausztrál pókok

Igazi építőművészek ezek az ausztrál pókok

Az eddig ismeretlen csapóajtós pókokra Kimberley régiójában találtak rá, különlegességüket az általuk épített lakóüregek jelentik.

Feleséget kapott Kópé, a debreceni fehérkezű gibbon

Feleséget kapott Kópé, a debreceni fehérkezű gibbon

A Debreceni Állatkert lakója Svédországból kapott társat.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket