A rovaroknak is lehetnek érzelmeik

2009-ben Jan Hoole, az angliai Keele University biológia tanszékének etológusa a The Conservation hasábjain tette közzé egy, a témával foglalkozó jegyzetét. Ebben izgatottan hívta fel arra a figyelmet, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az állatok nemhogy érzelmekkel bírnak, de önálló személyiségük is van. Habár, az erről folytatott vita már évtizedekkel ezelőtt lezajlott, írja a kutató, mégis egyre több – korábban alacsonyabb rendűnek mondott – fajról derül ki, hogy egyedeik különféle személyiségjegyekkel rendelkeznek.

Bár az érzelmek kétségtelenül nem a rovarvilág jellemzői – teszi hozzá 2009-ben –, ugyanakkor a halak bizonyíthatóan rendelkeznek emóciókkal.

Megjegyzendő, hogy az állati lélekről is csak az 1960-as években kezdtek először beszélni, ugyanis azt megelőzően az volt a tudományos közmegegyezés, hogy az állatvilág szereplői afféle biológiai gépezetek.

A primatológus (főemlőskutató) Jane Goodall volt azon úttörők egyike, aki elutasítva az állatokat megjelölő számokat, kutatási dokumentációiban neveket adott a csimpánzoknak. Tudományos szempontból szentségtörésnek számító tettét azzal indokolta, hogy az emberszabású majmok minden kétséget kizáróan egyedenként is eltérő egyéniséggel, gondolatokkal és érzelmekkel bírnak. Az 1980-as évekre Goodall meggyőződése az etológiai kánon alapvetésévé vált.

Ki gondol a rovarokra?

Az utóbbi néhány évtized sok tudományos előrelépést hozott, hiszen az erre a célra létrehozott viselkedésökológia már önálló tudományterületként van jelen, azon belül pedig a kognitív etológia foglalkozik az állatok szociális rendszerének, valamint személyiségüknek a vizsgálatával. A Debreceni Egyetem kutatói például nemrégiben a verőköltő bodobácsoknál (Pyrrhocoris apterus) mutatták ki a személyiség meglétét, de a pókok vagy a tintahalak perszonalitására is akadnak már tudományos bizonyítékok.

Itt most szó kell, hogy essen a rovarászokról, ezúttal az ő munkájukat helyezzük reflektorfénybe. Ők, azok a szakemberek, akik rovarokkal foglalkoznak, más néven ők az entomológusok.

Az entomológia az állattan egyik ága, amely a rovarok tudományos tanulmányozására összpontosít, és az entomológusok munkája közé tartozik, hogy időnként rovarokat gyűjtenek kutatási célokra. A rovargyűjtés egyik célja a biológiai sokféleség dokumentálása, azzal a gondolattal, hogy a biológiai sokféleség jobb ismerete megkönnyítheti annak védelmét.

Sajnos a gyűjtési eljárások gyakran halálosak sok rovar számára, ráadásul nem csak a kutatók által megcélzottakéra, és sajnos az is tény, hogy a rovarok esetleges szenvedését általában nem veszik figyelembe.

Annak érdekében, hogy összegyűjtsék őket, a rovarokat alkohollal mérgezik, ragadós anyagokkal ejtik csapdába, halálra éheztetik vagy éppen lefagyasztják őket.

Ezek az eljárások gyakoriak, mert nem adnak sok erkölcsi megfontolást a rovaroknak. Általában nem egyénként – azaz személyiséggel rendelkezőként – érzékeljük a rovarokat, hanem fajaik prototípusaiként.

Ennek egyik oka az, hogy tudatuk és a fájdalom megtapasztalásának képessége számunkra tudományosan nem olyan megalapozott, mint mondjuk az emlősök esetében. A gerincesek mindenképpen jobb helyzetben vannak, hiszen már nem kételkedünk abban, hogy képesek fájdalmat érezni.

Így a gerinceseken végzett kutatásokat gyakran (országtól függően) etikai bizottságnak kell jóváhagynia. A rovarok esetében azonban nem ez a helyzet, az entomológia kutatási etikája elsősorban a környezettel és a fajokkal foglalkozik, és nem a rovarokkal, mint egyénekkel.

Át kell gondolnunk a hozzáállást

Amikor a szakértők erkölcsileg védettebb állatokat használnak, például gerinceseket, néha három alapelvet használnak kutatásuk irányítására. Ezt a 3R néven ismert 3 alapelvet Russell és Burch írta le 1959-ben, és eképpen szól:

• Csere: az állatok helyettesítése nem élő modellekkel és anyagokkal.
• Csökkentés: a felhasznált állatok számának csökkentése.
• Finomítás: olyan gyakorlatok alkalmazása, amelyek elkerülik vagy minimalizálják a még alkalmazandó állatok szenvedését és alapvetően figyelembe veszik a jólétüket.

Az entomológusok ritkán alkalmazzák ezeket az elveket.

Biológusként úgy vélem, hogy ezen elvek módosított változatát lehetne, sőt mi több, szükségszerűen kellene követni, hiszen igenis vannak érvek a rovarok tudatának létezése mellett, mint például – ismétlésképpen –, hogy csak a tudatos lények képesek fájdalmat tapasztalni.

Következésképpen etikailag óvatosnak kell lennünk, amikor kapcsolatba lépünk velük és mindenképpen úgy kell kezelni őket, – bármi is az álláspontunk – mintha lenne tudatuk, még akkor is, ha ez ma tudományosan még nem bizonyított. A rovarok számos összetett viselkedést mutatnak, és ez azért lehet, mert bizonyos fokú tudatossággal bizonyosan rendelkeznek.

Tudatosság akkor keletkezhet, amikor az élő szervezetek mozgékonnyá válva nagy mennyiségű információhoz jutnak, és, amelyeknek fel is tudják ismerni az eredetét. Ebben az esetben ez már maga egy észlelési gazdagság, azaz tudatosság, és ezeknek a szempontoknak a rovarok maradéktalanul megfelelnek.

A téma kapcsán Jonathan Balcombe világhírű etológust kérdeztem. Amint ez válaszaiból is látszik, mi, emberek továbbra is keveset tudunk a bolygó élőlényeiről.

Mindenesetre arra lenne érdemes ösztönözni az entomológusokat, hogy foglalkozzanak az etikai kérdésekkel, vitassák meg azokat, próbáljanak jobb megoldásokat találni, és mindezeknek megfelelően vizsgálják felül a kutatási etikájukat. Ez történhet például úgy, hogy fejlesztik a gyűjtési és tartási módszereiket, és figyelembe veszik a velük kapcsolatba kerülő rovarok jólétét is.

Lehet egy rovarnak érzelme vagy ez csak a magasabb rendű élőlények sajátossága?

Az evolúció és a természet a miniatürizálás mesterei, erre példa, hogy körülbelül annyi szerv van egy légyben, mint egy bálnában. Tehát tartózkodnunk kell az olyan hierarchikus nyelvezettől, mint a felsőbbrendű organizmusok, mert ezek csupán emberi előítéletek. A legújabb tudományos kutatások arra késztetnek bennünket, hogy újragondoljuk azokat a múltbeli feltevéseket, amelyek szerint a rovarok nem érzőek, és hiányoznak belőlük az érzelmek.

Bár nem rovarok, az érzék és az érzelmek jelenléte a polipokban gyorsan széles körben elfogadottá vált.

Tehát a gerinc hiánya nem megbízható kritérium az érzelmek hiányára.

A rovarok esetében vannak például tanulmányok, amelyek kimutatták: krónikus fájdalomreakciók lépnek fel legyeknél; a tücskök olyan reakciókat adnak a forró felületen való állásból adódó fájdalomra és a fájdalomcsillapító gyógyszerekre, amelyek a sajátjainkat visszhangozzák; a nőstények racionális döntéseket hoznak a párválasztás során; a hím gyümölcslegyek kedvelik az ejakuláció élményét; a darazsak képesek az arcfelismerésre; a poszméhekre pedig problémamegoldás jellemző. Talán leginkább az érzelmekre vonatkozik: az optimizmust és pesszimizmust mutató mézelő méhek, valamint a poszméhek néhánypercnyi játékot választanak a táplálkozás előtt.

Mi az a módszer, amelyen változtatna az állatokkal kapcsolatos tudományos kísérletek során?

Megszüntetném a halálos kísérleteket, a negatív tapasztalatokat és büntetéseket használó tanulmányokat pozitív tapasztalatokkal és jutalmakkal helyettesíteném.

Összességében hogyan látja az ember és a rovarok kapcsolatát?

Nem túl jó a kapcsolat. Jobbnak kellene lennie, mert a rovarokra támaszkodunk az elfogyasztott táplálékainkban, amelyek többségét az általuk beporzott növények adják. Természetesen nem hibáztatok senkit, hogy más módszereket próbálunk kitalálni, amelyekkel csökkenthető a veszélyes és halálos betegségeknek, például a szúnyogok által terjesztettek fertőzéseknek való kitettség.

De környezetbarátnak kell lennünk, felelősnek kell lennünk. A peszticidek és gyomirtó szerek mérgezik bolygónkat, a rovarok száma pedig csökken, és bár a rovarok emberek nélkül is túlélnek, elboldogulnak a Földön, ennek az ellenkezője nem igaz.