Madarak terjesztik Új-Zéland egyes gombáit

A szarvasgombaféléket és néhány hasonló fajt világszerte emlősök terjesztik, ám Új-Zélandon nincsenek őshonos szárazföldi emlősök.

A gombák az erdők életében igen fontosak, számtalan fajuk jelenléte nélkül a növények sem juthatnak tápanyagokhoz. Könnyen lehet, hogy a szárazföld növényi meghódítása néhány százmillió évvel ezelőtt nem lett volna lehetséges, ha nincsenek gombák.
A szarvasgombafélék termőteste a föld alatt nő, általában nincs feltűnőbb színük, viszont illatosak – az állatok az illatanyagok alapján találják meg őket. Miután kiásták és megették a gombát, annak spóráit az ürülékükkel terjesztik, ezzel szolgálják a gomba fennmaradását.
Új-Zélandon is vannak azonban efféle gombák, holott nincs a világ más tájain megszokott emlősfaj, ami megenné és terjesztené. Több évtizedes rejtély volt tehát, hogy vajon miféle állat lehet ennek a felelőse. Felmerült a szakemberekben, hogy olyan madarak, amelyek alapesetben gyümölcsökkel táplálkoznak.
Az új-zélandi szarvasgombafélék ugyanis nem barnák, drappok vagy feketék, hanem gyakran igen feltűnő színeket viselnek, és ráadásul a talaj felett nőnek, látható módon. Egy kutatócsoportnak most sikerült bizonyítania, hogy valóban madarak terjesztik e gombák spóráit, így e madarak vették át a másutt emlősökre bízott feladatot. A kutatást a The Conversation ismertette.
Az 1990-es években egy Ross Beaver nevű gombakutató különös dolgot vett észre az új-zélandi szarvasgombákról: a legtöbbjük színes és a talaj felett nő. Azonban, mivel itt nem élnek emlősök (kivéve a denevéreket), nincs meg az a terjesztői hálózat sem, amely a szarvasgombafélék elfogyasztásával azok spóráit széthordaná az erdőben.
A kutató azt feltételezte, hogy madarak állhattak rá Új-Zélandon a terjesztésre. Az erdő talaján heverő színpompás gombák ugyanis a lehullott gyümölcsökre emlékeztetnek, és így a kiváló színlátású gyümölcsevő madarak számára remek élelmet nyújtanak. Annak ellenére, hogy az elmélet igen alaposan kidolgozott volt, a gombafogyasztás megpillantására vagy 3 évtizedet várni kellett.
A kutatók most a világ 479 szarvasgombaféléjét hasonlították össze. Egyrészt azok színét, másrészt azt, hogy a talaj mélyén, vagy a talaj felett (felszínen) élnek-e, majd egy nemzetközi adatbázis alapján meghatározták, hogy földrajzilag hol fordulnak elő. Ezt követően megvizsgálták azokat a környezeti körülményeket, amelyek esetleg magyarázhatják az adott faj előfordulását és tulajdonságait – köztük a gyümölcsevő madarak jelenlétét is.
Bár létezik néhány színes szarvasgombaféle Dél-Amerikában és Ausztráliában is, messze több él Új-Zélandon. Fontos kapcsolat ugyanakkor az is, hogy ahol több a színes gomba, ott több a gyümölcsevő madár is.
2021-ben Patagóniában két gyümölcsevő madár ürülékében kimutatták gombaspórák jelenlétét, köztük szarvasgombafélékét is. Ezt aztán terepi megfigyelés is igazolta, a madarakat látták, amint kiforgatják és megeszik a gombát, és ezzel terjesztik is azt. E gombák zöme ráadásul az erdő felszín alatti gombahálózata, a fákkal gyökérkapcsoltan élő gombák közé tartozott.
A friss kutatás szerint az új-zélandi színes szarvasgombafélék ugyancsak e gyökérkapcsolt gombák közé tartoznak, amelyek nélkül az erdők fái életképtelenek lennének. Ez azt is jelenti, hogy a gombafogyasztó madarak nemcsak a gomba számára fontosak, hanem az egész erdő ökoszisztémája számára is.
Sajnos a színes új-zélandi gombák mindezek ellenére ritkák. Ennek az az ijesztő oka van, hogy számos olyan madárfaj kipusztult már a szigeteken az ember érkezése óta, amely fogyaszthatta e gombákat, ilyen lehetett a moa is. Egy 2018-as kutatás igazolta is, hogy a moa és a kakapó fosszilis ürülékében kimutathatók voltak e gombák DNS-darabkái.
Sajnos e fajok kihalásával egy sok millió éves evolúciós fejezet zárulhat be végleg. Egyelőre nem világos, hogy lehet-e valami más faj, ami helyettesítheti a kihalt gombafogyasztókat, hogy hosszú távon biztosítsa az új-zélandi erdők életét.