Kulturális hagyományok vezérlik a fészeképítést

Az állati kultúrák fogalmával lassanként megismerkedhet az átlagember is, mivel a kutatók is egyre inkább felismerik ezeket és a jelentőségüket az egyes állatfajok életében. No de mi is az az állati kultúra?

Egy fajon belül egy adott közösségre, együtt élő csoportra jellemző viselkedés. Bár az azonos fajba tartozó, de eltérő közösség részeként élő állatok viselkedése hasonló, mégis kimutatható eltérések vannak benne. Ilyen például egy együtt, egymás közelében élő csoport által alkalmazott vadászati módszer, eszközhasználat, kommunikáció, stb. Emberi példával élve ez olyasmi, mint egy hagyományos étel tájegységenként kissé eltérő receptje, vagy egy népdal változatai.

Egy újonnan, a Science folyóiratban közzé tett kutatásban egy nemzetközi csoport arról számolt be, hogy a mahali szövőveréb (Plocepasser mahali) fészeképítése is állati kultúrától függ. A kutatást a Eurekalert ismertette.

Az ember esetében jól ismert, hogy kultúrára jellemző építészeti stílusok, módszerek jönnek létre, azonban a madarakróll az az elterjedt nézet, hogy a genetika a meghatározó, illetve a környezet befolyásoló tényező még. A mahali szövőveréb, ez a csinos kis madár, amely a Kalahári-sivatagban él, csoportra jellemző módon építi meg a közösségi használatú fészkét. A madár kétféle fészket készít: egyet a fiókaneveléshez, egyet pedig a napi pihenéshez, az év során számos fészket, illetve fészekkomplexumot hoz létre, így lehetőség volt az egyes csoportok több fészkének összevetésére is.

A kutatók e területen élő, összesen 43 szövőveréb csoportot figyeltek meg, minden csoportot egy domináns madárpár vezetett, ezek a madarak szaporodhattak. Az alárendeltek közé tartoztak a fiókák, és minden olyan egyed, amelyik például más csoportból bevándorlóként érkezett. Minden egyes madarat ismertek a hosszú távú megfigyelések alapján, a fiókákat meggyűrűzték, illetve az éves rendszeres mérések során DNS-mintákat is vettek az egyes egyedektől.

A kutatók a madarak fészkeit is megvizsgálták és megjelölték, ahol ez lehetséges volt (a fészkek 3,5-4 méter magasan vannak a fákon, nem minden esetben lehet őket biztonságosan megközelíteni létráról). Magukat a fákat is megmérték. Minden helyszín esetében időjárási adatokat is gyűjtöttek a kutatók mobil időjárás-állomások segítségével. Videók is készültek, összesen 21 fészekkomplexum építése során, majd ezeket elemezték, többek közt azzal kapcsolatosan, hogy pontosan mi zajlik az építés során, miféle növényi részt és milyen mozdulatokkal építenek be a madarak.

A kutatók arra jutottak, hogy bár az egymás közelében élő csoportok közt genetikai kapcsolat is van és a körülményeik is rendkívül hasonlóak, a fészeképítésben mégis eltérnek. Minden egyes csoportnak saját, jellemző építési stílusa volt. Ez olyan különbségekben nyilvánult meg, mint a fészkek mérete, robusztus volta, a bejárat elhelyezése és mérete.

A mért és megfigyelt adatokból számítógépes modellezés segítségével kiszámították, mely tulajdonságoknak van e különbségekben legnagyobb szerepük, és kiderült, hogy sem a rokonság, sem a környezet, sem az időjárás vagy épp a fészkelőhelyként szolgáló fa nem számított. Egyetlen dolog volt lényeges: melyik csoport építette a fészket.

Amennyiben egy madár áttelepült egy másik csoportba a születési helyéről, nem a születési csoport, hanem az új lakhelye szerinti módszerrel építette a fészket. Ez pedig azt jelenti, hogy a csoporthoz tartozás, a szociális tanulás a lényeg, vagyis a fészkek stílusa és építési módszere a szövőveréb-csoportok kultúrájának része.