Röptében kapja el zsákmányát ritka madarunk
A kormos légykapó megnevezése nem a véletlen műve.
Pár napja a Balaton-felvidéken madarásztam, megnéztem Tótvázsony határában a „pocokmezőt” ahol rengeteg ragadozó madár vadászgat együtt, köztük olyan „kellemes” fajok, mint a pusztai ölyv, a vörös kánya. Persze ilyenkor nem maradhat el, az énekes madarak felkeresése sem.
Erre kiváló terep Balatonfüreden a kiserdő, ahol már szép számmal mutatkoznak a légykapók. A gyakoribb szürke légykapó mellett a szórványosan megjelenő kormos légykapó (Ficedula hypoleuca) pár egyede vadászgatott a lombok között.
Jellemzően ágvégen ülve várnak a repülő a rovarzsákmányokra, majd rárepüléssel a levegőben csípik el azokat.
A faj őszi és tavaszi átvonuló, én személy szerint ősszel több egyedével találkozom.
A kormos légykapó alakalomszerűen fészkel idehaza, az ötvenes évek legvégén megyénkben, Veszprém vármegye területén Uzsán volt valószínűsíthető költése. Megfigyelték már örvös légykapóval párba állva is.
Változatos élőhelyeken költ, jellemzően a hegyvidéki és dombvidéki erdőkben, olyan helyeken, ahol fészekodúkban bővelkedik az erdő. Meglelték ártéri ligeterdőben is Sárvár környékén.
Évente csak egyszer költ, fészekalja május közepére teljes, a fiókák azt június közepén hagyják el. Nem használt harkályodúkban, természetes kikorhadásokban, ágcsonkokban lévő odúkban költ.
A fészekodút a hím választja ki, ha megnyerte a tojó tetszését, költeni kezednek. A kotlás a tojó feladata, a fiókák két hét elteltével kelnek ki a tojásból, ekkor már mind a két szülő felváltva eteti őket.
Rovarokkal táplálkozik, házi méh, pattanóbogár, futóbogár, hangya katicabogár, ganéjtúró is akad zsákmányai között. Az őszi vonulás csúcsa szeptember elejére esik, a telet Afrika trópusi területeit tölti. Magyarországon védett madárfaj, természetvédelmi érteke 25 ezer forint.