Ez a legfontosabb, ha kedvezni szeretnénk a beporzóknak
A méhek, lepkék, legyek és más rovarok számára a beporzás mellékes, ők élelmet keresnek a virágokon.
A PLOS One folyóiratban látott napvilágot annak a felmérésnek az eredménye, amelyben a beporzók számára legfontosabb tényezőket gyűjtötték össze amerikai kutatók. A rovarokat, köztük a beporzókat érintő súlyos válság miatt ez a kérdés különösen aktuális. Világos, hogy virágokat kell ültetnünk a beporzóink életben tartásához, ám ahhoz, hogy ezt helyesen tegyük, meg kell értenünk az igényeiket.
A kutatók különféle természetes és mesterséges környezetben lévő kerteket hasonlítottak össze: városi környezet, legelő, kevert mezőgazdasági terület, erdő, valamint organikus farm volt, ami a vizsgált kerteket körbevette. Mindegyik helyszíntípusba tartozó kertet háromféle növénycsaládot képviselő virágokkal (pillangósok, ajakosok, fészkesvirágzatúak) ültették be.
Ebből négyféle kertet alakítottak ki: olyanokat, amelyekbe mindegyik családból vegyesen ültettek, illetve olyanokat, amelyekbe csak egy-egy családból kerültek virágok. Az egyes kertekben azután egy nyári hónap során rendszeresen felmérték azt, hogy milyen és mennyi beporzó látogatta e kerteket, valamint a környező területeket (ahova nem ültettek virágot).
A korábbi ismereteink szerint azt, hogy egy kertben hányféle beporzóval, méhfajjal és hány egyeddel lehet találkozni, az határozza meg, milyen a kert jellege és legalább ugyanilyen fontos, hogy milyen a kertet körbevevő terület jellege. Az új kutatás eredménye ezzel nincs összhangban. A szakértők azt találták, hogy bár a környezetnek van mérhető hatása, ez igen messze elmarad attól, hogy mi is van magában a kertben.
A legfontosabb tényező az, hogy nagy mennyiségű és sokféle virág álljon a beporzók rendelkezésére, és persze az, hogy a teljes vegetációs időszakban virágozzon valami.
Nem elég tehát az, ha csak egyféle virágot ültet valaki. Ahogy esztétikai szempontból is az a jó, ha egész tavasztól őszig van virág a kertünkben, a méhek és más beporzók számára ugyanez fontos. Érdemes az ő szempontjaikat is figyelembe venni, és úgy ültetni, hogy kedvezzünk nekik, mégpedig főként őshonos virágokkal.