Ezért érdemes néha benézni a korhadt fatörzsek alá

Egész nyáron maximális fordulatszámon üzemelt az aszály kicsiny országunkban, az Alföldön pedig szinte bőgve dübörgött a Nap lángszórója felperzselve mindent, kiszárítva a tavakat, folyókat. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj” – egy szerelmes hosszú ölelés sugallata mellett mintegy a jövőbe látva énekelte meg Ákos két évtizede a nyári Alföldet is, hiszen úgy tűnik, valami valóban véget ért, ez pedig az extrém hőség.

De a táj nyáron sem volt teljesen halott, hiszen, ha egy erdőben térdre ereszkedtünk, majd megtöröltük izzadt homlokunkat, és esetleg beletúrtunk az avarba, igenis lehetett meglepetésben részünk. Egyetlen mozdulattal egy egész közösség életébe avatkoztunk be, az apró, fekete színű hangyák és a kicsiny pókok, például farkaspókok és karolópókok látszólag céltalanul keveredtek a változatos kinézetű és színű bogarakkal, például futóbogarakkal.

Élet a fatörzs alatt

A nagy melegben segítséget nyújtottak a rovarok számára a helyenként kihelyezett vagy az eleve ott hagyott elhalt fák, faanyagok az erdőkben, erdők szélén. Miben segítettek nekik? Például táplálkozó-, búvó- és szaporodóhelyet biztosítottak számukra a korhadt ágak, fatörzsek, lehullott kéregdarabok, arról nem is beszélve, hogy ott fénytől elzárt és nyirkos körülmények uralkodtak, ezzel pedig segítették a rovarok és más élőlények kiszáradás elleni küzdelmét.

Mi magunk is megbizonyosodhattunk erről például azáltal, ha óvatosan félrebillentettünk egy szétesőben lévő, korhadt fatörzset.

Sok apró élőlény szaladgált mindenfelé az életét féltve, melyek közül felismerhettünk párat, így százlábúakat, ászkarákokat, álskorpiókat, lapos testalkatú poloskákat vagy a gyors menekülésre nemigen képes meztelencsigákat és gilisztákat.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Egy álskorpió (Pseudoscorpiones) mérete körömhöz viszonyítva.

Forrás: Lajtár Lili

Sőt, ha a fatörzs alatt egy hangyaboly is volt, akkor a mérges hangyákon és védtelenül maradt tojásaikon kívül még nagy eséllyel pillanthattunk meg hangyásztücsköket (Myrmecophilidae) is, melyek igen érdekes életet élnek. „Vajon mit kereshetnek a hangyák között?” – teheti fel bárki a kérdést.

Látszólag jó barátságot ápolnak egymással, de ez nem egészen van így: a hangyák alapvetően nem túlságosan foglalkoznak a hangyásztücskökkel, mintha a boly részei lennének. A tücskök pedig kihasználják a boly adta lehetőségeket, ugyanis a hangyák sokasága megbízható védelmet jelent számukra a ragadozókkal szemben, valamint a táplálék is adott, ami azt jelenti, hogy előszeretettel csenik el a zsákmányt a hangyák „orra” elől. Mivel ez a kapcsolat a hangyának negatív, a tücsköknek pedig pozitív, főleg emiatt tekinthető ez a jelenség parazitizmusnak.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Nonveiller-hangyásztücsök (Myrmecophilus nonveilleri) a kezemben.

Forrás: Lajtár Lili

Ha esetleg nagyítót is ragadtunk, akkor a korhadt felületet alaposabban szemügyre véve, láthattunk akár álskorpiókat (Pseudoscorpiones) is. Úgy néznek ki, mint a jól ismert skorpiók, de nincs méregtövises farkuk. Emiatt már sejthetjük is, hogy nem veszélyesek a hírhedten erős mérgű skorpiókkal ellentétben, melyek ráadásul hazánkban nem is honosak.

Ha óvatosan kézbe vesszük őket, akkor megtapasztalhatjuk, hogy valóban nem történik sok minden, hiszen csak mászkálnak rajtunk. Életmódjukat tekintve ragadozók, nagyon apró élőlényeket vadásznak le ollóikkal.

Új fajok hazánkban

Miért érdemes néha bepillantani a korhadék alá? Egyrészt azért, hogy megismerjük a faanyagok alatt vígan élő természeti csodát és ezáltal megvédhessük őket, másrészről például olyan rovarokra is lelhetünk, melyeket még nem figyeltek meg hazánkban, azaz a magyar faunában új fajnak tekinthetők.

Hasonlóképpen került a középpontba nemrég a vöröslő alkonypoloska (Fulvius oxycarenoides), mely igen apró méretű, de részleteiben nézve elénk tárul a szépsége a vöröses árnyalatú színével.

2022-ben jelent meg a faj Magyarországon, de az sem kizárt, hogy már a korábbi években is jelen lehetett, hiszen egy nehezen észrevehető korhadéklakó poloskáról van szó.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Vöröslő alkonypoloska (Fulvius oxycarenoides).

Forrás: Lajtár Lili

Maga az avar is nagyon jól szigeteli a hőt, még a 40 °C-os kánikulában sem engedi az avar és a talaj között 25 °C fölé a hőmérsékletet. De semmi nem tart örökké, így egy száraz és meleg nyár után is mindig beköszönt egy hűvösebb és csapadékosabb ősz és tél, hogy új kihívások elé állítsa az erdő élőlényeit.

Ezért, amikor erdei ösvényen haladunk, tehetünk annyit a természetért, hogy nem tapossuk össze a puha avart azáltal, hogy letérünk a járt útról. De, ha mégis lenne ilyen gondolatunk, akkor jussanak eszünkbe a hangyák, akik mindenben az élelmet vagy a veszélyt látják, és akik nem riadnak vissza attól, hogy fájdalmasan belénk marjanak.