Meghódítják a Balatont az idegenhonos halak
A fekete törpeharcsa egyre nagyobb arányban van jelen a tóban.
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) – olvasható a HUN-REN közleményében. Kiderült, hogy bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük halaink.
A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad visszadobni a Balatonba, sőt a fiatal egyedek kifogását is támogatják.
A szakemberek hosszabb távon abban bíznak, a törpeharcsák ivadékfelhőinek eltávolítása sikeres lesz.
Egyre nő a faj egyedszáma a Balatonban: míg a korábbi években csupán elvétve volt jelen, 2022-re a parti régió fogásainak csaknem a 20%-át tette ki. Ezért is vizsgálták meg a kutatók az inváziós fekete törpeharcsa és két őshonos halfaj, a sügér és a bodorka testméret- és évszakfüggő táplálkozási szokásait.
Az eredmények alapján jelentős mértékű különbségek vannak a fajok táplálkozásában, azaz nem teljesen ugyanazt és nem teljesen ugyanolyan mennyiségben fogyasztják, valamint nem ugyanott keresnek táplálékot. A szakértők részben emiatt, de egyelőre nem tapasztalták, hogy csökkent volna az őshonos halak száma a Balatonban a törpeharcsa hatására.
Ha megnőne a fekete törpeharcsák egyedszáma a tóban, ez a helyzet valószínűleg nagymértékben megváltozna
– mondta Czeglédi István, a BLKI tudományos munkatársa. Ugyanakkor azt még vizsgálják, mely fajoknak lehet vetélytársa a törpeharcsa.
Kimutatták, a fekete törpeharcsa főleg makrogerinctelenekkel (azaz a szabad szemmel látható, gerinctelen állatokkal, mint például csigákkal, kagylókkal vagy rovarlárvákkal) és halakkal táplálkozik. Bár jelentős mennyiséget fogyasztanak halakból is, és minél nagyobb a méretük, annál többet esznek, a hallal való táplálkozásuk nem függ az évszaktól.
A sügér szintén nagymértékben fogyaszt halakat és vízi makrogerincteleneket, de a táplálékát adó kisebb állatok eloszlása egyenletesebb, mint a törpeharcsánál, a bodorka pedig főleg makrogerinctelenekkel és növényekkel táplálkozik. A várakozásokkal ellentétben jelentős mértékű táplálkozási különbözőséget mutattak ki a három vizsgált faj között. Az eredmények alapján a balatoni fekete törpeharcsa elsősorban közvetlen ragadozáson keresztül hat negatívan az őshonos halakra, míg a különböző táplálékalkotókért zajló versenyen keresztül kevésbé.
Amúgy évek óta a fekete törpeharcsák kifogására bátorítják a balatoni horgászokat. Korábban tilos volt merítőszákkal halat fogni, ám a kikötők vizében fekete felhőként vonuló törpeharcsa-ivadékokat már szabad, sőt ajánlott is kimeríteni.
A szakemberek szerint még korai ennek pozitív hatásáról beszélni, mindenesetre a kezdeményezést biztatónak látják. Ugyanakkor az ivadékfelhőket egyelőre csak horgászok meríthetik ki, mert ehhez a tevékenységhez alapvető fajismeretre van szükség, hogy más (őshonos) fajokat nehogy eltávolítsanak.
A fekete törpeharcsa 2022 júliusában került fel az Európai Unió számára veszélyt jelentő inváziós fajok listájára, és itthon is szigorú jogszabály védi tőlük a Balatont. A kifogás utáni vissza nem dobáson és az ivadékfelhők kimerítésén túl más beavatkozást nem javasolnak a szakértők. „Sem a fajspecifikus betegségeket, sem az invazív ragadozó halfajok betelepítését nem tartjuk jó ötletnek, mert ezek beláthatatlan következménnyel lehetnek más fajokra” – tette hozzá Czeglédi István.