Vadkamera örökítette meg a dagasztó vadmacska kölyköt

Egy kutatás azt vizsgálja, lehet-e olyan kameracsapdákat kihelyezni természeti területekre, amelyek szagtalanok, hangot sem bocsátanak ki, és éjszakai infravörös világításuk sem érzékelhető a célfajok számára, mivel a beszerezhető vadkamerák infravörös ledjei nem teljesítenek jól ebből a szempontból.

Jelenleg azzal szembesülünk, hogy a megszokott útvonalát bejáró vadmacska nem csak észleli az útjába került idegen tárgyat, de meg is jelöli azt. A kísérletet mégis sikeresnek könyvelik el a kutatók. A macska- és a kutyafélék eleve jelölik a kiemelkedő tárgyak felszínét, köveket, fatuskókat, letört ágcsonkokat, így egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik estéről a másikra a kedvenc kidőlt fatörzsükön megjelent akadályt, amely jelen esetben egy kamera, birtokba akarják venni. Ettől függetlenül az éjszakai vadászat során egyszer sem veszik észre az őket megvilágító fényforrásokat, és nem szagolták ki az eszközöket.

Egy viselkedésbiológiai feltételezés szerint a dagasztás a territórium megjelölésének egyfajta sajátos módszere, amikor a macska az ujjbegyek közt lévő illatmirigyeivel megjelöli a számára kedvezőnek értékelt helyet.

A fajtisztaság megállapítása csak genetikai vizsgálatok segítségével lehetséges, mégis arra következtetünk, hogy tisztán vadmacska kölyökkel van dolgunk. Miből?

A farokgyűrűk számából, a nyaki mintázatból, a fekete talpból, a fehér állból, a jellegzetesen barna ágyékszőrzetből, a háti fekete csík far előtti végződéséből, illetve abból a tényből, hogy a Bükk-hegység lakott területektől számított egyik legtávolibb pontján készült a felvétel.

A szüleit is jól ismerjük, mert róluk már nagyjából húsz felvételünk van ezen a helyszínen, amit a HRAMN ökológiai hálózat mintaterületeként vizsgálunk a növényborítás, valamint az emlősök és madarak előfordulásának változásain keresztül.

A felvételt készítették: Bakó-Hegedüs Kinga és Dr. Bakó Gábor

A kamera a kormányhivatal engedélyével a HRAMN kutatási program keretein belül került kihelyezésre.