Egyre ügyesebben repülnek az idősebb szirti sasok

A szirti sas (Aquila chrysaetos) vitorlázva repül, ahhoz hogy „utazómagasságba” emelkedjen, meg kell találnia a termikeket, vagyis a nagy erejű felszálló légáramlatokat. Ezek segítségével tud szinte szárnycsapás nélkül óriási távolságokat bejárni. Mi emberek, akik értjük a földrajzi jellemzők és a fizika összefüggéseit, szintén használjuk ezeket az egyébként láthatatlan légáramlatokat (vitorlázó repülők).

A sasok azonban nem tanultak fizikát vagy földrajzot, mégis képesek megtalálni ezeket a termikeket. Egy új, a Max Planck Állati Viselkedéskutató Intézet vezette nemzetközi kutatásban azt tárták fel, miként sajátítja el a sas e létfontosságú képességet.

A kutatók 55 fiatal alpesi szirti sast szereltek fel kis méretű nyomkövető jeladókkal, amikor azok elhagyták a szülői territóriumot, majd 3 éven keresztül követték a mozgásukat az Alpok hegyei felett. A sasok repülési szokásai folyamatosan változtak. A fiatal madarak először egészen közel repültek a hegyormokhoz, hegygerincekhez, ahol a szél a szirteknek ütközve felszálló légáramlatokká alakult – ez a legmegbízhatóbb jele volt a vitorlázáshoz alkalmas helyzetnek.

Azonban egyre inkább eltávolodtak e biztos pontoktól a nyíltabb területek fölé, ahol nehezebb volt eldönteni, hol is lehetnek a termikek. Egy sas kamerát is vitt magával és videóján az ő nézőpontjából is megfigyelhetjük a tájat.

A kutatók a megfigyeléseik alapján úgy számolták, a madarak 3 év alatt mintegy 2000-szeresére növelték a területeket, amelyeket berepülhettek, annak köszönhetően, hogy egyre jobbá váltak a repülési képességeik. Bár az ember azt hinné, a sasok számára a repülés valamiféle születési adottság, azonban nekik is tanulniuk kell. „Úgy tűnik, tanulásra és tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy kihasználhassák a felszálló légáramlatok energiáit, így alakítva mind a mozgásuk típusát, mind pedig azt, hogy hova is repülnek” – magyarázta Kamran Safi, a kutatócsoport vezetője.

A felismerésnek az állatok védelmére is hatása lehet. A madarak elterjedési területeit sokkal dinamikusabb környezetként kell kezeljük, figyelembe véve az egyedek életkorát is.