Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja

Elterjedt elgondolás, hogy a vadorzók a pénz miatt ölnek le számtalan állatot Afrikában. Egy újonnan, a Conservation folyóiratban publikált kutatás szerint azonban nem a pénz motiválja a vadorzókat, hanem az éhség. A tanzániai kollégákkal kiegészült kutatásról a Pennsylvania Állami Egyetem számolt be. 

A szegény közösségek tagjai számára a természet nyújtotta források alapvetőek a mindennapi élethez, így a tűzifa, építőfa, a gyógynövények, akár a bozóthús vagy a hal mind hozzájárulnak a túléléshez. Azonban a védett területeken az élővilág sokszínűségének megőrzése miatt az emberi tevékenység korlátozott. A legtöbb védett területet a gyarmati időkben, a helyi lakosság igényeit nem figyelembe véve alakították ki, ma pedig mindennek a káros hatásai felszínre törnek.

A kutatók a tanzániai Mkomazi Nemzeti Park határán, 8 faluban élő családok fejének kikérdezésével végeztek vizsgálatokat. „Még ha a helyi emberek lélekben kapcsolódnak is a vadállatokhoz, akkor se fogják a park határait tiszteletben tartani, ha a gyerekeik vagy ők maguk nem jutnak élelemhez” – mondta Gasto Lyakurwa, a kutatás vezetője.

A Mkomazi Nemzeti Park 1951-ben létesült, és a létrehozása során rengeteg embert kitelepítettek, két lépésben, az 1950-es és az 1980-as években.

A park – és más kelet-afrikai parkok – alapítása óta a helyi embereket veszélyforrásnak, nem pedig lehetséges partnernek tekintették mind a parkok vezetői, mind a vadőrök.

A parkok turizmusból származó bevételét a kormányok részben visszaforgatják a helyi közösségek fejlesztésébe, iskolát, egészségügyi intézményt hoznak létre. Ez ugyan javítja az életszínvonalát a Mkomazi esetében 22 faluban élő mintegy 45 ezer embernek, azonban úgy tűnik, az élelmiszer-biztonság megteremtése és a létfenntartás biztosítása vezethet csak el ahhoz, hogy e falvak lakói együttműködjenek a park céljaival.

A kikérdezett lakosság elsöprő többsége mezőgazdaságból (növénytermesztés, állattartás) él, és a családfők háromnegyedének csak általános iskolai végzettsége van. A nyugatról érkező kutatók általában gyorsan elvégzik a munkát, majd hazamennek.

Azonban a mostani felmérést innen származó és valószínűleg tudással felvértezve ide visszatérő fiatal kutatók végezték, akikben a helyiek meg is bíztak. Nekik bevallották, hogy bizony bevitték a park területére legelni az állataikat.

A kutatás feltárta, hogy erre az vezette őket, hogy egyszerűen csak így tudták a családjuknak az élelmiszert megteremteni. Az élelmiszer biztosítása vezérelt mindennemű illegális tevékenységet, az anyagiak, vagy az oktatás szerepe elhanyagolható volt.

Az emberek azért ölnek le vadállatokat, hogy legyen mit enniük, nem a meggazdagodás reményében, vagy azért, hogy a gyerekeiket iskoláztassák. Ez azt jelenti, hogy a park élővilágát csak úgy lehet megóvni, ha a helyi emberek élelmiszer-biztonságáról gondoskodnak. A kutatók hozzátették, a helyiek is úgy vélik, a nemzeti park bevételeiből több kellene visszakerüljön az itt élő emberekhez. Bár elvárják az emberektől, hogy tartsák tiszteletben a park szabályait, ám azok kialakításába nem vonták be őket.

Ezt szeretné megváltoztatni az a hálózat, amelyet civilszervezetek, kutatóintézetek, a nemzeti parkok és a helyi lakosok, helyi szakemberek alkotnak, és amelytől az emberek-vadállatok közti viszony javítását remélik.