Újra szabad Szerénke, az árva vadmacska

Tiszta vérű vadmacskát engedtek szabadon 2024. november 21-én a Budakeszi Vadaspark és a nemzeti parkok szakemberei. Amint a vadaspark közleményéből kiderül, a Szerénke névre keresztelt állat fél éves gondozás után, úgynevezett durva elengedési módszerrel térhetett vissza természetes élőhelyére megtalálásának helyszínén.

A Budakeszi Vadaspark még júniusban fogadott be három elárvult vadmacskát, két nőstényt és egy kandúrt. A körülbelül 4-5 hetes kölykökön genetikai vizsgálatot végeztek, amelynek eredményéből kiderült, hogy három tiszta vérű édestestvérről van szó. A macskákat ezután megszabadították külső és belső élősködőiktől, valamint egyedi azonosítót és a nevet adtak nekik.

Merlint, Szerénkét és Lukréciát közös helyen nevelték, így sok természetes viselkedésformát tudtak begyakorolni egymással. Emellett emberektől elszeparálva tartották őket, ahol csak az etetések és a takarítás idejére találkoztak gondozójukkal. Ennek köszönhetően vadak maradtak, ami feltétele a természetben való túlélésnek.

Miután táplálékukra maguk vadásztak, 2024. októberében megkezdődött a természetbe való visszaszoktatásuk. Az állatokat két különböző módszerrel engedik vissza természetes élőhelyükre, Merlint és Lukréciát az úgy nevezett puha elengedési módszerrel, amelyre a tervek szerint 2025 tavaszán kerül sor. A Budakeszi Vadaspark a nyár végén ugyanezzel a módszerrel repatriált egy nőstény vadmacskát, Szaffit, aki már túl van, a szakemberek által kritikusnak nevezett, 100 napos kint léten.

A harmadik vadmacskát, Szerénkét durva elengedéssel 2024. november 21-én engedték vissza a természetbe.

Az állatot nyomkövető nyakörv nélkül, szállítóládából eresztették szabadon. Az elengedés helyszínén szaporodó vadmacska állomány él, így minden körülmény adott arra, hogy az állat boldoguljon a szabadban.

A vadmacska (Felis silvestris) a házimacska őse, és megjelenésében sokban hasonlít is rá. Ránézésre leginkább bozontos bundája, szélesebb feje árulhatja el, viselkedésében azonban egyből kitűnik háziasított rokonai közül. Nevéhez hűen már néhány hetes korában is nagyon vad, harcias és emberkerülő.

Leginkább a kevésbé háborgatott, középhegységi lombhullató erdőkben érzi jól magát, de ritkán fenyvesekben, sík területeken, bokros vagy sziklás területeken is előfordulhat. Éjszakai állatként napközben elbújva pihen, csak a sötétség beköszönte után indul vadászni.

Jellemzően kistestű rágcsálókat, nagyobb rovarokat, esetleg madarakat és halakat zsákmányol. Időnként azonban előfordul, hogy gyengébb képességű őz- és szarvasgidákat is el tud kapni. Ínséges időkben pedig beéri a dögökkel és a fűfélékkel is.

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint nem fenyegetett, Magyarországon azonban 1974 óta védett állat. A faj 1987-es felmérése óta a populációjában és elterjedésében csökkenést figyeltek meg, amely mögött az erdők feldarabolódása, a házi macskákkal történő keveredés, a táplálékért és az élőhelyért folytatott verseny, valamint a kivadult macskák által terjesztett betegségek lehetnek felelősek.