Valéria, Péter2025. április 28., hétfő
Természet

A fekete kajmánok otthonában jártunk

2025.01.07.Kisgyörgy Éva
National Geographic Magyarország

Mennyit köszönhet egy apró guyanai település egy amerikai házaspárnak?

Forrás: Kisgyörgy Éva

Vannak, akiket visszatart a cselekvéstől a félelem, hogy egyetlen ember nem képes megváltoztatni dolgokat. És vannak, akik nem töprengenek ezen, hanem nekikezdenek a munkának.

Ez utóbbira jó példa egy amerikai házaspár története, akik sok pozitív változást hoztak egy guyanai falu történetébe. Az országban tett körutazásom során jutottam el a Caiman House vendégházba, melynek története 2005-re nyúlik vissza. Ekkor építette a házat otthonául egy amerikai házaspár, Peter Taylor és Alice Layton. Peter, aki közel 20 éven át a bronxi és a St. Louis-i állatkertek gondozója és felügyelője volt, és azért jött Guyanába, hogy a fekete kajmánokról (Melanosuchus niger) végezzen terepkutatást.

A fekete kajmán az aligátorfélék családjának legnagyobb tagja, és míg a legtöbb korábbi lakóhelyén súlyosan megfogyatkozott, a Rupununi folyó vizében bőségesen megtalálható.

Három évvel később néhány újabb szobával egészítették ki a házat, melyeket látogatóknak adtak ki, így megalapították a vendégházat. Tevékenységük az évek előrehaladtával számos más területre terjedt ki, és ma nekik köszönhetően igazán virágzó település a 760 fős Yupukari.

4 fotó

Az első és legfontosabb projektjük a fekete kajmánok kutatása volt, amelyet most már teljes egészében a helyi közösség tagjai irányítanak. Az adatgyűjtés és elemzés célja, hogy megértsék a fekete kajmán ökológiai szerepét, valamint a helyi közösségekkel való kapcsolatukat.

2005-ben Alice könyvtárat alapított a faluban, valamint elkezdte továbbképezni a tanárokat. Ma már a könyvtárban 8000 kötet áll rendelkezésre, valamint videók, rejtvények, játékok, térképek és földgömbök, művészeti és tantermi kellékek.

A falusiak a Yupukari Közkönyvtárnak és a könyvtárban tartott foglalkozásoknak tulajdonítják, hogy az általános iskolából a középiskolába való továbbtanulási arány folyamatosan emelkedett, a 2005-ös induláskor közel nulláról 2019-re 86%-ra. A könyvtár folyamatosan kapja az időközben az USA-ba költözött Alicetól az adománykönyveket, és ma már számos további települést támogatnak kötetekkel.

2018-ban szintén Alice kezdeményezésére elkezdtek a falubeliek kézműves termékeket készíteni. Megalakult a Wabbani nevű társadalmi vállalkozás, melyben ma már ötvenen dolgoznak. A kézzel készített, kulturálisan autentikus bútorokat és lakberendezési tárgyakat a Caiman House-ban és a Wabbani.com oldalon értékesítik.

Teknősbéka volt a karácsonyi fogás

2011-ben kezdődött meg a sárga foltos amazóniai folyami teknős (Podocnemis unifilis) közösségi projekt. Ezt a Caiman House gyakornoka, Jeff Slocum alapította, és az idők során gyökeresen megváltoztatta a teknősök helyzetét a településen.

Ahogy a világ számos részén, úgy Yupukariban is ünnepi lakoma kerül karácsonykor az asztalra.

Ez azonban nem pulyka vagy sonka, hanem hagyományosan teknősbéka volt.

És nem is akármilyen teknős, hanem a sárga pettyes folyami teknős, amely Guyana és az Amazonas-medence más országainak folyóiban él. A populáció gyorsan csökkent, de szerencsére néhány környezetvédő lakosnak sikerült meggyőznie a helyieket, hogy vadászat helyett védjék az állatokat.

Forrás: Kisgyörgy Éva

A Caiman House most már több strandot felügyel, megnövelték a keltetési lehetőségeket, és a teknősök hús- és tojásfogyasztását is figyelemmel kísérik. Mivel mostanában az esőzések korábban érkeznek, a homokpadokat gyakran víz borítja.

Az erdőőrök kiássák a teknősök által a homokpadokra lerakott tojásokat, mielőtt azokat elborítja a víz és tönkremennek. A tojásokat elviszik a Caiman Ház kertjében létrehozott homokágyásokra és ott visszatemetik őket. Amikor kikelnek, két kis mesterséges medencében nevelik fel őket. Az akár egy évig tartó gondozással a teknősök páncélja megkeményedik, és a túlélési arányuk sokkal magasabb lesz, ami nagyobb teknőspopulációt eredményez.

A falu minden évben, általában március végén vagy április elején teknősfesztivált rendez, ekkor eresztik szabadon a folyóba felnevelt teknősöket. Ez ma már a Rupununi északi részének egyik legfontosabb eseménye, amely a közeli falvakból is vonzza az embereket. Az alapítás óta mintegy 6000 teknőst sikerült felnevelni és szabadon engedni.

Nem egyszerű munka

No de térjünk vissza a történet elejére, a kajmánok megfigyelésére. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy este elkísérhettem a kajmánkutató személyzetet. Ők mindig négyfős csoportokban indulnak el, és a látogatóként érkező turistáktól elkülönülve, egy másik hajóban ülve egy botra rögzített lasszóval igyekeznek befogni kajmánokat.

Egy több tíz kilós állatot elkapni és mozgatni korántsem egyszerű: mind az állatok, mind a kutatók védelme érdekében gondosan és precízen kell eljárni. Mivel a folyó vize meglehetősen sekély, az a veszély is fenyeget, hogy a kajmán felmászik a fedélzetre. A kutatók a kifárasztásos módszerrel dolgoznak, a tejsav felhalmozódása miatt a fekete kajmánok a kezdeti küzdelmet követően ugyanis meglehetősen gyorsan elfáradnak. A befogás után a következő nagy feladat az állkapocs rögzítése, ez jelenti ugyanis a legnagyobb veszélyt az emberekre. Az erős, csontos állkapocsra szigetelőszalagot tekertek, és ezzel a kimerített és ártalmatlanná tett kajmán készen állt a szárazföldre szállításra.

Itt igyekeztek minél gyorsabban dolgozni, hogy ne kínozzák az állatot feleslegesen.

A kajmánt több ponton megmérték, felírták sérüléseit, azonosították a nemét, majd megjelölték. A kajmán fejét végig leszorították, hiszen ha felébredt volna a sokkból, összeszorított állkapoccsal is akkorát üthet a kemény fejével, hogy azzal könnyedén csontokat tör.

Sok mérést végeztek a koponyán és a lábakon, ezek jól utalnak az eredeti teljes testhosszra, az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy ép a kajmán esetén, hiszen harcokban vagy hajók motorja miatt gyakran sérül a farokrészük. A legnehezebb feladat a kajmán súlyának megmérése volt, ehhez ugyanis fel kellett emelni a homokról. A méricskélések után a kajmán kétféleképpen is sorszámot kapott: egyrészt levágtak egy-egy darabkát a háton levő pikkelyekből, másrészt csipet ültettek a bőre alá. A kutatócsapat más adatokat is rögzít: a befogás GPS-helyzetét, pontos idejét, a levegő és a víz hőmérsékletét, a kajmán sérüléseit.

A végén leszedték a szigetelőszalagot az állkapcsáról és a „lasszót” a nyakáról, majd szabadon engedték. Ez sem egy veszélytelen feladat, előfordult már egyszer, hogy a kajmán nem a víz felé indult, hanem a kutatókat vette célba. Ez azonban csak átmeneti orientációs zavar volt, egy idő után megfordult és békésen elúszott.

6 fotó

A projekt dolgozói Anthony Roberts vezetésével az eddig eltelt közel két évtized alatt 850 egyedet azonosítottak – a látogatásom estéjén befogott kajmán a 851. számot kapta. Ez a kajmán egy 60 kilogrammos nőstény volt, akinek hiányzott a farka vége, valamikor pirájával küzdhetett.

A kajmánok és kutatóik megfigyelése nemcsak izgalmas program, de jó érzés az ezért fizetett díjjal hozzájárulni a falu projektjeihez. A terepmunka, valamint az általa talált egészséges kajmánpopuláció ugyanis fenntartható ökoturisztikai vállalkozást hozott létre a közösség számára.

Írta: Kisgyörgy Éva – travellina.hu

Miért viseli nevében a gyászt ez a rovarunk?

Miért viseli nevében a gyászt ez a rovarunk?

A gyászcincér hegyvidéki bükk- és tölgyerdők lakója.

Korábban ismeretlen mélytengeri fajokra bukkantak

Korábban ismeretlen mélytengeri fajokra bukkantak

Az új állatok a görög mitológia alvilággal és sötétséggel kapcsolatban álló alakjairól kapták neveiket.

Zsákmánya testrészeivel díszíti fel magát ez az állat

Zsákmánya testrészeivel díszíti fel magát ez az állat

A csontgyűjtő meglehetősen morbid módszert választott a rejtőzködésre.

Hihetetlenül ritka ragadozó madarat fotóztak Szolnok közelében

Hihetetlenül ritka ragadozó madarat fotóztak Szolnok közelében

Ez az állatfaj ezelőtt mindössze hat alkalommal tűnt fel hazánkban.

Szokatlanul nagy számban érkeztek hazánkba kis pólingok

Szokatlanul nagy számban érkeztek hazánkba kis pólingok

Magyarországon viszonylag ritka átvonulónak számítanak ezek a madarak.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket